2022. május 30.

Az Országos Pénzügyi Igazgatóság (ANAF) árveréseken értékesítené a büntetőügyek folyományaként elkobzott javakat

Az intézmény vezetője, Lucian Ovidiu Heiuş ma bejelentette, hogy június 17-én szervezik meg az első árverést, ahol hat – összesen 8,8 millió lej értékű – földterület kerül kalapács alá. A szóban forgó parcellákat egy megvesztegetési és pénzmosási ügyben mellékbüntetésként kobozták el Dan Mihai Toadertől, a Román Posta volt igazgatójától. Az év eleje óta az ANAF mintegy 60 millió lej értékben adott el elkobzott javakat. (Radio România Actualităţi)

Bukarestbe kerülnek az aradi Astra Vagongyárban gyártott villamosok

Az első Imperio típusú járművek már útban vannak a főváros felé, ahol augusztusig tesztüzemnek vetik őket alá, azt követően pedig forgalomba állnak. Bukarest Európa egyetlen olyan fővárosa, amelynek nincsenek modern villamosai. Nyilatkozta a közszolgálati rádiónak Valer Blidar, a vagongyár igazgatója. A főváros számára gyártott járművek csendesebbek, energiatakarékosabbak, ipari kamerákkal és utasszámláló berendezésekkel vannak ellátva.

A villamosokat az 1-es, 10-es, 21-es, 25-ös, 32-es, 40-es, 41-es és 55-ös vonalakon fogják forgalomba állítani. Az új járművektől a Bukaresti Közlekedési Vállalat azt reméli, hogy vonzóbbá teszi a tömegközlekedést, csökkenti a légszennyezést és a zsúfoltságot, miáltal hozzájárul az élet minőségének a javításához. (Radio România Actualităţi)

Jelentős változások várhatók az oktatásügyben

Ezekről Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter nyilatkozott ma a közszolgálati rádiónak. A jövőben nem számítanak a diákoknak szemeszterenkénti tanulmányi átlagot, egyetlen tanulmányi átlagot állapítanak meg a tanítási év végén. Ezáltal a tanároknak rugalmasabban értékelhetik ki a diákok teljesítményét.

A tárcavezető elmondta, hogy több munkaváltozat közül amellett döntöttek, hogy a jövőben az egy tantárgyból egy diáknak adható jegyek minimális száma n + 3, amelyben n jelöli a heti óraszámot az illető tantárgyból. Tehát, ha egy tantárgyat heti két órában tanítanak, akkor egy diáknak legalább öt jegyet kell kapnia a szóban forgó tantárgyból.

Másfelől megyénként rögzítették az úgynevezett mobil-vakáció helyét az iskolai év folyamán. A tanügyben már korábban is eszközöltek radikális változtatásokat, amelyek szeptember 5-től lépnek életbe. (RADOR Hírügynökség)

A Rákból Felépültek Országos napját június első vasárnapján fogják első alkalommal megünnepelni

A kezdeményezés Nicoleta Pauliucnak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorának a nevéhez fűződik, aki maga is túlélte a betegséget. Javaslatának célja az, hogy reményt és bátorítást adjon a veszélyes betegségben szenvedőknek és azok családjainak. A szenátor-asszony egyébként több olyan törvénytervezet kezdeményezője, amelyek a rákos betegek támogatását szabályozzák. Ezek közül az egyik 45 napos szabadságot ír elő a betegek hozzátartozóinak, azért, hogy el tudják kísérni a pácienst a kezelésekre, illetve műtéti beavatkozásokra. Ugyanakkor a jogszabály ingyenes pszichoterápiai kezelést tesz lehetővé a rákban szenvedő betegeknek. A Szenátus elfogadta Nicoleta Pauliuc-nak egy másik törvénytervezetét, amelyiknek a „Felejtés joga” címet adta. Ennek révén a rák túlélői hiteleket és egészségbiztosítást vehetnek igénybe. (RADOR Hírügynökség)

Új szakasz kezdődik a népszámlálásban

Az Országos Statisztikai Intézet kedden kezdi el a népszámlálás harmadik, személyes lekérdezéses időszakát, amelynek során a számlálóbiztosok személyesen keresik fel mindazokat, akik az előző, online szakaszban nem töltötték ki az online kérdőívet. Május 27-én éjfélig összesen 11 millió kérdőívet regisztráltak, ezek közül 8,9 millió személyi kérdőív bizonyult érvényesnek, ami Románia 2021. december 1-jei becsült lakosságának 46,8%-át teszi ki. A kérdőívek 54 százalékát városon élők, 46 százalékát vidéken élők töltötték ki. A népszámlálás személyes lekérdezéses szakasza május 31-én kezdődik és július 17-éig tart. Országos szinten húszezer számlálóbiztos vesz részt az akcióban. A hatóságok felhívják a figyelmet, hogy a népszámláláson való részvétel kötelező, az adatok szolgáltatását megtagadó személyek 1000 és 3000 lej közötti bírságot kockáztatnak, és 1500 és 5000 lej közötti bírságot helyeznek kilátásba azoknak, akik megakadályozzák a számlálóbiztosok bejutását a tömbházakba vagy lakóparkokba. (RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR