2022.október 14.

Állások végzősöknek

Közel 28 ezer munkahely közül válogathatnak a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők azon az állásbörzén, amit az ország 60 településén – köztük a fővárosban is – ma szervez az Országos Foglalkoztatási Ügynökség (ANOLM). Az intézmény tájékoztatása szerin az eseményre 1400 vállalkozás jelentkezett. A legtöbb ajánlat (25 ezer) a középfokú végzettséggel rendelkezők számára érkezett. A legvonzóbb feltételeket a bukaresti, valamint a Brassó, Galac, Konstanca, Bihar, Temes és Kolozs megyei cégek kínálják.

Ami a szakterületeket illeti, a legtöbb állást a textiliparban és a kereskedelemben dolgozók számára kínálják, de szép számban keresnek még őrző-védő tevékenységet ellátókat, szakácsokat, lakatosokat, villanyszerelőket és pincéreket is.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára elsősorban mérnöki, tervezői, tengerésztiszti, közgazdászi és biztosítási felügyelői állásokat kínálnak. (Radio România Actualităţi)

Tovább emelkedett a ROBOR-index

A három hónapra számított bankközi alapkamat (ROBOR), amely befolyással van a lej alapú hitelek kamatainak alakulására is csütörtökön 8,11%-ról 8,15%-ra nőtt, közölte tegnap a Román Nemzeti Bank (BNR).

Ez év kezdetén a ROBOR-index évi 3,02%-os volt. Ami a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC) alakulását illeti, ez jelenleg 4,06%, ami jelentős emelkedést mutat a három hónappal ezelőtt mért 2,65%-hoz képest. Mint ismeretes 2019-ben életbe lépett az a sürgősségi kormányrendelet, amelynek értelmében módosult a változó kamatú lej alapú hitelek kamatlábának a kiszámítása. Ennek értelmében a fogyasztói hitelek kamatait háromhavonként igazítják a bankközi hitelek kamataihoz, megállapítva egy referenciamutatót (az IRCC-t). (Radio România Actualităţi)

A miniszterelnök és a Képviselőház elnöke is cáfolja a honvédelmi miniszter kijelentéseit

Nicolae Ciucă szerint Vasile Dîncu nem a kormány hivatalos álláspontját képviselte, amikor az ukrajnai háborút lezáró béketárgyalások formájáról nyilatkozott. A közelmúltban a honvédelmi miniszter egy televíziós interjúban azt mondta, hogy az ukrajnai háborút csak béketárgyalások útján lehet lezárni. Ezeken Ukrajna helyett „a világ országainak”, az Egyesült Államoknak és a NATO-nak kellene részt venniük. A tárcavezető úgy vélte, hogy a béketárgyalások mindenképpen jobbak a háborús pusztításnál, még akkor is ha ezáltal nem megoldódna, csak „befagyna” a konfliktus.

Nicolae Ciucă azt mondta, hogy mindezekről „nagyon nyíltan fog beszélni” a honvédelmi miniszterrel, amint az hazajön a NATO-tagországok védelmi minisztereinek találkozójáról. Ez nem a kormány álláspontja, mondta a miniszterelnök – közölte az Agerpres Hírügynökségre hivatkozva a Transtelex portál.

Klaus Iohannis államfő is reagált Dîncu kijelentésére és azt mondta, hogy arról, hogy miként és hogyan tárgyal majd a békekötésről, azt Ukrajna fogja eldönteni. Románia elnöke szerint egyes romániai politikusoknak gyakrabban kellene tájékozódniuk hazájuk és az Európai Unió álláspontjáról. Dîncu nyilatkozatától még pártbeli főnöke, Marcel Ciolacu is elhatárolódott. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint egy miniszternek nem lehetnek hiedelmei, hanem a román állam politikáját kell képviselnie. (Transtelex)

Románia gáztározóinak telítettsége pénteken elérte a 90 százalékot

Ez azt jelenti, hogy megfelelő tartalékokkal rendelkezik ahhoz, hogy a téli hónapokban a lakosság és a gazdaság gázellátása zavartalan legyen – nyilatkozta Nicolae Ciucă miniszterelnök.

„477 millió köbméter gázzal máris több van a tározókban, mint amennyi tavaly ilyenkor volt. Jelenleg 2,774 milliárd köbméter gáz került a tározókba, amelyeknek maximális kapacitásuk 3,07 milliárd köbméter.

A napi 55 millió köbméter fogyasztásnak a felét saját termelésből, a másik felét pedig a tározókban felhalmozott készletekből tudjuk fedezni, A felmérések azt mutatják, hogy nem lesz semmilyen gond a télen a gázellátással” – írta a miniszterelnök ma a kormány Facebook-oldalán. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin