2023. április 20.

Az Európai Bizottság további két kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen az igazságszolgáltatás területén

Az Európai Bizottság további két kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen az igazságszolgáltatás területén. A két eljárás az ügyvédi segítséghez és a letartóztatást követően történő kommunikációhoz való jognak, valamint a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelemmel kapcsolatos rendelkezéseknek a nemzeti törvénykezésbe való helytelen átültetésére vonatkozik. Romániának két hónapja van a szükséges intézkedések meghozására. Ellenkező esetben az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt küldhet Bukarestnek, ami a kötelezettségszegési eljárás második szakasza, amely Romániát az Európai Unió Bírósága elé állíthatja. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.20)

A román haditengerészet kutatómissziót szervez a Fekete-tengeren

A román haditengerészet az ukrajnai háború kezdete óta gyorsan átalakította hadműveleti eljárásait annak érdekében, hogy hatékonyan tudjon reagálni a tengeri övezetet fenyegető sokféle fenyegetésre. Csütörtökön újabb kutatói küldetést hajtanak végre a tengeren a „Constantin Bălescu admirális” aknakeresővel. A haditengerészeti erők katonái képesek beavatkozni ott, ahol a helyzet megköveteli.
A múlt héten az állandó intervenciós harci szolgálat OED (Explosive Ordnance Disposal) búvárai egy tengeri aknát semmisítettek meg, ami veszélyeztette a hajózást és a halászati tevékenységet a román partok közelében. Az év elején, januárban, a robbanószerkezetek megsemmisítésére szakosodott katonai búvárok egy meghibásodott aknát hatástalanítottak Sfântu Gheorghe térségében. Az ukrajnai háború kezdete óta ez volt az ötödik akna, amelyet a román haditengerészeti erők illetékességi területén fedeztek fel. Eddig 68 tengeri aknát semmisítettek meg a Fekete-tenger nyugati medencéjében.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.20)

Romániában tavaly 63,1 százalékra emelkedett a foglalkoztatási ráta

Romániában 63,1 százalékos volt tavaly a munkaképes 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája, ami 1,2 százalékpontos növekedést jelent a 2021-es adathoz képest, közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).  2022-ben a foglalkoztatottak száma 7,8 millió volt, a munkanélkülieké pedig 464 ezer, utóbbi az aktív lakosság 5,6 százalékát teszi ki. A munkanélküliségi ráta megegyezik az előző évivel. A férfiak körében a foglalkoztatási ráta elérte a 71,5 százalékot, míg a nőknél 54,4 százalékos volt. Hasonló eltérések vannak a városi (68,6 százalék) és a falusi lakosság (56,3 százalék) foglalkoztatottsága között. A 15-24 éves korosztály körében a foglalkoztatottság nem éri el a 20 százalékot Romániában, míg az 55-64 éves korosztályé 46,7 százalékos.  Az iskolázottság függvényében a legmagasabb, 89,5 százalékos foglalkoztatottságot a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében jegyezték fel, a középiskolai végezettséggel rendelkezők körében 64,6, az alacsony iskolázottságúak körében pedig 36,6 százalékos volt a foglalkoztatottság. A statisztikai intézet szerint a 19 milliós Romániában tavaly 8 270 800 ember tartozott a munkaerőpiacon aktív lakossághoz, közülük 464 400 volt munkanélküli.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.20)

A befektetők csak úgy épithetnek lakónegyedeket, ha iskolákat is épitenek a környéken

A befektetők csak úgy kapnak engedélyt lakónegyedek megépitésére, ha a közelben iskolákat, ovódákat és orvosi rendelőket is épitenek, és biztositják a közúti infrastruktúrát. Ez példátlan mostanig, de ezt írja elő az új területrendezési és épitési szabályzat, amelyet nemrég fogadtak el, nyilatkozta a román közszolgálati rádiónak Cseke Attila fejlesztésügyi miniszter.”A városrendezési kódex bizonyos szabályokat fogalmaz meg, melyek szerint nem épithető lakóngyed anélkül, hogy a befektető ne épitse ki a közúti infrastruktúrát, ne épitsen bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, orvosi rendelőket a környéken. Az elképzelés az, hogy az oda költöző állampolgárnak, egy fiatal gyerekes családnak, például, ne kelljen egy órát utaznia ahhoz, hogy gyermekét elvigye a bölcsődébe vagy az ovódába”, magyarázta a miniszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.20)

Rozália Gănciulescu