2022.szeptember 12.

 

Ma kezdődik a parlamentben az igazságügyi törvényeket módosító törvénytervezet cikkelyenkénti vitája

Elsőként a honatyák a Bírák Tanácsának (CSM) törvényét módosító tervezetet vitatják meg. Az e célra létrehozott különbizottságban élénk viták várhatók, miután az ellenzék és több szakmai, illetve civil szervezet is hevesen bírálta a jogszabály-tervezetet, valamint azt, hogy a dokumentum bizottsági vitájára szerintük nagyon kevés időt szabott meg a törvényhozás.

A tervezet általános vitáján, Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy a javasolt szabályozás teljes összhangban van az Együttműködési és Ellenőrző Mechanizmus (MCV) jelentésének ajánlásaival, valamint az Alkotmánybíróság döntéseivel, ugyanakkor részét képezi az Országos Helyreállítási Tervnek (PNRR), amitől Romániának a schengeni övezethez történő csatlakozása függ. A tárcavezető szerint a módosítások révén erősödik a Bírák Tanácsának, mint az igazságügy függetlenségét szavatoló testületnek a szerepe, javul a bírák és ügyészek szakmaisága, az igazságügyi rendszer igényei szerint rugalmasabbá válik az ügyészek kiküldetésére, illetve áthelyezésére vonatkozó szabályozás.

Stelian Ion, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője szerint Románia már rég teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, ezért erre való hivatkozással kérni az igazságügyi törvényeket módosító törvénytervezet elfogadását alapvetően hamis beállítása a helyzetnek. (Radio România Actualităţi)

Bővül a szociális támogatásban részesítettek köre

Ebben a hónapban további 91 ezer személy kapja meg a „Támogatás Romániának” szociális program keretén belül folyósított pénzösszeget. Azokról van szó, akik a szociális kártyák révén kiosztott 250 lejes támogatásra azután váltak jogosultakká, miután az első pénzösszegek már megérkeztek a kedvezményezettek kártyáira. Ezt tegnap közölte a Beruházási és Európai Projektek Minisztériuma. A Munkaügyi Minisztérium havonta frissíti a kedvezményezettek adatbázisát. Eddig 2,4 millió személy kapta meg a támogatás második részét. A kártyákon lévő pénzt élelmiszerek, illetve meleg ételek vásárlására lehet fordítani az erre kijelölt kereskedelmi egységekben.

A támogatás célja az, hogy a leginkább rászorulók számára valamelyes ellensúlyozza az áremelkedések hatását. A szaktárca a saját honlapján közzétett egy útmutatót azok számára, akik teljesítik a támogatás feltételeit, de mindeddig nem részesültek a kormány által kiutalt pénzből. (Radio România Actualităţi)

Metropolisz-övezetté alakul Székelyudvarhely és vonzásköre

Korond, Farkaslaka, Felsőboldogfalva, Kápolnásfalu, Székelykeresztúr, Homoródszentmárton, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Oroszhegy, Kányád és Székelyudvarhely polgármesterei, illetve a Hargita megyei önkormányzat részéről Bíró Barna Botond alelnök látták el kézjegyükkel az alapító okiratot múlt hét végén a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Orbán Balázs-termében.

A javaslat Bíró Barna Botondtól származik, ő volt az, aki egy éve felhívta a figyelmet erre a lehetőségre. Az alelnök elmondta, hogy tulajdonképpen egy fejlesztési társulás jön létre, ami arra hivatott, hogy a város és a környező települések a közös kihívásokra tudjanak sokkal hatékonyabban válaszolni. A kezdeményezés lehetőséget ad az udvarhelyszéki szolgáltatások fejlődésére, a bicikliutak kialakítására, valamint fejlesztéseket hoz a térségbe és nem utolsó sorban közös gondolkodásra sarkall.

A város és a környező községek közös fejlesztését megalapozó egyesületet ezután jegyeztetik be a bíróságon. Elnöke Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester lett, Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester az alelnök, elnökségi tagnak pedig Kovács Lehel farkaslaki-, Jakab Attila homoródszentmártoni polgármestert, és Koncz Hunor-Jánost, Székelykeresztúr város vezetőjét választották meg. (Marosvásárhelyi Rádió)

Székely Ervin, RADOR