2022. június 13.

A Dacia autógyár búsás végkielégítéssel próbálja távozásra bírni alkalmazottait

Azok, akik hajlandók önként felmondani, akár 130 ezer lejes végkielégítést is kaphatnak a cégtől. A felmondási prémium összege a gyárban ledolgozott szolgálati időtől függ. A Dacia Szabad Szakszervezet Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint a munkaadók és munkavállalók közös megegyezéssel hozott intézkedésének célja az, hogy hatékonyabbá tegye a termelést. A végkielégítéseket elsősorban azoknak ajánlják, akik olyan munkahelyeken dolgoznak, ahol a munkavégzést robotok, automata gyártósorok fogják átvenni, illetve digitális megoldásokat alkalmaznak.

A munkaszerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó kérvényeket június 23-ig kell az érdekelteknek benyújtaniuk a cég székhelyén. (RADOR Hírügynökség)

1,27 millióan dolgoznak a közszférában

A Pénzügyminisztérium által közzétett adatok szerint ennyien kapják fizetésüket az állami intézményektől és a közhatóságoktól. A szóban forgó alkalmazottak 64%-a, azaz több mint 813 ezer ember a központi közigazgatásban dolgozik. Közel 600 ezer azoknak a száma, akik kizárólag a költségvetésből kapják a bérüket. Ezeknek több mint fele oktatásügyi, illetve belügyminisztériumi alkalmazott. (Radio România Actualităţi)

A Közúti Szállítmányozók Föderációja az üzemanyag hatósági árának bevezetését kéri a kormánytól

Az egyesület a szomszédos országok gyakorlatára hivatkozik és arra figyelmeztet, hogy a jövőben a benzin és a gázolaj árának további emelkedésére lehet számítani. A Román Szállítási Szolgáltatók Föderációja (FORT) a töltőállomások előtti tiltakozó akciókat helyezett kilátásba és arra buzdítja a jogi személyeket, hogy minden törvényes eszközzel támogassák lépésüket. A FORT ugyanakkor üdvözli azt a törvény-tervezetet, amely 5%-ra csökkentené az üzemanyagokra kivetett hozzáadott értékadó mértékét. Az érdekvédelmi szervezet arra kéri a kormányt, hogy ezt a kezdeményezést sürgősségi kormányrendelettel fogadják el. (RADOR Hírügynökség)

Nőtt a kötelező magánynyugdíj-alap

A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság adatai szerint a kötelező magánynyugdíj-alap áprilisban 88 milliárd lej volt, s ez kilenc százalékos emelkedést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képest. 90 százaléka ennek az alapnak romániai üzletrészekben van, a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) jegyzett állampapír-kötvényekben. Áprilisban az alapnak 7,8 millió tagja volt. (Radio România Actualităţi)

Megkezdődött a fehér gólyák összeírása

A kampány július 10-ig tart. Az összeíráshoz egy internetes alkalmazást használnak, amely mindenki számára hozzáférhető, akinek van egy okos-telefonja. A részletekről Andreea Oprea, a Román Ornitológus Társaság képviselője számolt be a közszolgálati rádiónak:

Andreea Oprea: „Több mint hat éve várjuk az állampolgárokat, hogy csatlakozzanak gólyaszámlálási akciónkhoz, az „Odanézz, gólya!” (Uite, barza!) alkalmazás révén. Amint a telefon használója egy gólyafészek közelébe ér, be kell kapcsolnia a GPS-t és az internetes alkalmazást. Meg kell jegyeznünk, hogy ezt a műveletet nem a gépkocsiból kell lebonyolítani, hanem meg kell állni és odamenni a fészek közelébe. Miután a helyet meghatározta valaki – ami számunkra nagyon fontos információ – az alkalmazás arra kéri a megfigyelőt, hogy válaszoljon néhány kérdésre (hány madarat látott a fészekben, hány fióka található ott, milyen építményen van a fészek, veszélyeztetett helyen van-e a fészek stb.). Tudnunk kell azt is, hogy a felnőtt gólyáknak piros, a fiókáknak pedig fekete csőrük van”.

A begyűjtött adatok felhasználhatók annak érdekében, hogy megőrizhessék a hazai gólyaállományt. Becslések szerint Romániában 5000 gólyapár fészkel – tájékoztatta a hallgatókat a közszolgálati rádió brassói stúdiója. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, RADOR – 13 iunie