2021. november 16

A világjárvány idején Románia vonzó célponttá vált a kiberbűnözők számára

A világjárvány vonzó célponttá tette Romániát a kiberbűnözők számára, akik a közelmúltban fokozták tevékenységüket. Az adathalászok üzeneteire vonatkozó legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy a bankok nevében kapott tíz e-mailből hatot csalási szándékkal küldtek az ügyfeleknek. Ha korábban az ilyen e-maileket könnyen lehetett azonosítani, mert tele voltak nyelvtani hibával, manapság a kiberbűnözők, a bankimázst imitálva, feljavitották csalási technikáikat és üzeneteik kivitelezését. Ezért a kiberbiztonsági szakemberek azt ajánlják, hogy alaposan ellenőrizzük az e-mail címet, amelyről az üzenet érkezik.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.16)

Újabb Pfizer-vakcina szállitmány érkezett Romániába

Csaknem kilencszáz ezer adag Pfizer-vakcina érkezett az országba. Románia korábban több mint 15 millió adagot kapott a nálunk a leggyakrabban használt koronavirus elleni oltóanyagból. Eddig 6,9 millió román oltatta be magát mindkét adag vakcinával és 1,2 millióan vették fel a harmadik oltást is. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a koronavirus elleni védőoltás jelentősen csökkenti a fertőzés, a kórházi kezelés és az elhalálozás kockázatát, mi több, a vírus nehezebben terjed.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.16)

Újra indítják a Bukarest-Kisinyov Barátságvonatot

December 12-től, az új vasúti menetrend hatályba ültetésétől, újra inditják a Bukarest-Kisinyov Barátságvonatot, közölte a Szállitásügyi Minisztérium. A két főváros között kapcsolatot teremtő járatot a tavaly tavasszal függesztették fel a világjárvány közepette elrendelt korlátozások miatt. Ugyanakkor több szerelvényt helyeznek fogalomba a Bukarest-Brassó és Bukarest-Konstanca útvonalon. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.16)

A fiatalok körében tovább növekszik a kábitószerfogyasztás

Továbbra is magas a kábitószerfogyasztás szintje hazánkban. A szakértők szerint a kannabisz a leginkább  fogyasztott kábitószer a fiatalok körében. A fogyasztói piacon való elérhetősége miatt jelenleg Vâlcea megyében is felfelé ível a kannabisz-kereslet. A  Vâlcea megyi Drogellenes Tanácsadási Központ magyarázata szerint a kábitószer-függöség jelenleg szorosan összefügg egy másik jelenséggel, nevezetesen a szerencsejétékokkal, illetve a videojátékokkal. Sajnos a kannabiszfogyasztók életkora egyre inkább csökken.Vâlcea megyében a 13-14 évesek megfigyelés alatt vannak, mi több nemcsak gimnáziumi, de liceumi szinten is tartanak tanácsadó órákat.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.16)

A Parlament kinevezte a közszolgálati rádió és közszolgálati televizió igazgatótanácsának új elnökét

A Parlament hétfőn kinevezte a román közszolgálati rádiótársaság (SRR) és a román közszolgálati televíziórádiótársaság (SRRV) igazgatótanácsának tagjait. Az igazgatótanácsi tagokat 4 évre nevezték ki. A Parlament megválasztotta a rádió és a televízió új elnökét is, Răzvan Dincă, illetve Dan Turturică személyében. A közszolgálati rádió új elnök-vezérigazgatójának prioritásai között szerepel: a rádió hallgatói táborának növelése és a fiatalok vonzása. „Fontos, hogy a román közszolgálati rádió növelje a hallgatottság szintjét, de ugyanakkor fenntartható módon csökkentse az átlagéletkort. Fontos, hogy minél több, fejlődésre törekvő, átlag életkörú embert megszólitsunk. Úgy gondolom, hogy van megoldás a hatékonyság fokozására – ide értve a gazdasági szempontot is -, hogy mindazt, amit egy jó ideje hallok, nevezetesen, hogy nincs elég pénz a Román Rádiónak, minél ritkábban lehessen hallani”, hangsúlyozta Răzvan Dincă a szenátus és a képviselőház összevont kulturális bizottságai előtt történt meghallgatásán.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.16)

A képviselők szabályozták a külföldön dolgozó román állampolgárok védelmének jogszabályi kereteit

Ennek értelmében a munkaerő-közvetítőknek szavatolniuk kell a munkaszerződésben foglaltakat és elegendő időt kell biztositaniuk az ajánlatok tanulmányozására azok aláírása előtt. A törvénytervezet azt is előírja, hogy az idénymunkásoknak garantálni kell a szerződés teljes időtartama alatt az egészségügyi biztosítást vagy a magánorvosi bérlet igénybevételét. A jogszabály-tervezetet valamennyi parlamenti frakió támogatta. E dokumentum esetében a döntő fórum a Képviselőház. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.16)

Rozália Gănciulescu