2022 . szeptember 7.

 

Európában nálunk található a legtöbb afrikai sertéspestis-góc

A kór leginkább a kontinens keleti térségében terjed. Összesen 18 országban fedeztek fel majdnem 300 fertőzés-gócot, ebből több mint 200 Romániában van. Az év elejétől kezdődően az országban több mint 70 ezer fertőzést fedeztek fel a sertéshizlaldákban. Ioan Ladoşi, a Sertéshús Feldolgozók Egyesületének elnöke a közszolgálati rádióban azt mondta, az elmúlt 5 évben az európai sertéspestis gócok 90-95 százalékát Romániában fedezték fel a szabályok hiánya, a meglévő törvények tiszteletben tartásának elmulasztása miatt, valamit azért, mert a hatóságok nem lépnek fel a törvények alkalmazása érdekében. Az érdekképviselet vezetője emlékeztetett arra is, hogy Romániában különleges a helyzet, mert a sertésállomány fele a lakossági gazdaságokban van, ahol semmilyen óvintézkedéseket nem alkalmaznak a fertőzés terjedésének megakadályozására, az állatállományt és annak mozgását nem tartják nyilván. Ladoşi hozzátette, hogy a Romániában fogyasztott sertéshúsnak csupán egyötöde származik belföldről, a többit importálja az ország. (Radio România Actualităţi)

Nőtt a bizalom az Európai Unió iránt

Növekvő tendenciát mutat az állampolgárok Európai Unióba vetett bizalma – derült ki a júniusban és júliusban készült európai felmérés szerint. A növekedést az újrahasznosítható energiaforrásokba történő beruházások és az Oroszországtól való energiafüggőség csökkentése érdekében tett lépések indokolják. Az Eurobarométer szerint Romániában a válaszadók 69 százaléka támogatja az oroszországi elleni uniós szankciókat, 61 százaléka pedig támogatja az Ukrajnába irányuló katonai felszerelések finanszírozását és leszállítását. A romániai megkérdezettek 65 százaléka mondta azt, hogy csökkentette vagy csökkenteni szándékozik energiafogyasztását, míg az európai átlag 78 százalék. (Radio România Actualităţi)

Románia lemaradt a hulladék-újrahasznosítás terén

A romániai diákoknak csupán egyharmada vett részt olyan programokban, amelyek során a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékok újrahasznosításának fontosságáról tanultak. Jelenleg a háztartási hulladékok alig 11 százalékát hasznosítják újra Romániában. Ezt állapította meg a Clean Recycle cég közelmúltban közzétett felmérése. A nagyvárosokban a legtöbb hulladék a háztartásokból származik. Ezek jó része papír, karton, műanyag csomagolóanyagok, pillepalackok vagy üvegek. 2007-ben csak a háztartási hulladékok 0,4 százalékát hasznosították újra, ez az arány 2019-re kevéssel haladta meg a 11 százalékot – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. Az Európai Unióban 2025-től a hulladékok 55 százalékát kell újrahasznosítani, Romániának pedig be kell hoznia a nevelési hátrányt is ahhoz, hogy elérje a kitűzött célokat – állítják a terület szakértői. A felmérés szerint az iskolák azok a közintézmények, amelyek a legtöbb hulladékot generálják évente, de a hulladékkezelési infrastruktúra hiányos. A helyi hatóságok kötelesek az iskolák rendelkezésére bocsátani a különböző típusú hulladékoknak megfelelő színes szeméttárolókat. Romániában főként papír és karton csomagolóanyagból származó hulladék keletkezik, majd a műanyag, a fa és a fémet következnek. A műanyag újrahasznosítása tekintetében Románia óriási lépést tett, hiszen tíz év alatt a 2008-as 15 százalékról 43 százalékra emelkedett az újrahasznosítás aránya – írták az elemzésben. A Clean Recycle azon első öt legnagyobb vállalat közé tartozik Romániában, amely a csomagolóanyagokból származó hulladékok újrahasznosításával foglalkozik. (Agerpres)

Lemondott Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója

A tisztségviselő lemondását Klaus Iohannis államfőnek is elküldte. Gáspárik a Transtelex hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy két egyenként öt éves mandátum kitöltése után úgy véli, hogy felélte szellemi tartalékait, nem kívánja folytatni a színházigazgatást. Ugyanakkor a leköszönő igazgató azt is elmondta, hogy úgy érzi, amióta kritikusan szemléli az RMDSZ működését, azóta „megritkult körülötte a levegő”. Bírálta a Művelődésügyi Minisztérium vezetését is, amiért kilencedik hónapja halogatja a versenyvizsga kiírását a tisztségre és nem utalta ki a szükséges pénzt a színház épületének régóta esedékes felújítására.

Gáspárik Attila Nagyváradon született 1965-ben. 1988-ban végezte el a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát Marosvásárhelyen. 2010-ben az Audiovizuális Tanács tagjává választották, majd négy év múlva a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora lett, párhuzamosan ellátva az állami színház vezetését is. (RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR