2022. április 14.

A koalíciós pártok vezetői ma reggel egyeztetnek az offshore törvény módosításáról

Ez a jogszabály hivatott szabályozni a Fekete Tenger alatt található földgáz-készletek kiaknázásával kapcsolatos jogi lehetőségeket. A Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu bejelentette, hogy a kormánypártok megvizsgálják azt a változatot, amelynek értelmében a földgázból származó profit 60%-át kapná a román állam, a többit pedig a kitermelést végző magáncégek. A jelenleg érvényes szabályozás egy 30 és 70 százalék közötti progresszív adózást állapít meg arra a jövedelemre, ami a gáz árának emeléséből származik és kötelezi a vállalatokat, hogy a kitermelés felét a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) adják el. (Radio România Actualităţi)

Véradó kampány Bukarestben

A fővárosiak ma reggel fél kilenctől déli fél egyig adhatnak vért a Nemzeti Aréna nevű sportkomplexumban. Horia Tomescu alpolgármester azt ajánlotta az érdeklődőknek, hogy a sorban állás elkerülése végett a véradók töltsék ki az internetes előjegyzési nyomtatványt. Az egyik közösségi oldalon posztolt bejegyzésében az elöljáró emlékezteti a lakosokat arra, hogy minden véradó szabadnapot és egy hónapra 50%-os kedvezményt kap a tömegközlekedési járművekre érvényes bérlet-vásárlásra. Horia Tomescu hozzátette, hogy az ebédjegyeket márciustól csak elektronikus formában adják ki, ezért a véradók azt később fogják megkapni, akkor amikor azok nyomtatott változata is elkészül. (RADOR Hírügynökség)

Az UNESCO globális jelentőségű geoparknak nyilvánította Buzău vidékét

Erről szerdán este döntött az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Végrehajtó Bizottsága, amelyik tizenhat jelölés közül nyolcat fogadott el.

Így a régió Hátszeg után a második olyan vidék hazánkban, amelyiknek a szervezet elismeri természeti és kulturális értékeit. Mint ismeretes, Buzău környékén találhatók az iszapvulkánok, a Lopătari-i sóhegyek és örök tüzek, az ulmeti trovant kövek, sziklatemplomok és a Colţi-i vörös alabástrom. (RADOR Hírügynökség)

A mai kormányülés napirendjéről

A végrehajtás ma dönt arról a sürgősségi kormányrendeletről, amelyik rendezné a pedagógusok 2017. július 1-je és 2021. augusztus 31-ike között elmaradt járandóságainak a kifizetését. A szóban forgó pénzösszeget nem egyszerre, hanem öt éves időszak alatt részletekben fizetné ki a kormány.

Ugyancsak a kormány napirendjén szerepel az az intézkedés-csomag, amelynek célja egyes hadiipari cégek költségvetési tartozásainak a csökkentése.

Szintén ma döntenek az úgynevezett Cloud Guvernamental projekt gyakorlatba ültetésének memorandumáról. A szóban forgó projekt a közszolgáltatások és közintézmények digitalizálásáról szól. (Radio România Actualităţi)

Viorica Dăncilă lett a Nemzet és Emberek Együtt Párt (NOI) elnöke

Viorica Dăncilă exkormányfőt és volt szociáldemokrata pártelnököt választotta meg vezetőjévé a Nemzet és Emberek Együtt párt. Az újonnan létrehozott alakulat tegnapi kongresszusán leadott 251 érvényes szavazatból 247-et szerzett meg Viorica Dăncilă.

A kongresszuson mondott beszédében Dăncilă hangsúlyozta, azért tért vissza a politikába, hogy konszenzust teremtsen, és olyan politikát folytasson, amelyben a nemzeti érdekek felülírják a személyes és pártérdekeket. Hozzátette, tudatában van annak, hogy a politikába való visszatérését sok bírálat éri majd, de szereti az országát, ezért nem tudja tétlenül szemlélni, hogy nem működnek jól a dolgok.

Viorica Dăncilă azt is bejelentette, hogy fiatal szakemberekből álló pártja a 2024-ben esedékes valamennyi választáson indulni fog, az európai parlamenti, az önkormányzati, a parlamenti és az elnökválasztáson is lesz jelöltje. (Bukaresti Rádió)

Székely Ervin, RADOR – 14 aprilie