2022. május 2.

Ma van az Országos Ifjúsági Nap

Az eseményt több városban is művészeti, kulturális és sporteseményekkel teszik emlékezetessé. Brăilában a központi parkban népművészeti fesztivált tartanak, míg Vasluiban a hatóságok koncertet és sportversenyeket szerveznek a fiatalok számára. Gyulafehérváron a Diákok Művelődési Házában ünneplik meg az eseményt, Kolozsváron pedig a 35 év alattiak szabadon léphetnek be a Babeş-Bolyai Tudományegyetem legkedveltebb helységeibe.

Nicolae Ciucă miniszterelnök ez alkalomból üzenetben fordult a romániai fiatalokhoz, amelyben üdvözölte azok kezdeményezőkészségét és részvételi szándékát a társadalmi átalakulásokban. A kormányfő ugyanakkor arra biztatta a fiatalokat, hogy maradjanak az országban és itt hasznosítsák eltökéltségüket, bátorságukat és kreativitásukat, azért, hogy elérjék céljaikat.

Az Ifjúság Napját Romániában 2005 óta ünneplik meg hivatalosan, a parlament döntése alapján. Mint ismeretes azonban a kezdeményezés nem eredeti. 1989 előtt is létezett ez az ünnep, akkor azonban a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Napjának nevezték az eseményt. (RADOR Hírügynökség)

4,8 millió tulajdont írtak össze eddig az Országos Kataszteri Program keretében

Ez valamennyi tulajdonnak a 65%-a – tájékoztatta a hallgatókat a közszolgálati rádió. Jelenleg az egész országban folyik a telkek és az ingatlanok felmérése és összeírása. A programnak a jövő évben kellene zárulnia, azonban a lemaradások miatt elképzelhető a határidő csúszása. (Radio România Actualităţi)

Ezen a héten a Szenátus és a Képviselőház együttes ülésen dönt három megüresedő alkotmánybírói tisztség betöltéséről

A jövő hónapban lejár Valer Dorneanu, Mona Pivniceru és Daniel Morar alkotmánybírók mandátuma. Helyükre a törvény értelmében a Képviselőház, a Szenátus és az Elnöki Hivatal delegálhat új alkotmánybírókat. A Képviselőház jelöltjei: Bogdan Licu, aki jelenleg a legfőbb ügyész helyettese és akit a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolt, Cristi Dănileţ, volt bíró, akit a Bírák Tanácsa az elmúlt évben fegyelmi úton eltávolított a magisztrátusok sorából. Őt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) javasolt. A harmadik jelölt Ioan Sabău Pop akit a Románok Egységéért Szövetség (AUR) támogat. A Szenátus jelöltjei: Iulia Scântei a Szenátus jogi bizottságának jelenlegi elnöke, akit a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogat, Eckstein-Kovács Péter ügyvéd az USR és Radu Ghidău, az AUR jelöltje.

Megfigyelők szerint a Képviselőháznak és a Szenátusnak fenntartott két tisztség elnyerésére legnagyobb esélyei Bogdan Licunak és Iulia Scântei-nek vannak, tekintettel arra, hogy a koalíciós pártok őket támogatják. Az államfő jelöltje – sajtóértesülések szerint – Mihaela Ciochină lesz. (RADOR Hírügynökség)

Már ezen a héten aláírhatják Romgaz és az Exxon közötti szerződést

A megegyezés arra vonatkozik, hogy az Exxon részt vesz a Fekete Tenger alatti gázlelőhelyek kiaknázásában, mégpedig a Neptun Deep elnevezésű zónában. Ezt csütörtökön, a közszolgálati televízió egyik műsorában jelentette be Virgil Popescu energiaügyi miniszter. A tárcavezető hozzáfűzte, hogy Románia gáztermelése a jövőben megduplázódik, ami lehetővé teszi az ország energetikai függetlenségét. (Radio România Actualităţi)

Meghaladta az öt százalékot a ROBOR-index

A pénteki 4,95 százalékról 5,01 százalékra nőtt ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank. Ennél magasabb ROBOR-szintet 2013. április 3-án jegyeztek, amikor 5,03 százalékon állt a mutató. 2020 elején évi 3,19 százalékon állt a ROBOR, a múlt év elején pedig 1,98 százalékon.

A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb a pénteki 5,04 százalékról 5,13 százalékra, a 12 hónapos ROBOR pedig 5,11 százalékról 5,19 százalékra nőtt hétfőn. A jegybank igazgatótanácsa április 6-ától az addigi 2,5 százalékról 3 százalékra emelte az alapkamatot.

A fogyasztói hitelek irányadó mutatója jelenleg évi 1,86 százalék. (Bukaresti Rádió)

Székely Ervin, RADOR