2022. július 8.

Többet költünk – kevesebbet takarítunk meg

A romániai vásárlások értéke egyre közelebb kerül a jövedelmek szintjéhez, ami azt jelenti, hogy egyre csökkennek a családok megtakarítási lehetőségei – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közzétett jelentéséből. A dokumentum szerint az év első négy hónapjában az egy háztartásban élők havi átlagjövedelme 6.227 lej volt, a kiadásai pedig 5,324 lejre rúgtak, vagyis egy család a bevételeinek közel 86%-át el is költötte. A kiadásoknak több mint 33%-át költöttük élelemre, a többi szinte teljes egészében elment a szolgáltatásokra és a tartós használati cikkekre. Ilyen körülmények között beruházásra, például lakásvásárlásra, építkezésre, földterület vagy részvények vásárlására kiadásainknak mindössze 0,2%-a jutott. (Radio România Actualităţi)

Ma átadták a 20 km-es Szatmárnémeti körgyűrűt

Szatmárnémeti körgyűrűje a város északi részéről, a 19-es számú országútról, a halmi és máramarosszigeti utak kereszteződésétől indul, a város nyugati része, Nagykároly felé halad és Szatmárnémeti déli részén ér véget az E81-es, Zilah és Kolozsvár felé vezető európai úton. A körgyűrűn két forgalmi csomópont található, valamint egy 650 méter hosszú híd a Szamos fölött. Az elkerülő út építését a Nagy Infrastruktúra Operatív Programból 2014-2020 (POIM) finanszírozták. (RMDSZ Tájékoztató)

Nicolae Ciucă: A nukleáris és földgázprojektek segítik Románia fejlődését

A nukleáris és földgázprojektek fejlesztése segíteni fogja Romániát abban, hogy kiaknázza potenciálját, és a régió egyik energetikai központjává váljon – jelentette ki Nicolae Ciucă kormányfő tegnap az amerikai NuScale vállalat vezérigazatójával, John Hopkinsszal tartott megbeszélése után. A vállalat kisméretű moduláris atomreaktort (Small Modular Reactor – SMR) épít és helyez üzembe hazánkban. Az Agerpres tájékoztatása szerint a megbeszélésen kiemelték a NuScale kis moduláris reaktorok romániai fejlesztési programjának új szakaszához nyújtott 14 millió dolláros támogatás odaítélését.

A miniszterelnök megemlítette, hogy Románia a Nuclearelectrica állami vállalaton keresztül 9 millió dollárral vesz részt a program új szakaszának társfinanszírozásában. (Bukaresti Rádió)

Ma teszi le a hivatali esküt Petre Daea, a Mezőgazdasági Minisztérium régi-új vezetője

Aláírta ma Klaus Johannis államfő a Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszteri kinevezéséről szóló dekrétumot – jelentette be az Államelnöki Hivatal.

Petre Daea ma 13 órakor teszi le az esküt a Cotroceni-i Palotában.

A mezőgazdasági miniszteri tisztség Adrian Chesnoiu lemondásával üresedett meg. Korábban a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kérte a Képviselőháztól Adrian Chesnoiu mentelmi jogának megvonását. Június 28-án az alsóház plénuma megszavazta a volt miniszter mentelmi jogának megvonását. (RADOR Hírügynökség)

Ma délelőtt elrajtolt a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakasza

Ennek keretében légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet értékjegyeket lefoglalni – közölte a Környezetédelmi Alap (AFM).

A roncsprogram harmadik szakaszára 15 millió lejes költségvetés biztosított, és mától július 14-e éjfélig vagy a támogatási keret kimerüléséig lehet értékjegyeket foglalni. A program keretében a légkondicionáló berendezések és ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel, a porszívókét 200 lejjel támogatja az állam.

Az utalványokat a kedvezményezettek listájának a Környezetvédelmi Alap honlapján való közzétételét követően hét napon belül kell majd felhasználni a programban részt vevő kereskedelmi egységeknél. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, RADOR