2023. március 21.

 

Ma van a költészet világnapja

Ebből az alkalomból kedden országszerte több tucat rendezvényt tartanak.. Lesznek nyilvános felolvasások, kiállítások, versenyek és előadások könyvtárakban, könyvesboltokban és oktatási intézményekben, valamint számos szabadtéri rendezvény. Botoșani-ban – ahol Mihai Eminescu született – a költészet ma „az utcára kerül”, ami azt jelenti, hogy a központi városrészben nyilvános tereken és a tömegközlekedési eszközökön is verseket hallgathatnak az arra járók. A város színházának – a költőről elnevezett intézménynek – színészei a román és egyetemes költészetből a saját maguk által válogatott műveket adják elő. Sok helyen, a parkok padjain vagy a bevásárlóközpontokban az emberek nyomtatott verseket fedeznek fel és olvashatnak. (Radio Romania Actualități)

Marius Budăi munkaügyi miniszter bejelentette, hogy holnapra várja a szolgálati nyugdíjak reformjára vonatkozó javaslatokat

Mint megjegyezte ezeknek összhangban kell lenniük a nemzetközi partnerek ajánlásaival. Azt is elmondta, hogy minden módosító indítványt megvitatnak a nyugdíjreformról szóló törvénytervezet véglegesítésével megbízott munkacsoportban.

„Ezekkel a dolgokkal a szakminiszterek és a minisztériumaik szakemberei fognak foglalkozni. Szerdán 12:00 óráig várom a módosításokat, hogy a munkacsoportban, amely a kormányülést követően ülésezik, megvitassuk a módosításokat, majd egy olyan anyagba foglaljuk őket, amelyet átadunk a koalíciónak, és amelyről még dönteni kell – nyilatkozta a tárcavezető a közszolgálati rádiónak. (Radio Romania Actualități)

A Biztosítási Garanciaalap kártalanítja azokat a gépjárművezetőket, akik a csődbejutott Euroins-al kötöttek szerződést

Az Euroins gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező járművezetőknek két lehetőségük van: felmondhatják a biztosításukat, és egy idő után megkapják az ellenértéket a biztosítási garanciaalapból, vagy megtarthatják még három hónapig, amíg a törvény szerint még érvényesek. A Garanciaalap a kártérítést is kifizeti . Hangzott el a közszolgálati rádió ma reggeli hírműsorában.

Az Euroinsnál kötött több mint 2,5 millió gépjármű-felelősségbiztosítás, ami a piac 33%-át jelenti, még három hónapig érvényes, és a 90 napot péntektől számolják, amikor a Pénzügyi Felügyelet döntése megjelent a Hivatalos Közlönyben. Az Euroins biztosítottak felmondhatják MTPL biztosító céggel kötött szerződéseiket is, azaz lemondhatnak a biztosításról. Először egy értesítést küldenek a társaságnak, amely lehet elektronikus formában is, e-mailben, majd a visszatérítésre vonatkozó kérelmet nyújtanak be a Biztosítási Garanciaalaphoz, ahhoz az intézményhez, amely az MTPL-szerződések ideiglenes ügyintézője lett. A visszatérítési kérelmet, amely a szóban forgó biztosítás felmondásának időszakára eső pénzt jelenti, közvetlenül az FGA honlapján – www.fgaromania.ro – kell kitölteni. Az Euroins-nál biztosított gépkocsival közlekedő sofőrök által okozott balesetekkel kapcsolatos kártérítési igényeket szintén a Biztosítási Garanciaalaphoz kell benyújtani. Ez egy olyan kereskedelmi társaság, amelyről egyes autószervizek képviselői azt állították, hogy nem fedezi teljes mértékben a javítási költségbecsléseket, vagy nagyon későn egyenlíti ki a költségeket az autójavító műhelyekben. (Radio Romania Actualități)

Tegnap éjféltől megkezdődött a csillagászati tavasz

A napéjegyenlőség 23:24-kor következett be, és ezt követően a nappal hossza folyamatosan növekszik az éjszakához képest egészen június 21-ig, amikor is bekövetkezik a nyári napforduló. Az lesz az év leghosszabb napja.

A nappal és az éjszaka hossza a szeptember 23-i őszi napéjegyenlőségkor ismét egyenlővé válik. Romániában a csillagászati tavasz kezdetét jóval a szokásosnál magasabb hőmérséklet jelzi. Az előrejelzések szerint a héten 24, sőt 25 fokos maximumok várhatók a romániai alföldön. (Radio Romania Actualități)

Székely Ervin