2022. május 26.

Féléves kormányzati tevékenységéről ad számot a Szociáldemokrata Párt (PSD), a liberálisok is gyűléseznek

Az eseményre ma 18.00 órakor a Parlament I. C. Brătianu termében kerül sor – jelentette be tegnap a párt elnöke, Marcel Ciolacu. A beszámoló keretében részletesen ismertetik azokat az intézkedéseket, amelyeket a párt minisztereinek a kezdeményezésére fogadott el a kormány, s amelyek révén támogatták a hátrányos helyzetben lévő személyeket, a lakosság élelmiszerellátását, a mezőgazdasági vállalkozásokat, az élelmiszeripart, valamint az ország energetikai függetlenségét. Ugyanakkor bemutatják azokat az állami garanciával igénybe vehető hitelkonstrukciókat is, amelyeket a hazai vállalkozások számára dolgoztak ki.

Ma és holnap a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) is fontos tanácskozásai lesznek. A Helyi Választottak Ligája és a párt Országos Tanácsa Brassó Pojánán fog összeülni. Az Országos Tanács – a tervek szerint – Lucian Bode belügyminisztert választja meg a párt főtitkárává. A PNL első alelnöki tisztségére Dan Motreanu és Virgil Popescu pályáznak. Megválasztanak továbbá egy alelnököt is, erre négy jelölt – Ben-Oni Ardelean, Vergil Chiţac, Virgil Guran és Sorin Moldovan – közül kell választania a tanácsnak.

Florin Cîţu, a Szenátus elnöke és a párt volt elnöke, aki az elmúlt héten kilépett a párt valamennyi kommunikációs platformjáról, semmilyen tisztségre nem jelöltette magát. (RADOR Hírügynökség)

Románia kilép a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból és a Nemzetközi Beruházási Bankból

Az erről szóló törvénytervezetet tegnapi ülésén fogadta el a kormány. Mindkét pénzintézetnek Moszkvában van a székhelye. Sajtóértesülések és egyes politikusi vélemények szerint a Nemzetközi Beruházási Bank (Mezsduarnij Inyveszticionij Bank – MIB), a volt KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsa) bankja voltaképpen az orosz titkosszolgálatok fedőcége. A MIB 2019-ben Budapesten nyitott fiókintézményt. Akkor Ungváry Krisztián történész a Népszavának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az orosz kémbank beengedése Magyarországra nemzetárulással felérő cselekedet. (RADOR Hírügynökség)

Két kamiont felborított Temesváron a szerda éjszakai viharos erejű szél

A járművekben két személy tartózkodott, de szerencsére egyikük sem sérült meg. A Sürgősségi Szolgálat rohamosztagainak ugyanakkor több bevetésük is volt. Huszonöt fa zuhant a körülöttük parkoló gépkocsikra, az egyik ház tetejét elsodorta a vihar, és több gazdaság pincéjét, illetve alagsorát elárasztotta a víz, amelyet ki kellett szivattyúzni.

Petrozsényben a vihar kicsavart egy fát, amelyik a városközpontban egy épületre esett. Krassó-Szörény megyében a vihar következtében 7000 háztartás marad áram nélkül. (Radio România Actualităţi)

Az RMDSZ is csatlakozott ahhoz a Roger Wicker, egyesült államokbeli szenátor által kezdeményezett határozat-tervezethez, amely elítéli Oroszország Ukrajna elleni háborús agresszióját

Hamarosan az EBESZ parlamenti közgyűlése elé terjesztik azt a határozat-tervezetet, amelynek kidolgozásában az RMDSZ társkezdeményezőként vett részt, és az Orosz Föderáció Ukrajna elleni támadó háborúját, valamint biztonsági fenyegetéseit taglalja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet -térségben – mutatott rá Hajdú Gábor, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője. Az EBESZ parlamenti közgyűlésének RMDSZ-es tagja azt követően beszélt erről, hogy aláírta azt a határozat-tervezetet, amelyet az amerikai egyesült államokbeli Roger Wicker szenátorral közösen kezdeményeztek. (RMDSZ Tájékoztató)

Székely Ervin, RADOR