2021. március 24

Újabb erdősítési kampány indult Romániában

Újabb erdősítési kampányba kezdett szerdán a romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztérium, amelyre mintegy másfél milliárd eurót fordítanak a uniós helyreállítási alap Romániának szánt forrásaiból. A kampányt Olténiában, a Duna árterülete közelében található Dăbuleni város határában kezdték el több száz akác elültetésével, Klaus Iohannis államfő, Florin Cîţu miniszterelnök és Tánczos Barna, a tárca vezetője részvételével. Az elnök rámutatott: Olténiában 3500 hektárnyi területet erdősítenek be, hogy megkössék a homokos talajt, a térségben ugyanis – ahol a Duna szabályozása miatt elmaradtak a rendszeres áradások – a sivatagosodás jelei mutatkoznak, ezért sürgős beavatkozásra van szükség, mert évente több mint ezer hektárnyi termőföld tűnik el. Az Országnyi erdő elnevezésű, tavalyi erdősítési projekt megvalósítása után idén újabb ötvenmillió facsemetét fognak elültetni. Az erdősítés a klímaváltozás megfékezését, egy egészséges, tiszta környezet megteremtését is szolgálja, ezért a bukaresti hatóságok jelentős összeget szánnak az uniós helyreállítási alapból Románia újraerdősítésére – magyarázta Klaus Iohannis. Florin Cîţu szerint Románia területének 29 százalékát
borítja erdő, míg az európai átlag 38 százalékos. A román miniszterelnök elmondta: az országos helyreállítási terv egyik célkitűzése az, hogy Romániában az erdős területek aránya meghaladja az európai átlagot. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 03.24)

Megszavazta a képviselőház a „speciális ügyészi részleg” felszámolását

A kormánypártok közti súrlódások és az ellenzék tiltakozása dacára megszavazta a képviselőház szerdán az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részleg (SIIJ) felszámolását. Csoma Botond,  az RMDSZ frakcióvezetője felszólalásában rámutatott: valótlanul tulajdonítják az RMDSZ-nek azt a módosító indítványt, amely szerint a bírák és ügyészek ellen csak a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) jóváhagyásával indulhat bűnvádi eljárás. Ezt a kompromisszumot, amelyet az RMDSZ „nehéz szívvel” fogadott el, szerinte Stelian Ion – az USR által jelölt – igazságügyi miniszter javasolta. Az RMDSZ eredetileg azt próbálta elérni, hogy az úgynevezett „speciális részleg” ügyeit a legfőbb ügyészség vegye át – tette hozzá. A képviselőház ülésén a tárcavezető is tagadta, hogy az USR-től származna a bírákat és ügyészeket védő, sokak által „mentelmi jogként” értelmezett CSM-szűrő bevezetésének ötlete: Stelian Ion szerint ő csak elfogadta azt a garanciaigényt, amelyet a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő CSM fogalmazott meg. Az igazságügyi miniszter szerint azonban az a fontos, hogy a kormánykoalíció teljesítse választási ígéretét, és véget vessen annak a „szégyenletes” zárójelnek, amellyel az előző szociáldemokrata kormánytöbbség az „igazságszolgáltatás függetlenségére tört”. A SIIJ felszámolását célzó törvénytervezetet 171-136-os szavazataránnyal fogadta el a képviselőház, a tervezet végső formájáról azonban a szenátus hivatott dönteni. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 03.24)

Alkotmánysértőnek bizonyult a Ion Iliescu vezette Román Forradalom Intézetének felszámolása

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság szerdán a Ion Iliescu volt államfő által vezetett Román Forradalom Intézetének (IRR) megszüntetéséről rendelkező jogszabályokat. A testület egyhangúlag hozott határozatával a jelenleg ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) óvásának adott helyt, és mind az intézet felszámolásáról szóló, 2019 decemberében elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, mind pedig az intézkedést idén februárban jóváhagyó törvényt hatályon kívül helyezte. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a hírre reagálva bejelentette: a PNL nem hátrál meg a PSD-t segítő alkotmánybírósági többség előtt, új törvénytervezetet terjeszt a parlament elé az 1989-es forradalmat „ködösítő” IRR felszámolása érdekében. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 03.24)

Koronavírus Romániában: 6000 fölött maradt az új fertőzések száma

Az elmúlt 24 órában 6136 új esetet diagnosztizáltak, ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 913 143-ra emelkedett – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Elhunyt az elmúlt napban 137 személy, így az áldozatok száma 22 579-re nőtt. A járvány kezdete óta 819 799-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma 70 765-re nőtt. Jelenleg 1351 beteget kezelnek intenzív osztályon, valamivel kevesebbet, mint előző napon. Az elmúlt 24 órában több mint 40 ezer teszt eredményét dolgozták fel. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 03.24)

Demeny Andrei