2021. július 8

Florin Cîţu miniszterelnök felmentette tisztségéből Alexandru Nazare pénzügyminisztert

Florin Cîţu miniszterelnök csütörtökön felmentette tisztségéből Alexandru Nazare pénzügyminisztert. Mint közölte, döntését továbbította a kormánykoaliciós partnereknek, akik kétszer is tárgyalóasztalhoz ültek e kérdésben. Florin Cîțu egyben azt is bejelentette, hogy a pénzügyminiszter felmentésével kapcsolatos kérést megküldte Klaus Iohannis államelnöknek. „A kormánykoalició tagjaival szerda este folytatott megbeszélések után – mely alkalommal közöltem, hogy a pénzügyminisztertől kértem, mondjon le – a miniszter tájékoztatott bennünket, hogy nem mond le tisztségéről és inkább a felmentést válassza. Ma reggel, a kormánykoalició tagjaival tartott megbeszélés után megküldtem az államfőnek Alexandru Nazare pénzügyminiszter felmentésére utaló kérést, azzal együtt, hogy javasoltam, az ideiglenes pénzügyminiszter legyek jómagam”, nyilatkozta Florin Cîţu, hozzáfűzve: „Alexandru Nazare felmentésére hat hónapi munkájának kiértékelése után került sor. A Pénzügyminsztériumnál számos, megkésett projektet találtunk, mint amilyen az adócsalás felszámolására és az európai alapok lehivására vontakozó projektek. E felmentés nem azt jelenti, hogy a liberálisok között nagy viszály dúl, hiszen jómagam javasoltam és támogatattam Alexandru Nazaretet e funkcióba”. A következő időszakban a pénzügyminisztériumot ideiglenesen a kormányfő vezeti. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.08)

Romániában újabb harminc napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Romániában július 12-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt tavaly május óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.A legfontosabb változás az, hogy ezentúl három hónap helyett Romániában is hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből. A kormány ezzel kapcsolatos döntését ismertető Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár szerint a változással Bukarest is igazodik az európai gyakorlathoz, és a Románia által is bevezetett uniós digitális Covid-igazolvány, az úgynevezett „zöld útlevél” által elismert védettségi időszakhoz.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.08)

Romániában 12 szavazóhelységet nyítnak meg a Moldova Köztársaságban tartandó vasárnapi választások alkalmából

Romániában jelentős besszarábiai közösség él és e tekintetből a vasárnapi moldáviai választások alkalmából 12 szavazóhelységet nyítnak meg. A Romániában tanuló moldáviai egyetemisták szavazásra buzdítják honfitársaikat. „Szavazatod demokrácia színű” ezzel a jelszóval kampányol a Besszarábiai Főiskolások bukaresti Szervezete, a július 11-i parlamenti választásokon való részvételre ösztönözve Moldova Köztársaság állampolgárait. Antuanela Răileanu, a Besszarábiai Főiskolások bukaresti szervezetének elnöke elmondta hogy a nagyszebeni társaikkal együtt online és offline kampányt is indítottak a „Szavazatod demokrácia színű” jelszóval, melynek keretében üzeneteket továbbítanak és a szavazat fontosságáról beszélnek. Alina Frecăuțan, a jászvásári szervezet elnöke pedig úgy vélte, hogy a fiataloknak urnákhoz kell járulniuk „a közjóért és egy szebb jövőért – otthon”. „Az előrehozott parlamenti választások az én szempontomból egy jobb jövőt jelentenek hazámnak”, fűzte hozzá Alina Frecăuțan. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.08)

A Három Tenger Kezdeményezés hatodik csúcstalálkozója, Szófiában

Ma kezdődik a Három Tenger Kezdeményezés hatodik csúcstalálkozója a bulgáriai Szófiában. A részvevők elemzik a mostanig elért eredményeket az érdekterületeken, de szó lesz a Három Tenger Kezdeményezés beruházási alapjának működéséről is. A szervezet rugalmas és informális politikai platform, amely összefogja az Európai Unió 12 tagállamát, amelyek a Balti-tenger, az Adriai-tenger és a Fekete-tenger között helyezkednek el. Romániát Klaus Iohannis elnök képviseli a találkozón, melynek célja a Három Tenger Kezdeményezés jövőbeli fejlődésére vonatkozó referenciaértékenek meghatározása. Klaus Iohannis elnök külön kitér a tagállamok közötti összekapcsolási projektek gyakorlatba ültetésének fontosságára, különös tekintettel a Romániát érintő projektekre, mint például a Rail2Sea és a Via Carpatia. Bukarest szempontjából ezek a projektek nagyon fontosak ahhoz, hogy a kezdeményezés valóban hosszú távú gazdasági fejlődést eredményezzen. A kezdeményezés országainak vezetőin kivül az idei csúcstalálkozón partneri minőségben részt vesz  az Egyesült Államok, Németország, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap, valamint meghívottként Görögország.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.08)
Rozália Gănciulescu