2022. augusztus 12.

Ma kezdődik Nagyszebenben a Gaudeamus Könyvvásár

A közszolgálati rádió által szervezett kulturális eseményre a város történelmi központjában a Nagy Piactéren kerül sor. Keddig 30 könyvkiadó várja legújabb kiadványaival az érdeklődőket. A hagyományoknak megfelelően az idén is lesznek könyvbemutatók, ahol a szerzők dedikálják műveiket. A ma 12 órakor kezdődő könyvvásár megnyitóján jelen lesz Constantin Necula egyetemi tanár, közismert teológus és ortodox pap. Az esemény öt napja idején az érdeklődők 11 és 22 óra között látogathatják a Román Rádió rendezvényét. (RADOR Hírügynökség)

Kezdődik a Mária-napi hosszú hétvége

Tekintettel arra, hogy az idén augusztus 15-ke, azaz Szűz Mária napja, hétfőre esik, ami így munkaszüneti nap, a vendéglátóiparban dolgozók arra számítanak, hogy sokan élnek a lehetőséggel és néhány napra kirándulni mennek. A legnagyobb kirándulás-szervező cég adatai szerint közel 200 ezer turista lepi el mától a román tengerpartot.

A legtöbben már lefoglalták a szálláshelyeiket. A legnépszerűbbek a három éjszakát magába foglaló idegenforgalmi csomagok voltak. Ugyanakkor olyanok is vannak, akik az utolsó pillanatra hagyták a szobafoglalást, ezért várhatóan a hosszú hétvégén 100%-os lesz a szállodák és egyéb szálláshelyek kihasználtsága. Egy három éjszakás turisztikai csomag kezdőára Jupiter üdülőközpontban (ami magába foglalja a szállást és a reggelit egy három csillagos szállodában), 1062 lej. Ugyanez Mamaián reggeli nélkül 960 lej, amit az is vonzóvá tesz, hogy a turistaidényben a helyhatóság csökkentette a parkolási díjat és kedvezményesen lehet étkezni, illetve nyugágyat bérelni.

A vendégek körében egyre népszerűbbek azok a szálláshelyek, amelyek többlet-szolgáltatásokat is ajánlanak, így például fürdőmedence-használatot, magán-napozót, játszótereket, sportpályákat. (Radio România Actualităţi)

Az év első költségvetés-kiegészítése összességében pozitív lesz

A Munkaügyi Minisztérium, Beruházási és Európai Projektek Minisztériuma, Egészségügyi Minisztérium, Mezőgazdasági Minisztérium, Energiaügyi Minisztérium és a Közlekedésügyi Minisztérium több, a Belügyminisztérium és a Művelődésügyi Minisztérium, Környezetvédelmi Minisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálatok (STS) kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a költségvetés kiegészítése után.

Az erről szóló tervezet tegnap jelent meg a Pénzügyminisztérium honlapján. A dokumentum értelmében a költségvetési bevételek 21 milliárd lejjel nőnek, ugyanakkor azonban a deficit is nagyobb lesz 2,64 milliárd lejjel.

A legtöbb pénzt a költségvetés-kiigazításból az energiaügyi tárca kapja, tekintettel arra, hogy a kormány befagyasztotta egyes termékek árát és ezt a szaktárcának kompenzálnia kell a szolgáltatók részére. (Radio România Actualităţi)

David Popovici futamának legjobb idejével jutott be a 100 méteres gyorsúszás elődöntőjébe a Római Európa-bajnokságon

Ma reggel a felnőttek versenyében a 100 és 200 méteren is világbajnok román úszó magabiztosan utasította maga mögé vetélytársait. 47,20 másodperces eredménye egyben a torna eddigi legjobb teljesítménye, mintegy 40 századmásodperccel jobb, mint a második helyezett olasz úszó, Alessandro Miresse ideje. (Radio România Actualităţi)

Júliusban alig észrevehetően csökkent az infláció üteme

Ezt tegnap délután közölte Románia Nemzeti Bankja (BNR). A júniusi szinthez képest az elmúlt hónapban 0,09%-al volt alacsonyabb az infláció, ami a szakemberek szerint egy dezinflációs folyamat kezdetét jelentheti. Az Országos Statisztikai Intézet szerint ugyanakkor az árak júliusban is emelkedtek. A fogyasztási cikkek és az élelmiszerek mintegy 16, a szolgáltatások pedig 8%-al lettek drágábbak. (RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR