2022. november 2.

A mai kormányülés napirendjéről

A kabinet több jogszabály módosítását tervezi annak érdekében, hogy Románia csatlakozzon a Schengen-övezethez. Ezt az tette szükségessé, hogy a jelenlegi törvényi keret nem összeegyeztethető a tagországok között újabban használatos adatcsere-rendszerrel, az országos informatikai jelzőrendszer pedig tökéletesítésre szorul.

A kormánynak egyebek mellett meg kell határoznia azon országos hatóságok körét, amelyeknek hozzáférésük van az országos informatikai rendszerhez, illetve megtekinthetik és továbbíthatják az abban található adatokat.

Várhatóan ma dönt a végrehajtás arról a sürgősségi kormányrendeletről is, amelyik módosítaná az útlevél-osztályok, illetve a gépkocsivezetői engedélyek és a gépjárművek forgalmi engedélyeit kibocsátó hatóságok működését. A kormány arra készül, hogy a digitalizáció révén hatékonyabbá tegye ezeknek az intézményeknek a munkáját. (Radio România Actualităţi)

Lefújták az újabb elektromos vonatok vásárlására kiírt közbeszerzési eljárást

A Közlekedési Minisztérium 20 hosszútávú személyszállító szerelvényt kívánt megvásárolni, de a gyártók részéről egyetlen ajánlat sem érkezett. A közel fél milliárd euró értékű licitet azonban újra meg fogják hirdetni, de az Országos Helyreállítási Alapból csak akkor finanszírozható a beruházás, ha a gyártó vállalja, hogy 2026-ig leszállítja a vonatokat. (RADOR Hírügynökség)

Aradon fog megépülni Európa legnagyobb fotovoltaikus parkja

Az erre vonatkozó szerződést tegnap írta alá az egyik legnagyobb megújuló energiát termelő cég egy független zöld energia-termelő vállalkozással. Az itt megtermelendő energia egymillió háztartás szükségletét tudja fedezni és 500 új munkahelyet biztosít az elkövetkező három évben – közölték a beruházók. A fotovoltaikus park a fejlesztés befejező szakaszában van, a kivitelezés pedig 2030-ban kezdődik meg. (Radio România Actualităţi)

Októberben hat százalékkal nőtt a Nemzeti Bank (BNR) valutatartaléka

A központi bankban így jelenleg 46,3 milliárd euró van. A növekedés elsődleges oka az, hogy megérkezett az országba az a 2,5 milliárd euró, amelyet az Európai Bizottság a Helyreállítási Alapból (EU Next Generation) folyósított Bukarestnek. Az aranytartalék szintje változatlanul 103,6 tonna, ennek értéke hozzávetőleg 5,5 milliárd euró.

„Tisztázások” miatt áll az A 13-as jelzésű autópálya építése

Az Erdélyi Autópálya mind a négy kivitelezés alatt álló szakaszán felfüggesztették a munkálatokat mindaddig, amíg az építők és a hatóságok „tisztázzák a helyzetet”, ami pedig a Fogaras Nagyszeben pályaszakaszt illeti, ott jelenleg „frissítik” a megvalósíthatósági tanulmányt – tájékoztatta a hallgatókat a közszolgálati rádió riportere, Alex Lancuzov. (Radio România Actualităţi)

Korszerűsítik a tusnádfürdői vízhálózatot

Az erről szóló 34 millió lej értékű szerződést ma írták alá. A beruházást a Fejlesztési Minisztérium közművesítési programjából finanszírozzák – mondta Cseke Attila miniszter.

A munkálatok során felújítanak több régi és rossz állapotban lévő fúrt kutat és vízvezetéket nemcsak Tusnádfürdőn, hanem a környező településeken is. A vízhálózat felújítását várhatóan két és fél év múlva fejezik be. (az RMDSZ Tájékoztató alapján a RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR