2021. augusztus 31

100 lej értékű étkezési utalványt kap az, aki beoltja magát

Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter bejelentette a hétfői kormányülést követően, hogy elfogadták azt a rendeletet, amely étkezési utalványokat irányoz elő a koronavírus elleni oltást megkapó emberek számára. A rendelet értelmében a beoltottak nyereménysorsolását is megszervezik. A rendelet a 2020/55-ös törvényt módosítja. Az új jogszabály értelmében azok a személyek, akik valamely COVID-19 elleni vakcina teljes adagját megkapják, 100 lej értékű étkezési utalványra jogosultak. Mindazok között, akiket az oltáskampány kezdete óta immunizáltak a COVID-19-cel szemben, nyereménysorsolást szerveznek. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Koronavírus Romániában: Több mint 1300 új esetet igazoltak

A legutóbbi tájékoztatás óta 1313 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában több mint 48 ezer teszt elvégzése nyomán – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 1 098 765-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 1 055 059 személyt már gyógyultnak nyilvánítottak. Az elmúlt 24 órában 17 675 RT-PCR tesztet végeztek el (7542-t az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 10 133-at pedig kérésre), és 28 145 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az elmúlt 24 órában 31 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, 30-an közülük más betegségben is szenvedett. Ezzel 34 570-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában. Jelenleg 2303 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel, 291 fertőzött személy szorul intenzív terápiás ellátásra. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Kelemen Hunor a SIIJ felszámolásáról: nyitottak vagyunk a tárgyalásra

Az RMDSZ nyitott a tárgyalásra, ha az igazságügyi miniszter jobb megoldást javasol az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIJJ) felszámolására – jelentette ki a koalíció vezetőinek hétfő esti tanácskozása után Kelemen Hunor kormányfőhelyettes. A szövetségi elnök beszámolója szerint a találkozón csak nagyon kevés szó esett a SIIJ-ről, a tárgyalásokat az intézmény felszámolásáról a jövő héten folytatják. „Az igazságügyi minisztertől várjuk a megoldást. Nyitottunk vagyunk, ha van egy jobb javaslata a mi indítványunknál” – mondta Kelemen Hunor, arra utalva, hogy az RMDSZ a legfőbb ügyészségre ruházná át a SIIJ hatáskörét, míg a miniszter ragaszkodik ahhoz, hogy az igazságszolgáltatásban elkövetett korrupciós bűncselekményeket a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja ki. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Egy év alatt közel 7 millió lej értékű bírságot kaptak az áram- és a gázszolgáltatók

Az áramszolgáltató Enel számlájára érkezett a legtöbb panasz az elmúlt egy évben, a legnagyobb összegű bírságokat ellenben a vízerőműveket működtető Hidroelectricara szabták ki. Az Országos Energiaár-szabályozó Hatósághoz (ANRE) 2020 július 1. és 2021 június 30. között 11 256 panasz érkezett. Ezek közül 8 053-at az áramszolgáltatók, 3 203 pedig a gázszolgáltatók ellen irányult. Az áramszolgáltatók közel 6 millió lej értékű bírságot kaptak egy év alatt, míg a gázszolgáltatók esetében az összeglényegesen alacsonyabb, 1,1 millió lej volt. Az ANRE tájékoztatása szerint a büntetések ellenértéke az állami költségvetésbe folyt be. A panaszok elsöprő többsége a számlázásra, a szerződéskötésre, a szolgáltatóváltásra és az ügyfélszolgálatra vonatkozott. Néhány panaszos azt kifogásolta, hogy a gáz, amelyet kap nem megfelelő minőségű. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Andrei Demeny, RADOR