2021. május 4

A koronavirus ellen hozott intézkedések lazítása az oltási aránytól függ

A koronavirus ellen hozott intézkedések lazítása az oltási aránytól függ, nyílatkozta kedden Florin Cîțu miniszterelnök. Mint hozzáfűzte: A cél az öt millió ember beoltása június elsejéig, és jelenleg a korlátozó intézkedések megszűntetését elemzik a már beoltott személyek esetében. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a héten Konstancán tárgyal az idegenforgalmi szolgáltatókkal az éttermek és klubok programja meghosszabbításának lehetőségéről, valamint a védőmaszk viselési kötelezettségének megszüntetéséről a tengerparton. A beoltottak számának függvényében augusztus elsejétől szóba jöhet a védőmaszk szabadtéri viselésének megszűntetése is.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.04)

Szerdán kezdődik a fizikai jelenlétes oktatás az óvodásoknak, az alapfokú oktatás és az előkészítő osztályok tanulói számára

Négy hetes vakáció után szerdán  kezdődik a fizikai jelenlétes oktatás az óvodásoknak, az alapfokú oktatás és az előkészítő osztályok tanulói számára, közölte Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, hozzáfűzve, hogy azon településeken, ahol a fertőzöttségi arány egy ezrelék alatt van az általános- és középiskolások is visszatérnek az osztálytermekbe. A legfrissebb hívatalos adatok szerint  jelenleg 1.800 zöld besorolású település van, míg a többi 1.400 településen, ahol nagyobb a fertőzöttségi ráta, az V., VI., VII., IX., X. és XI. osztályos diákok online kezdik meg az iskolát. A végzős diákok – VIII. és XII. osztály – május tízedikétől kezdik fizikai jelenléttel az iskolát. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.04)

Felgyorsult a koronavirus elleni oltás üteme

Újra növekedő tendenciában van a koronavirus elleni oltás üteme. Mától ismét munkához látnak a mobil oltási központok, míg azok, akik felakarják venni az oltást, regisztrálás nélkül megtehetik ezt május 11-ig a katonai egészségügyi egységeknél. Az első szakaszban a bukaresti Központi Katonai Korházban, a brassói, kolozsvári, konstancai, craiovai, jászvásári és temesvári katonai korházakban jelentkezhetnek az emberek oltásra. Azok, akik az említett oltási központoknál oltatják be magukat, az Országos Oltási Regiszterben veszik nyílvántartsába és előírják a második adag oltásra is.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.04)

Földcsúszamlás történt Prahova megyében

A Prahova megyei Livadea településen történt földcsúszamlás következtében mintegy öt hektárnyi terület mozdult el, a közelben levő három házból elővigyázatosságból kiköltöztették a lakókat, közölte a Prahova Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség. Másrészt az Országos Útigazgatóság megkezdte az 1-es országúton Azuga településen lévő híd teljes felújítását, így holnaptól korlátozzák a nehéz gépjárművek közlekedését. Ennek értelmében a 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú áruszállító gépkocsik éjszaka sem használhatják az 1-es országút Ploieşti és Brassó közötti szakaszát és kizárólag a Cheiát Négyfaluval összekötő A1 jelzésű úton közlekedhetnek. A csaknem 100 évvel ezelőtt épült azugai hid  teljes felújítása valószinüleg december közepén fejeződik be. Szerdától a kamionok Ploieşti felől Buşteni település kijáratáig, Brassó felől pedig Predeal kijáratáig közlekedhetnek az 1-es országúton.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.04)

RADOR – Gănciulescu Rozália