2021. április 19.

Kilenc megye és Bukarest továbbra is vörös zónának minősül járványügyi szempontból

Ugyanakkor az adatok országosan enyhe javulást mutatnak – közölték az egészségügyi hatóságok. Mint ismeretes vörös zónának minősülnek azok a települések, ahol ezer emberre több mint három SARS-CoV-2 fertőzött jut. Ilfov megye továbbra is a legfertőzöttebb, itt a fertőzöttségi ráta ezer emberre számítva 5,66, ami azonban csökkenő tendenciát mutat. Hasonlóan csökkent a fertőzések száma a fővárosban, ahol ez az érték 5,19. Tegnap 2.265 új megbetegedést és 160 halálesetet regisztráltak. Az intenzív terápiás osztályokon 1500 alá csökkent a súlyos betegek száma. Megnőtt az intenzív terápián kezelt, de lélegeztetőgépre nem került és a COVID – 19-ből meggyógyult betegek száma. Cristian Oancea, a temesvári fertőző betegek kórházának menedzsere a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a szóban forgó esetekben a gyógyultak aránya megközelíti az 50%-ot, ami 10%-al több mint a néhány hónappal korábban mért érték.

A COVID-betegek részére fenntartott intenzív osztályok leterheltsége azonban továbbra is nagy. Florin Cîţu miniszterelnök elmondta, hogy sikerült további 12-vel megnövelni a férőhelyeket ezeken az osztályokon, azonban országosan így is csak 20 szabad ágy van. (Radio România Actualităţi)

Letartóztatták azt a két rendőrt, akiknek az intézkedése közben meghalt egy férfi

Ezt az Argeş megyei főügyész közölte ma. A hatóságok vizsgálatot indítottak a haláleset körülményeinek kiderítésére. Florin Cîţu miniszterelnök felkérte Lucian Bode belügyminisztert, hogy mielőbb vizsgálja ki a történteket. A két rendőr pénteken Piteşti-en megpróbált eltávolítani egy 63 éves férfit egy teraszról, ahol tűz ütött ki. Az egyik rendőr a földre teperte és megbilincselte a férfit, aki nem akarta elhagyni a teraszt. A kórboncnokok megállapították, hogy a férfi halálát fulladás okozta és nem szívinfarktus, ahogy korábban közölte az Argeş megyei rendőrség. (RADOR Hírügynökség)

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) teljes támogatásáról biztosítja Florin Cîţu miniszterelnököt

Ezt ma nyilatkozta a párt elnöke, Ludovic Orban. „A PNL egy felelős, a kormányzást felvállaló és jó kormányzásra törekvő párt. Egy másodpercre sem vetődött fel a politikai felépítés megváltoztatása. Mi nem játszunk Romániával. Amikor eldöntöttük, hogy Florin Cîţu ennek a kormánynak a miniszterelnöke, akkor ezt komolyan gondoltuk, következetesek vagyunk és megyünk tovább. Arra biztatjuk valamennyi koalíciós partnerünket, hogy tegyék félre mindazt ami elválaszt bennünket és koncentráljunk arra, amit a románok elvárnak tőlünk, vagyis a jó kormányzásra” – magyarázta Ludovic Orban, a Képviselőház elnöke.

Mint ismeretes az elmúlt héten a Mentsétek meg Romániát és a PLUS nevű politikai alakulat szövetsége (USR-PLUS) nevében Dan Barna társelnök bejelentette, hogy megvonják a bizalmat Florin Cîţu kormányfőtől azt követően, hogy az menesztette Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert. Az USR-PLUS azt követelte, hogy a koalíciós pártok jelöljenek egy másik kormányfőt. (RADOR Hírügynökség)

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ragaszkodik ahhoz, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot állítsanak fel annak kiderítésére, hogy meghamisították-e a COVID – 19-ben elhunytak számáról szóló jelentéseket

A PSD szóvivője, Radu Oprea szenátor úgy nyilatkozott, hogy a Mentsétek meg Romániát és a PLUS nevű politikai alakulat szövetsége (USR-PLUS) köteles támogatni ezt a kezdeményezést, miután olyan információk jutottak nyilvánosságra, hogy meghamisították volna a szóban forgó dokumentumokat.

Mint ismeretes a múlt héten leváltása után Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter azt mondta, hogy épp azon dolgozott, hogy kiderítse és bebizonyítsa, hogy politikai okokból módosították az elhunytak számát tartalmazó jelentéseket és lehetségesnek tartja, hogy a halálesetek valós száma a lejelentettnél „néhány ezerrel” több lehet.

„Az egyetlen lehetőség az USR-PLUS számára az, hogy a házbizottságok mai együttes ülésén egyetértsen a vizsgálóbizottság felállítására tett javaslattal és az elhunytak számára vonatkozó adatok esetleges kiegészítésével. Ez az egyetlen útja annak, hogy az USR-PLUS bebizonyítsa következetességét és az általa állandóan hangoztatott átláthatósághoz való ragaszkodását. És ez a kötelezettsége nem a PSD-vel szemben áll fenn, hanem Románia állampolgáraival szemben” – mondta Radu Oprea. (RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR