2022. augusztus 25.

 

Ma lezárul az oktatásügyi törvényeket módosító törvénytervezetek közvitája

Ugyanakkor több civil szervezet is a határidő meghosszabbítását kéri, valamint azt, hogy kerüljön sor érdemi párbeszédre az Oktatásügyi Minisztérium képviselői és az érintett szervezetek szakemberei között. Az Egyetemi Diákok Szervezeteinek Országos Szövetsége szerint a közvitának legalább szeptember végéig folytatódnia kellene ahhoz, hogy az „megfelelő keretek között történjen”. Egy online térben megszületett nyílt levélben több egyetemi tanár és a kulturális élet egyes személyiségei is kérik egyrészt a közvita határidejének meghosszabbítását, másrészt pedig azt, hogy a megbeszélésekbe kapcsolódjon be Románia értelmisége, a tanárok és a szülők is. A törvénytervezetek egyik legvitatottabb kitétele az, amelyik lehetővé tenné a nyolcadik osztályt végzettek számára, hogy külön felvételizzenek a kollégiumokba. (Radio România Actualităţi)

A vasúti szállításban és a CFR-kórházakban dolgozók szakszervezetei ma több fővárosi intézmény előtt tiltakoznak

Követeléseik között szerepel a munkakörülmények javítása, a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlegének átszervezése, valamint a közszolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzési eljárások rendszerének megváltoztatása oly módon, hogy a pályázatokat közvetlen tárgyalásokon ítéljék oda tíz évre. Az érdekvédelmi szervezetek ugyanakkor követelik új személyszállító vagonok beszerzését is. (RADOR Hírügynökség)

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a magánynyugdíj-pénztárakra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet visszavonását kéri a Nicolae Ciucă vezette kabinettől

Az ellenzéki párt szerint a jogszabályban megfogalmazott előírások „ártalmasak”. A sajtóhoz eljuttatott közleményében az USR úgy véli, hogy a kormány valódi célja a módosításokkal az, hogy elüldözze a magánnyugdíj-alapok kezelőit, minekutána az állam ráteheti a kezét ezekre a pénzekre. A Munkaügyi Minisztérium tegnap tette közzé annak a sürgősségi kormányrendeletnek a tervezetét, amelyik eltörölné a szóban forgó pénzalapok utáni jutalékot, megszigorítja a magánnyugdíj-alapok kezelését ellátó entitások engedélyezését, ugyanakkor pedig hatékonyabban kívánja ellenőrizni a pénzek kezelését, a rendellenességek megállapítása esetén pedig megemelné a büntetési tételeket. (Radio România Actualităţi)

Ma reggel razziázott a Környezetvédelmi Őrség Bolintin Vale helységben

Az ellenőrzések célja a hulladékokkal kapcsolatos illegális tevékenységek felderítése. Az akcióban részt vett Tánczos Barna, környezetvédelmi miniszter is, valamint 15 ellenőrző egység, amelyeknek tagjai a Környezetvédelmi Őrség felügyelőin kívül rendőrök és csendőrök voltak. A hatóságok a szemétlerakó-helyek tevékenységét ellenőrzik, illetve azonosítani akarják azokat, akik rendszeresen meggyújtják a hulladékokat, illetve engedély nélkül dolgoznak. (Radio România Actualităţi)

Hat hektáron termesztettek kannabiszt

Őrizetbe vettek négy személyt a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) nagyváradi ügyészei, miután egy házkutatás során kiderült, hogy hathektáros kannabisz-ültetvényt hoztak létre.

A nagyváradi DIICOT mai közleménye szerint a gyanúsítottak június folyamán megvásároltak Bihar megyében egy 60 négyzetméteres területet egy erdővel körülvett, nehezen megközelíthető hegyvidéki térségben.

A tegnapi házkutatás során két nagyméretű, öntöző és szellőztető rendszerrel ellátott fóliasátrat találtak az ügyészek a területen, benne 2628 tő kannabisszal. Az összesen 203 kilogrammnyi növényt elkobozták. Az ügyészek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését kérik a bíróságtól. (Bukaresti Rádió)

Székely Ervin, RADOR