2021. augusztus 5

Az elmúlt 24 órában 244 új koronavírus-fertőzést igazoltak Romániában
Az elmúlt 24 órában 244 új koronavírus-fertőzést igazoltak Romániában – kevesebbet mint az előző nap jelentett 271 –, közel 29 ezer teszt elvégzése nyomán, közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Emellett jelentették két koronavírussal diagnosztizált személy elhalálozását is. Eddig Románia területén 1 084 226 koronavírus-fertőzést regisztráltak eddig, 1 048 215-en meggyógyultak, és 34 300-an elhunytak. Az elmúlt 24 órában 244 új esetet jegyeztek, emellett 56 korábban koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személynek lett ismét pozitív a tesztje. A legutóbbi jelentés óta két koronavírussal fertőzött férfi halálát jelentették, akik Iași és Prahova megyei kórházakban hunytak el. Az egyik 50 és 59 év közötti, a másik 70 és 79 év közötti volt, mindkettőjüknek voltak társbetegségei is. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.05)
Meghosszabbította a kormány a veszélyhelyzetet
A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a veszélyhelyzet további 30 nappal való meghosszabbítását Románia területén – jelentette be Florin Cîţu miniszterelnök.  „Jóváhagytuk a veszélyhelyzet meghosszabbítását, semmi változás nincs, minden úgy marad, ahogy korábban bejelentettük” – mondta Cîţu a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.05)
Az oktatási miniszter szerint az oltás az „egyetlen eszköz” a koronavírus-járvány megfékezésére
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint az oltás az „egyetlen eszköz” a koronavírus-járvány megfékezésére, és minden egyes személy immunizálása növeli az esélyt arra, hogy jelenléti oktatással kezdődjön a tanév az iskolákban. A tárcavezető ezért felhívást intézett a szülőkhöz, hogy oltassák be magukat, ugyanakkor kiemelte a védekezési szabályok fontosságát is. „A távolságtartás, a maszkviselés, a tantermek szellőztetése és a higiéniai szabályok betartása mind nagyon fontosak, de csak a járvány terjedésének ellenőrzés alatt tartásában segítenek, a megfékezésében nem” – jelentette ki a miniszter egy oltáskampánnyal kapcsolatos bukaresti rendezvényen. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.05)
Románia a brit kormány zöld utazási listájára került
Vasárnaptól több EU-tagállam átkerül az angliai utazási lista zöld kategóriájába, vagyis az Angliába érkezők számára karanténkötelezettségtől mentesített országok csoportjába a brit közlekedési minisztérium szerda esti tájékoztatása szerint. A brit közlekedési tárca szerda éjjel ismertetett rendelete alapján vasárnap, brit idő szerint hajnali négy órától a sárgából a zöld kategóriába kerül át Ausztria, Németország, Szlovénia, Szlovákia, Románia és Lettország, valamint az EU-n kívüli országok közül Norvégia. Továbbra is a sárga utazási listán marad a többi között a rendkívül népszerű brit turistacélpontok közül Spanyolország, Olaszország, Görögország és Franciaország. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.05)
Andrei Demeny, RADOR