2022. február 25

További amerikai és német harci repülők érkeztek Romániába

További harci repülőgépeket és helikoptereket helyezett át a NATO Romániába, a szövetség keleti szárnyának megerősítése érdekében, válaszképpen az Ukrajnában kezdődött orosz hadműveletre – közölte pénteken a román média. Csütörtök délután két amerikai F-35 Lightning II típusú „lopakodó” vadászbombázó szállt le a dél-romániai Borcea légitámaszponton, amelyek – a bukaresti védelmi tárca közlése szerint – részt vesznek a légtérvédelmi járőrszolgálatban, a szövetséges légierők együttműködésének erősítése és a NATO reagáló- és elrettentőképesség növelése érdekében. Megérkezett Romániába négy AH-64-Apache és egy UH-60-Black Hawk harci helikopter is, amelyeket szintén Németországból vezényeltek át az Ukrajnával határos térségbe. Az ország keleti térségébe tartó amerikai harci helikopterek a temesvári nemzetközi repülőtéren szakították meg útjukat, hogy üzemanyagot vételezzenek. Az újonnan érkezett F-35-ösök a már korábban Romániába vezényelt nyolc amerikai és a 17 román F-16-ossal, illetve az amerikai haditengerészet négy F/A-18-as Super Hornet vadászrepülőgépével együtt védik a román légteret. Hozzájuk csatlakozik szükség estén az olasz légierőnek a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogalniceanu katonai támaszponton állomásozó négy Eurofighter Typhoon harci repülője és a német légierő három ugyanilyen gépe – ez utóbbiak csütörtök este érkeztek Romániába. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 02.25)

Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett egy nap alatt Romániába

Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett Romániába az utóbbi 24 órában, egyharmaduk pedig már el is hagyta az országot Magyarország és Bulgária felé. Menedéket mindössze tizenegy ukrán állampolgár kért Romániától – közölte pénteki sajtóértekezletén Lucian Bode belügyminiszter. Az Ukrajna elleni orosz hadműveletek megkezdése után mintegy húsz százalékkal nőtt a forgalom a román határátkelőkön. Bode szerint a román határrendőrség felkészült a megnövekedett forgalomra, ugyanakkor a határvédelmet is megerősítették. Közben a járványügyi operatív törzs (CNSU) pénteken arról hozott határozatot, hogy az Ukrajnából érkezőket nem küldik karanténba, attól függetlenül, hogy rendelkeznek-e védettségi igazolással. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 02.25)

Nem növekedett a radioaktív sugárzás mértéke Romániában

A Nukleáris Tevékenységeket Ellenőrző Országos Bizottság (CNCAN) szóvivője szerint nem növekedett a radioaktív sugárzás mértéke Romániában, miután orosz légideszantosok teljes ellenőrzésük alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet Ukrajnában. Dan Cărbunaru pénteki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy az ukrán nukleáris ügynökség adatai szerint a határérték fölé emelkedett a gamma-sugárzás szintje a csernobili atomerőmű körüli lezárt zónában, miután az orosz csapatok elfoglalták a létesítményt. Cărbunaru elmondta, hogy a CNCAN adatai szerint nem növekedett a radioaktív sugárzások szinte Románia területén. Hozzátette, hogy a román hatóságok folyamatosan tájékoztatni fogják a lakosságot a helyzet alakulásáról. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 02.25)

Koronavírus Romániában: Tízezer alá csökkent az új fertőzések száma

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) pénteki közlése szerint az utóbbi 24 órában 8974 személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, és 120 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. A halálesetek közül 5 korábban következett be. 7702 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 338-cal kevesebbet, mint előző nap. Jelenleg 994 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra – nyolccal kevesebb, mint egy nappal korábban –, közülük 866-an oltatlanok. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 02.25)

Andrei Demény