2021. június 18

Florin Cîţu: A helyi fejlesztésekre kiutalt összegek mindössze 18 százalékát fordították útjavításra
A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében finanszírozott projektek mindössze 18 százaléka irányult az utóbbi években a közúti infrastruktúra fejlesztésére, pedig több beruházásra van szükség ezen a téren – jelentette ki csütörtökön Florin Cîţu
kormányfő. A Hunyad megyei Romosz településre látogató minizsterelnök megemlítette, hogy az országos befektetési hivatalhoz (CNI) 7 milliárd lej értékben nyújtottak be projekteket megyei és községi utak felújítására, és ezeket az állami büdzséből fogják finanszírozni, mivel az ilyen jellegű projekteket sem európai alapokból, sem az
országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül nem lehet finanszírozni. Hozzátette, a községi utak esetében prioritást fognak élvezni azok a települések, ahol a víz- és csatornahálózat már kiépült. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.18)
Koronavírus Romániában: 70 fertőzéses esetet jegyeztek az elmúlt 24 órában
Az elmúlt 24 órában 70 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak Romániában 31 856 ezer teszt eredményének feldolgozása után – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 1.080.140-re nőtt a járvány eleje óta igazolt fertőzöttek száma. 1.044.919 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak. Ez idáig 8.188.728 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában és 1.335.929 antigén gyorstesztet végeztek. Az elmúlt 24 órában 20.309 RT-PCR tesztet végeztek el (8762-t az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 11.547-et pedig kérésre), és 11.894 gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az új igazolt esetek mellett 35 személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje. Az elmúlt 24 órában 97, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. A GCS szerint a 97 személy közül 91 korábban hunyt el, de csak most kerültek be az adatbázisba, az egészségügyi minisztérium által elrendelt ellenőrzések nyomán. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.18)
A gyerekpénz növelésének elhalasztásáról hozott döntés felülvizsgálatára kérik a kormányt a szakszervezetek
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) kéri a kormányt, hogy vizsgálja felül a gyermekpénz július elsejei emelésének elhalasztásáról szóló döntését, és mutasson hajlandóságot a társadalmi partnerekkel való konzultációra a gyermekeket érintő szegénység felszámolását célzó intézkedéscsomag kidolgozása érdekében.„A sokat dicsért gazdasági fejlődés ellenére a romániai gyerekek egyre nagyobb mértékben ki vannak téve a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyének, a jelenlegi kormány intézkedései pedig felgyorsítják ezt a folyamatot” – vélték a BNS vezetői csütörtöki közleményükben. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.18)
Költségvetés-kiegészítésre lenne szükség, hogy a tanügyiminisztérium
átvegye a bölcsődéket
Ahhoz, hogy a tanügyi minisztérium szeptemberben átvegye a közigazgatása alá a bölcsődéket, amint azt a törvény előírja, a tárca büdzséjének kiegészítésére van szükség, jelentette ki a szakminiszter, aki szerint az év utolsó négy hónapjára körülbelül 150 millió lej szükséges ezek működtetésére. Az oktatási törvény előírja, hogy idén szeptembertől be kell vonni az oktatási rendszerbe a bölcsődéket, azaz át kell venni azokat közigazgatásilag a helyi önkormányzatoktól. Jelenleg a bölcsődékben 22 ezer gyermek van, de ősztől még nő a bölcsődei helyek száma. Ahhoz, hogy a bölcsődéket átvegye, a tanügyi minisztériumnak rendelkeznie kell a működtetésükhöz szükséges összegekkel, tehát költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége – magyarázta Sorin Cîmpeanu miniszter, hozzátéve, elválik majd, hogy tényleg megtörténik az átvétel, vagy pedig kénytelenek lesznek elhalasztani az intézkedést. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.18)