2021. október 18.

Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnököt ma várják a parlamentbe, hogy benyújtsa a javasolt kormánya programját és a kabinet minisztereinek listáját

Erre Dacian Cioloş tegnap este kapott felhatalmazást a Mentsétek meg Romániát (USR) párt vezetőségétől. A miniszteri tárcák javasolt vezetői közül többen is tagjai voltak az előző – Florin Cîţu által vezetett – kormánynak, amelyiktől azonban a parlament – többek között az USR szavazataival – megvonta a bizalmat.
A kijelölt miniszterelnök kisebbségi és kizárólag az USR tagjaiból álló kormányt javasolt azt követően, hogy a múlt héten kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások az USR, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ között. A javasolt kormányprogram egyebek mellett a világjárvány hatékony kezelését, a szolgálati nyugdíjak eltörlését és bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztály megszüntetését tűzi ki célul.
Ahhoz, hogy a Cioloş-kormánynak bizalmat szavazzon a parlament 234 szavazatra lenne szükség, az USR-nek pedig összesen 80 képviselője és szenátora van. Megfigyelők szerint ilyen körülmények között semmi esélye nincs annak, hogy a törvényhozás megszavazza az USR-kormányt. (RADOR Hírügynökség)

A Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) ma kezdi meg a gazdáknak járó előlegek folyósítását

Ezekből azok a termelők részesülnek, akik egy összegben kérték a támogatások kifizetését erre az évre. Az APIA közleménye szerint a kifizetési kampány a jövő hónap végéig tart és összesen egy milliárd eurónak megfelelő összeget folyósítanak a gazdáknak. A kifizetések fedezetét az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap és az Európai Mezőgazdasági Alap intézkedései biztosítják. (Radio România Actualităţi)

Büntetni fogják azokat az orvosokat, akik álhíreket terjesztenek

Dr. Daniel Coriu, a Román Orvosi Kamara elnöke ma bejelentette, hogy a súlyos járványhelyzetre való tekintettel ezentúl határozottan támogatni fogja, hogy azokat az orvosokat, akik a járvány kapcsán olyan elméleteket terjesztenek a nyilvánosság előtt, amelyek tudományosan nem igazoltak, és a közvetített információk révén félrevezethetik a lakosságot és veszélyeztethetik a közegészségügyet, szankcióban részesítsék, felfüggesztve esetükben a szakma gyakorlásának jogát.
Hangsúlyozta, az ő és a kamara előjogai is korlátozottak, és az ilyen helyzetekben hosszadalmas fegyelmi eljárásokat kellene követni, de a világjárvány miatt gyors mechanizmusra van szükség ezen orvosok praxisjogának felfüggesztésére. „Támogatom és nagyra értékelem a szabad véleménynyilvánításhoz és a szabad tájékoztatáshoz való jogot, másfelől azonban rendelkeznünk kell a pontos és helyes információkhoz való hozzáférés jogával is” – jelentette ki az orvosi kamara elnöke. Nyomatékosította, hogy az egészségügynek és az orvostudománynak a tudományon, a bizonyítékokon alapuló orvosláson, a klinikai vizsgálatokon kell alapulnia. (Marosvásárhelyi Rádió)

Ma folytatódik a Szenátusban az energiaárak felső határát előíró törvény tervezetének a vitája

A jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezte és a leglényegesebb előírása az, hogy az állam korlátozott időre felső határt szab a lakosság által felhasznált gáz- és villanyáram fogyasztói árának. Ennek értelmében hat hónapra befagyasztanák az energiaárakat. A PSD képviselői szerint törvénykezdeményezésüket eddig több mint 175 ezren támogatták aláírásukkal.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem ért egyet a kezdeményezéssel, arra hivatkozva, hogy már megjelent az a sürgősségi kormányrendelet, amely november 1-től ártámogatást léptet életbe és az ellenzéki párt benyújthatja ehhez a módosító indítványait a jogszabály parlamenti vitáján. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, RADOR