2022. április 22.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Marcel Boloşt jelölte a Beruházási és Európai Projektek Minisztériuma élére

Erről csütörtökön döntött a PNL Végrehajtó Bizottsága. A digitalizálásért felelős miniszter pedig Sebastian Burduja parlamenti képviselő lesz. A párt ugyanakkor arról is határozott, hogy a Szenátus jogi szakbizottságának elnökét, Iuliana Scânteit jelöli alkotmánybírónak.

Mint ismeretes a beruházási és európai projektek korábbi minisztere, Dan Vâlceanu április 6-án benyújtotta lemondását nem sokkal azt követően, hogy lemondott a PNL előző elnöke, Florin Cîţu. Florin Roman, korábbi digitalizálásért felelős miniszter tavaly, december 15-én adta be lemondását, amelyet azzal indokolt, hogy nem szeretné, ha a személye körüli botrány a PNL-t is érintené. Mint ismeretes Romant azzal vádolták, hogy meghamisította az önéletrajzát, amelybe azt írta, hogy a kolozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetemen végzett, noha a valóságban egy gyulafehérvári kollégium végzettje.

Június 10-én az Alkotmánybíróság három bírájának, Valer Dorneanunak, Mona Pivnicerunak és Daniel Morarnak lejár a mandátuma. Helyükre a PNL Iulia Scânteit, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Cristi Dănileţet, akit a közelmúltban a Bírák Tanácsa megfosztott magisztrátusi minőségétől és Eckstein-Kovács Pétert, az RMDSZ volt szenátorát, kisebbségügyi miniszterét és elnöki tanácsosát jelölte. Sajtóhírek szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) Robert Cazanciuc, volt igazságügyi minisztert, jelenlegi szenátort, vagy Bogdan Licu főügyész-helyettest támogatná a tisztség betöltésére. Az elnöki hivatal jelöltje valószínűleg Mihaela Ciochină, jelenlegi elnöki tanácsos lesz. (RADOR Hírügynökség)

Ma van a Föld világnapja

A klímaválságra hívják fel a figyelmet a Google nyitólapján látható műholdképek, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására.

A műholdfelvételek a tanzániai Kilimandzsáró csúcsáról visszahúzódó gleccsereket mutatják 1986 decembere és 2020 között, valamint a grönlandi Sermersooq gleccsereinek olvadását 2000 decembere és 2020 között, a Nagy-korallzátony fehéredését, a németországi erdőirtást és a grönlandi gleccserek olvadását mutatják. A mai Google doodle négy gifből áll, amelyeket az Ocean Agency nonprofit szervezet által biztosított műholdfelvételek és fotók alapján készítettek, és amelyek a nap folyamán váltakoznak majd. (Bukaresti Rádió)

Klaus Iohannis államfő kihirdette a háztartási alkalmazottak törvényét

A jogszabály értelmében 15 lej értékű ebédjegyekkel lehet fizetni azokat az alkalmi munkavállalókat, akik a háztartási munkát végeznek valakinek az otthonában. Háztartási munkának minősül a gyerekgondozás, takarítás, szabás-varrás, vasalás és a testápolás. Háztartási alkalmazott nem lehet a kedvezményezett családtagja és legalább 16 évesnek kell lennie. (RADOR Hírügynökség)

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a legnépszerűbb politikai alakulat Romániában

Az Avangard közvélemény-kutató intézet a Szociáldemokrata Párt felkérésére készített  legfrissebb felméréséből kiderül, hogy ha vasárnap lennének a parlamenti választások, akkor a Szociáldemokrata Párt a szavazatok 36 százalékát szerezné meg.

Másodikként a Nemzeti Liberális Párt (PNL) következne a szavazatok 19 százalékával, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) 14 százalékot, a Mentsétek meg Romániát (USR) a szavazatok 11 százalékát szerezné meg.

A közvélemény-kutató legutóbbi, március végén közzétett felméréséhez képest a liberálisok három százalékot javítottak. Az RMDSZ-t hagyományosan 5%-ra mérték.

A pártvezetők között Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă egyaránt 31%-kal vezeti a népszerűségi listát, az USR-s Cătălin Drulă 15%-kal, az AUR-os George Simion 13%-kal.

A március végi felméréshez képest Nicolae Ciucă veszített népszerűségéből, ezzel szemben Marcel Ciolacu 1 százalékpontot javított.

A felmérést április 12-ike és 20-ika között  telefoninterjúk révén végezték 906 fős mintán, a hibahatár 3,4 százalékos. (Bukaresti Rádió)

Székely Ervin, RADOR