2022 . november 1.

 

Románia az Európai Unió azon öt országának egyike, amelyekben a legnagyobb mértékben emelkedett a villanyáram ára

Hazánkban az év első hat hónapjában 55 százalékkal emelkedett az elektromos energia ára, miközben olyan országok is vannak Európában, ahol csökkent az ár – derült ki az Eurostat ma közzétett adataiból.

Egy átlagos európai polgár 100 kW/h-ért az év első felében 25 eurót fizetett, miközben az elmúlt év hasonló időszakában ez az ár 22 euró volt. Romániában ezzel szemben 55, Csehországban 62 százalékos volt az áremelkedés, viszont Hollandiában, Szlovéniában, Lengyelországban és kis mértékben Magyarországon is csökkentek az árak (ez utóbbi országban azért, mert hatósági árat vezettek be).

Közösségi szinte 100 kWh földgáz ára 6,5 euró közeléből 8,6 euróra nőtt. Az energia-számlák emelkedése miatt az eurózónában az éves infláció szintje – becslések szerint – 10,7 százalékos lesz – közölte az Eurostat. Első alkalommal fordul elő a történelemben, hogy azokban az országokban, amelyek eurót használnak kétszámjegyű áremelkedésről beszélünk. A megelőző negatív rekordot a múlt hónapban mérték, az 9,9 százalék volt.

Az infláció megfékezése érdekében az Európai Központi Bank a múlt héten ismételten emelte a referencia-kamatot, ezúttal 0,75 százalékkal. (Radio România Actualităţi)

Továbbra sincs megállapodás a koalíciós pártok között az elektromos- és a gázenergia árának újraszabályozásáról

A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné, ha visszatérnének a szolgáltatók számára kötelező hatósági árhoz. Elképzelésük szerint egy kW/h ára 1,3, míg egy kW/h gáz ára 1,2 lej lenne mindenki számára, ugyanakkor az alacsony jövedelműek támogatást kapnának. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ezzel szemben azt állítja, hogy a tél kezdetéig előáll egy alternatív javaslattal, tekintettel arra, hogy nem vállalja fel a szociáldemokraták által javasolt áremelést (vagyis az eddigi 0,68, illetve 0,80 lejes hatósági ár eltörlését), amelyről szerintük nem is tárgyaltak a koalíciós egyeztetéseken és egyébként is abszurd dolog lenne az, hogy miközben a vonatkozó törvényi szabályozás javításán dolgoznak, áremelési javaslattal jöjjenek. (Radio România Actualităţi)

Angel Tîlvăr az új honvédelmi miniszter

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora tegnap a Cotroceni-i Palotában Klaus Iohannis államfő előtt letette a hivatali esküt. Tîlvărt azt követően nevesítette a nagyobbik kormánypárt a tisztségre, hogy a korábbi miniszter, Vasile Dîncu benyújtotta lemondását.

Az új tárcavezető legfontosabb feladatai között az ország biztonsági helyzetének javítását jelölte meg, tekintettel az Ukrajna elleni orosz invázióra. Ugyanakkor fontosnak tartja a külföldi hadszintereken jelen lévő román katonák helyzetének javítását és azt, hogy a honvédelem költségvetése a belső nemzeti össztermék 2,5 százalékáig emelkedjen. (RADOR Hírügynökség)

94 éves a Román Rádió

  1. november 1-jén hangzottak fel először az éterben a “Halló, halló, itt a Bukaresti Rádió” szavak. Ez Dragomir Hurmuzescu professzornak, a Romániai Rádiótelefonszóró Társaság igazgatótanácsa első elnökének köszönhető.

„A parlament által elfogadott 2019/255-ös számú törvény november 1-jét a Román Rádió országos napjává nyilvánította, ezzel is elismerve a rádió meghatározó szerepét Románia történelmében” – áll egyebek mellett a közszolgálati rádiónak az esemény alkalmából ma kibocsátott közleményében.

Ma a közrádió egy sor rendkívüli műsorral ünnepli fennállásának 94-ik évfordulóját. (RADOR Hírügynökség)

Dolj megyében kisiklott egy tehervonat kilenc vagonja

A baleset ma reggel a Motru Est – Cernele vonalon, a Răcari megállóhelyi kijáratnál történt – közölte a Román Vasúttársaság (CFR). A szerelvény szenet szállított. Az esemény következtében az utasokat Filiaşi és Coţofeni állomások között vonatpótló autóbuszokkal szállítják.

A CFR azt nem közölte, hogy mikor áll helyre az említett szakaszon a vasúti közlekedés, mindössze azt pontosította, hogy a vonatpótló buszokra mindaddig szükség lesz, amíg az ilyen esetben szükséges munkálatokat elvégzik: a kisiklott vagonok felemelése és visszahelyezése a sínekre, a szerelvény behúzása az állomásra, a pálya ellenőrzése és ha szükséges az infrastruktúra egyes elemeinek kicserélése. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin