2021. december 9

Klaus Iohannis: Romániának világos törvényekre és működőképes intézményekre van szüksége

Romániának olyan világos törvényekre és működőképes intézményekre van szüksége, amelyek teljes kapacitással képesek szankcionálni a törvénysértéseket, mondta Klaus Iohannis államfő a Nemzetközi Korrupcióellenes Nap alkalmából megfogalmazott üzenetében. Mint hozzáfűzte, a román jogállamiság terén elért sikereket folytatni kell, és biztosított afelöl, hogy továbbra is szilárdan elkötelezett Románia demokratikus fejlesztése mellett.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.09)

Moldova Köztársaság miniszterelnöke Bukarestbe látogatott

Natalia Gavriliţă, Moldova Köztársaság miniszterelnöke bukaresti látogatása során csütörtök délelőtt román kollégájával, Nicolae Ciucăval folytatott megbeszélést. „Romániának és Moldova Köztársaságnak több konkrét projektje van, melyek fontosak a Prut mindkét partján élő állampolgárok számára”, hangsúlyozta Nicolae Ciucă miniszterelnök Natalia Gavriliță miniszterelnökkel tartott találkozó után. Nicolae Ciucă ugyanakkor elmondta, arra törekednek, hogy a lehető leghamarabb új megállapodást írjanak alá a Románia által Moldovai Köztársaságnak nyújtandó térítésmentes pénzügyi támogatásról. „A kisinyóvi kormány agendája Európa-párti”, deklarálta Natalia Gavriliță, hozzáfűzve, hogy eltökélt szándéka Moldova Köztársaság modern európai állammá alakítása, amely érvényesiti állampolgárai érdekeit és küzd a korrupció ellen, mindez elengedhetetlen feltétele lévén az európai gazdasági és társadalmi fejlődésnek. A tervek szerint a moldáv miniszterelnök Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel is találkozik, mig a délután folyamán Klaus Iohannis államelnök fogadja a Cotroceni palotában. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.09)

Újabb 30 nappal meghosszabbították a veszélyhelyzetet Románia területén

A járvány-helyzet miatt elrendelt veszélyhelyzetet újabb 30 nappal hosszabitották meg Románia területén, de ugyanakkor a kormány számos korlátozó intézkedést hatálytalanitott. Ennek értelmében a kevésbé zsúfolt nyílt térségben nem szükséges a védőmaszk viselete, mig zártérségben azok is beléphetnek, akik nem rendelkeznek negativ COVID-teszttel. A kormány megszűntette a 23 óra utáni kijárási tilalmat is. Karácsonykor és Új Évkor a vendéglők 50%-os kapacitással működhetnek, de csakis a beoltottak, a betegségen átesett, illetve a negativ teszttel rendelkezők számára. Az állampolgároknak nem kell lemondaniuk az egészségvédelmi intézkedésekről, hivta fel a figyelemet Alexandru Rafila egészésgügyi miniszter. „A román kormány által tanusitott nyitottság annak az erőfeszitésnek köszönhető, hogy Romániában az élet minden szempontból közelebb kerülj a normálitáshoz, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül az esetleges veszélyeket. Ahelyett, hogy rendkívül szigorú, korlátozó szabályokat kelljen betartanunk, jobb egy bizonyos fokú lazítás és mindezen szabályok szigorú betartása”, fűzte hozzá a miniszter.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.09)

A Romániai Nagy Kereskedelmi Hálózatok Szövetsége a szolidaritási adóról való lemondást szorgalmazza

A Romániai Nagy Kereskedelmi Hálózatok Szövetsége a kormánykoaliciótól a szolidaritási adóról való lemondást és az üzleti szféra további támogatását kéri a szociális célkitűzések elérése érdekében. A szövetség közleményében megjegyzi, hogy valamennyi tagja az állami költségvetés nagybefizetői és adókötelességeiket felelősségtudatosan teljesitik, a román törvényes előirásoknak megfelelően. Mi több, a pandémia alatt olyan helyzet is adódott, hogy a nagy kereskedelmi hálózatok pénzügyi kötelességeiket előre lerótták az állami háztartás fenntartása céljából. A szövetség egyben megemliti, hogy a nagy kereskedelmi központok Románia legnagyobb munkaerő alkalmazói, mig a kormány azon alátámasztását, miszerint a szolidaritási adó más országokban is létezik, a körülményektől és a célkitűzésektől függően kell elemezni, hangsúlyozták a nagy kereskedelmi hálózatok képviselői. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.09)

Bukaresti Aspen fórumon a NATO főtitkára Oroszországot és Kínát nevezte meg a világrendet aláásó legfontosabb globális szereplőknek

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arra szólitotta a szövetségeseket a csütörtöki bukaresti Aspen Fórumon, hogy fektessenek be a kritikus infrastruktúrába és csökkentsék a potenciális ellenfélnek számitó államok erőforrásaitól való függőséget. Jens Stoltenberg többször kitért Oroszország agresszív magatartására.A kockázatokkal és sebezhetőségekkel szembeni ellenállásról ugyanez az üzenet érkezett Klaus Iohannis elnöktől is, aki az energiafüggetlenség mellett szállt síkra, mig Vasile Dâncu védelmi miniszter szerint Oroszországnak potenciálisan komoly katonai fenyegetésként kell szerepelnie a NATO új stratégiai koncepciójában.Vasile Dâncu kifejtette, hogy a NATO-nak reális képpel kell rendelkeznie az általános biztonsági helyzetről, megjegyezve, hogy Oroszországnak átfogó terve van a szövetség destabilizálására, többek között egy esetleges ukrajnai agresszió révén. „Oroszországot katonai szempontból potenciálisan komoly fenyegetésnek kell tekintenie a NATO-nak. Nyilvánvalóan a párbeszédnek első helyen kell szerepelnie, noha a NATO már egy évtizede a párbeszéd fontosságát hirdeti, jelenleg azt látjuk, hogy ez legalábbis középtávon nem hozott eredményt”, nyilatkozta Vasile Dâncu. A NATO-főtitkár Oroszországot és Kínát nevezte meg a szabályokra épülő világrendet aláásó fő globális szereplőknek, amelyek, véleménye szerint, olyan területeken tevékenykednek, amelyek a demokratikus térség biztonsága szempontjából nagyon fontosak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.09)

Rozália Gănciulescu