2022.június 15.

 

A tavalyi év hasonló időszakához képest az év első négy hónapjában országos szinten 4,2%-al csökkent a villanyáram-fogyasztás

Így a jelzett időszakban Románia teljes áramfogyasztása 18,02 milliárd kW/h volt – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). A lakossági áramfogyasztás 5,6 az ipari 3,9 százalékkal csökkent. 2022. január és április közötti időszakban csökkent a belső, technológiai célú fogyasztás, azonban 6,8%-al nőtt a közvilágítási célt szolgáló áramfogyasztás. Ugyanakkor 5,8%-al csökkent a villamos energia termelés is – derül ki az INS jelentéséből. (RADOR Hírügynökség)

Ma folytatódik Emmanuel Macron francia köztársasági elnök romániai látogatása

Emmanuel Macron ma reggel a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu katonai légi-támaszponton találkozik Klaus Iohannis államfővel. A két elnök közötti hivatalos megbeszéléseket követően közös sajtótájékoztatóra is sor kerül.

Franciaország elnöke tegnap este érkezett meg a Mihail Kogălniceanu helységben található katonai egységbe és ott magánjellegű beszélgetéseket folytatott az ott szolgálatot teljesítő francia katonákkal. A hivatalos találkozó kiemelt témái között szerepel az regionális biztonság kérdése, Ukrajna és az onnan érkező menekültek támogatása, valamint a háború sújtotta ország újjáépítése. A két ország elnöke ugyanakkor tárgyal Románia csatlakozásáról a schengeni övezethez, valamint hazánk aktív hozzájárulásáról az Európai Unió határainak védelméhez. Szóba kerül továbbá Ukrajna, Moldova Köztársaság és Grúzia EU-tagjelölti státusának megadása, valamint az, hogy milyen konkrét segítséget kaphatnak az említett országok az európai integrációjukhoz. (Radio România Actualităţi)

Tiltakozó akciót szervezett a Sanitas szakszervezet

A szervezők a ma 10 órára meghirdetett megmozdulásra tízezer embert várnak a fővárosi George Enescu térre, ahonnan – a tervek szerint – a tömeg a Victoria Palota elé vonul, ahol 13 óráig fognak tüntetni.

Az érdekvédelmi szervezet követeli: az ügyeletekért járó bérkiegészítést, állami költségvetésből fedezett üdülőjegyeket, a bérpótlékok 30%-os felső határának eltörlését és az Országos Helyreállítási Tervben meghatározott jó kormányzásra vonatkozó célkitűzések újratárgyalását.

A Sanitas szakszervezet szerint az elmúlt két évben Románia kormányai módszeresen megszegték a fizetési törvény előírásait oly módon, hogy befagyasztották a béreket, ezáltal pedig azokon ütöttek, akiknek amúgy is a legalacsonyabbak a fizetéseik, jelesen a takarító-személyzeten, beteghordókon, ápolókon és az igazgatási részlegek alkalmazottain. (Radio România Actualităţi)

Parlamenti indítványt nyújt be a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az oktatásügyi miniszter ellen

Ezt tegnap délután jelentette be Cătălin Drulă, a párt ügyvivő elnöke. A politikus szerint több kifogásuk is van a tárcavezető tevékenysége ellen.

Az „Ellenművelt Románia” nevű beadvány egyebek mellett azt rója fel a Sorin Cîmpeanu miniszternek, hogy az idén 40 ezer diák nem állt érettségi vizsgára, mandátuma alatt nőtt az iskolaelhagyási ráta, nem sikerült az egész országra kiterjeszteni a „meleg ételt az iskolába” és az afterschool programokat. Az ellenzéki párt szerint a szakminiszter vállrándítással intézi el a PISA tesztek katasztrofális eredményeit, ugyanakkor pedig védelmébe veszi azokat, akik plagizálás révén szereztek akadémiai rangokat. (Radio România Actualităţi)

Megnyitották a Transzfogarasi utat

Tegnap reggel megnyitották a forgalom előtt a Transzfogarasi utat – adta hírül a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).

Kedden reggel 8 órától minden kategóriájú jármű közlekedhet a Transzfogarasi útként ismert 7C jelzésű országút Fekete-csúcs (Piscu Negru) és Bâlea-vízesés közötti szakaszán. Az illetékesek megjegyzik, hogy a kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően idén korábban elkészültek az út tisztításával és előkészítésével, így a szokásos időpontnál (július 1.) két héttel korábban megindulhatott a forgalom a Transzfogarasi úton. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, RADOR