2023. március 3

Pénz, vagy bármilyen anyagi ellenszolgáltatás kérése vagy felajánlása orvosi szolgáltatásért bűncselekménynek minősül

Ezt az Egészségügyi Minisztérium közleménye tartalmazza, amely a közelmúltban találkozókat szervezett a korrupcióellenes szakemberekkel és a mentőorvosi egységek, valamint a megyei egészségügyi igazgatóságok vezetőivel. A szóban forgó intézmények képviselőit tájékoztatták arról, hogyan lehet megelőzni a korrupciót vagy a szakmai etika megsértését, de szó esett az egészségügyi rendszerben dolgozók összeférhetetlenségének kérdéséről is. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a jövőben állandósítják az ilyen jellegű egyeztetéseket. Alexandru Rafila miniszter hangsúlyozta, hogy a régi gyakorlat, miszerint pénzt kérnek vagy ajánlanak egy egészségügyi szolgáltatásért, a tájékoztatás és az oktatás révén fokozatosan visszaszoríthatók. Emellett a betegeknek meg kell érteniük, hogy nem kell semmilyen anyagi juttatást felajánlaniuk az egészségügyi személyzetnek ahhoz, hogy megkapják a szükséges orvosi ellátást. (Radio România Actualităţi)

Több mint egy tonna kábítószert és mintegy félmillió ilyen hatású tablettát foglaltak le tavaly

Ezt a romániai rendőr-főfelügyelőség közölte tegnap. Hazánkban a 15 és 64 év közöttiek több mint 10%-a használt már életében legalább egyféle tiltott szert, 6%-uk pedig az elmúlt egy évben is. Az Országos Drogellenes Ügynökség szerint a kannabisz továbbra is az egyik legelterjedtebb kábítószer, különösen az iskolás fiatalok körében. A határőrök mindent megtesznek azért, hogy a határállomásokon lefoglalják a kábítószereket, de hatékonyságukat csökkenti az a körülmény, hogy a csempészek egyre leleményesebbek és évről évre tökéletesítik módszereiket.
A közszolgálati rádió Giurgiu megyei tudósítója, Marcela Petcu arról számolt be, hogy a határrendőrök szerint a kábítószer-kereskedelemben részt vevő személyek különböző rejtegetési és szállítási módszerekhez folyamodnak: vagy a testükön, vagy a ruhájuk alatt, vagy a szállítóeszközök különböző helyein rejtik el. A csempészek kedvelt rejtekhelyei a lökhárítók, fényszórók, üzemanyag-tartályok, a szűrők, de áramfejlesztőkbe, fémdobozokba rejtve is szállítanak kábítószert. Az ilyen műveletekre szakosodott rendfenntartók munkájának és a kutyák finom szimatának köszönhetően tavaly egy tonna kannabiszt és 118 kilogramm ópiumot találtak a Giurgiu Határrendészeti Területi Felügyelőség ellenőrzése alá tartozó határátkelőhelyeken. A határőrök arra figyelmeztetnek, hogy a kábítószerek behozatala bűncselekménynek számít, és akár börtönbüntetéssel büntethető. (Radio România Actualităţi)

Az elmúlt héten tovább csökkent a légúti fertőzések száma

Az egészségügyi intézmények mintegy 93 ezer esetet regisztráltak, az előző heti több mint 100 ezerrel szemben. A különbség még nagyobb, ha a világjárvány előtti év azonos időszakával hasonlítjuk össze, amikor a vírusszezon csúcspontján volt, és több mint 156 ezer megbetegedést jelentettek. Az idei télen a tendencia jóval későbbre tolódott, és a hatóságok február végétől várták a megbetegedések számának csökkenését. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) által összegyűjtött adatok is kevesebb influenzás megbetegedést mutatnak, mintegy 2850-et, 100-al kevesebbet, mint az előző héten. A földrajzi szóródás azonban továbbra is széles, de az influenza-aktivitás csökkenő tendenciát mutat – jegyezte meg az INSP. Február 20-ika és 26-ika között további öt influenzás halálesetet erősítettek meg, így az idei szezonban 81-re emelkedett a halálesetek száma. (Radio România Actualităţi)

A Gaudeamus Könyvvásár craiovai rendezvényeiről

Ruxandra Andreea Gogoț lett a „Mircea Nedelciu” Országos Olvasóverseny regionális szakaszának győztese, amelyet tegnap tartottak a Gaudeamus – Román Rádió Könyvvásárán Craiován. A fiatal lány a bánsági Tudor Vladimirescu Nemzeti Katonai Főiskola diákja. Ugyancsak tegnap került sor a 10. osztályos, a romániai olimpikonok díjazására is. Mihai Alexandru Bratu a Nemzetközi Földrajzi Olimpián és a Nyelvészeti Olimpián elért eredményeiért, Ilias Daladimos pedig a Nemzetközi Görög Olimpián elért eredményéért részesült jutalomban. Ilias Daladimos a munkájáról, szenvedélyeiről és jövőbeli terveiről beszélt a craiovai Radio România Oltenia munkatársának, Silviu Maranceának adott interjújában:
Ilias Daladimos: Számomra egyértelműen előny volt, hogy gyerekként beszéltem a nyelvet, de sokkal többet segített, amikor tényleges órákra jártam, hogy megtanuljam az ábécét és minden szabályt. Nagyon szeretek olvasni, és szeretek vívni. Szeretnék egy jó középiskolába járni, ahol kipróbálhatom magam, hogy mennyire vagyok jó. Még nem gondolkodtam ennyire előre, de már alig várom. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin