2022. május 23

Első alkalommal rendezik meg Iaşi-ban a Francia – Román Információ- és Kommunikációtudományi Kollokviumot

A rangos tudományos esemény idén a jubileumi 25-ik kiadásához érkezett. A Kollokvium idei témájának (Mondialisation de la communication: la diversité des cultures en questions) megvitatására a házigazda Románia mellett Franciaországból, Ukrajnából, Afrikából érkeztek egyetemi oktatók, kutatók és művészek a rendezvénynek helyt adó „Alexandru Ioan Cuza” Tudományegyetemre. (RADOR Hírügynökség)

Megkezdődtek a beiratkozások az érettségi vizsgák nyári szessziójára

Mától kezdve a középiskolák végzős diákjainak – május 27-ig – öt nap áll a rendelkezésükre a beiratkozásra. A vizsgák június 6-án a román nyelv és irodalom szóbeli tesztjével kezdődnek. Ezt követően az anyanyelvi, digitális és idegen nyelvi ismereteikről kell számot adniuk a maturandusoknak. Az írásbeli vizsgák június 20-án kezdődnek. Az előzetes eredményeket június 27-én függesztik ki, majd az óvások elbírálása után és július elsején közlik a végleges eredményeket.
Az országos képességfelmérő vizsgák esetében a beiratkozások május 30-ától június 6-ig tartanak, a vizsgákra pedig a jövő hónap közepén kerül sor. (Radio România Actualităţi)

Megvalósítható a területi autonómia a jelenlegi román alkotmány keretein belül

A jelenlegi román alkotmány keretein belül megvalósítható a területi autonómia, hangzott el a Sepsiszentgyörgyön hétvégén szervezett I. Kárpát-medencei alkotmánybírósági konferencián.
A rendezvényen négy ország – Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia – kilenc, magyar nemzetiségű alkotmánybírója tanácskozott. A konferenciát Puskás Bálint a romániai alkotmánybíróság volt tagja hagyományteremtő szándékkal kezdeményezte, a rendezvényt Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szervezte meg, azzal a céllal, hogy megvizsgálják az autonómia, a kisebbségvédelem és a demokratikus önkormányzati törekvések kérdésköreit. Tamás Sándor a háromszéki közgyűlés elnöke kifejtette: a kisebbségben élők számára fontos az alkotmányos rend, a romániai magyarság száz éve él kisebbségi sorban, ezalatt megtapasztaltuk az egyéni és a nemzeti közösséget ért jogsérelmeket is. Sulyok Tamás a magyar Alkotmánybíróság elnöke rámutatott, az európai fősodor elutasítja az autonómiát, a térségben Szerbia az egyetlen, melynek az autonómia szerepel az alkotmányában. Varga Zs. András a magyarországi Kúria elnöke, a Velencei Bizottság tagja kifejtette: legnagyobb baj, hogy a nyugat nem érti a nemzeti kisebbségek problémáit. Puskás Bálint előadásában elhangzott: a jelenlegi romániai alkotmány lehetőséget biztosít olyan törvények elfogadására, melyek megteremtik a területi autonómia feltételeit, ehhez csak politikai akarat szükséges. (Marosvásárhelyi Rádió)

Bemutatták Cristian Mungiu filmjét a Cannes-i Filmfesztiválon

Az R.M.N. című alkotás Erdélyről szól központi témája pedig a romániai magyarság élete. A film nagy részében a szereplők magyarul beszélnek. A történet ugyan fikció, azonban egyértelmű utalások vannak benne konkrét eseményekre, valamint arra, hogy az Orbán-kormány propagandája átvette az irányítást a romániai magyarok gondolkodása felett.
„Erdély nem feltétlenül a vámpírok földje, hanem egy olyan történelmi hagyományokkal és sajátos kultúrával rendelkező régió, mely korábban egy másik országhoz tartozott. Egy nagyon távoli pont, melyről, akik nem ott élnek, keveset tudnak és több etnikum olvasztópontja. A filmem nem egy újabb baljós látlelet az országomról. Mindenki nézze meg a legutóbbi választásokat a saját országában és rájön, hogy nem csak Románia itt a téma, hanem sokkal több minden” – mondta vasárnap Cannes-ban Cristian Mungiu legújabb filmje, az R.M.N. Sajtótájékoztatóján.
„Cristian Mungiu filmje lehengerlő alkotás. Aki nehezen viseli a demagógia, a gyűlölet és az igazságtalanság győzelmét, az nagyon szomorú lesz tőle. A populista kommunikáció és gondolkodás erejének a művészi projektálása szégyenérzetet kelt a nézőtéren. Miközben az R.M.N többet mutat az erdélyi magyar kultúrából és hagyományokból, mint akármelyik magyar játékfilm a rendszerváltás óta” – írta a filmről a Népszava ma megjelent kritikája. (RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin