2023. május 10

Május 10-e Románia függetlenségének napja

Május 10-e hármas jelentőséggel bír a román történelemben, ezen a napon fogadta el a parlament két háza 1877-ben Románia függetlenségi nyilatkozatát, ezen a napon érkezett Romániába 1866-ban I. Károly román uralkodó, akit 1881-ben ugyanezen a napon koronáztak Románia királyává. A függetlenség napját Bukarestben, a Nemzetvédelmi Egyetem előtt található Haza Hősei emlékműnél  ünnepelték meg. A nemzeti függetlenség napja alkalmából megfogalmazott üzenetében Klaus Iohannis államfő kihangsúlyozta: „Románia 146 évvel ezelőtt kikiáltott függetlensége megnyitotta az utat a nemzeti egység kiteljesedéséhez, a román állam modernizációjához és az ország belépéséhez az európai nemzetépítés folyamatába”. Katonai és vallási ünnepségekre olyan más városokban is sor került, ahol a függetlenség napjának szentelt emlékművek állnak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.10)

A MiG-21 LanceR repülőgépeket kivonják a román légierő felszereléséből

Románia lemond a MiG típusú repulőgépek használatáról. A jövő héttől kezdve már kivonják a MiG-21 LanceR repülőgépeket a román légierő felszereléséből. Az intézkedésre a Legfelsőbb Védelmi Tanács tavayi döntés értelmében kerül sor, mely szerint a légierő áttér az F-16 típusú repülőgépek használatára. A védelmi minisztérium nem hozta nyilvánosságra, hogy hány darab MiG gép van a hadsereg felszerelésében, de a hivatalos becslések szerint legkevesebb 30 maradt még. 1994-től mostanig nem kevesebb, mint 20 ilyen gép zuhant le. A védelmi minisztérium szerint Románia csak az F-16-os gépekkel folytatja légirendészeti küldetését. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.10)

A Románok Egyesüléséért Szövetség folytatja nem engedélyezett tiltakozását a parlament épülete előtt

A Románok Egyesüléséért Szövetség folytatja nem engedélyezett tiltakozását a parlament épülete előtt.
A demonstrálók erőszakosak voltak és összecsaptak a csendőrökkel, mig Ludovic Orban volt miniszterelnök arra panaszkodott, hogy a tüntetők bántalmazták, amikor megpróbált bejutni a parlament épületébe. Másrészt a Védelmi és Biztonsági Szolgálat (SPP) képviselői megakadályozták az AUR ifjúsági szervezete vezetőjének bejutását a Parlamentbe. A feszültség időközben átterjedt a képviselőház plenáris ülésére is, ahol több fontos projekt is napirenden van, köztük az oktatási törvények, de a vitákat az AUR képviselői megzavarták. Az AUR képviselőinek elégedetlensége abból adódik, hogy megvitatásra és szavazásra napirendre tűzték a gyermekek családtól való elkülönítésének megakadályozásáról szóló törvényjavaslatot, amely előírja az Országos Gyermekmegfigyelő Intézet létrehozását, amely tulajdonképpen egy adatbázis a védekezésre képtelen romániai gyermekről. Az AUR vezetője, George Simion már kedden bejelentette, hogy tiltakozni fognak a projekt ellen és ennek visszavonását követelik. Szerdán szintén kérte e tervezet levételét a napirendről, azzal az indokkal, hogy nem volt megvitatva a szakbizottságban, de kérelmét elutasították, mig Alfred Simonis szociáldemokrata vezető, az AUR magatartását bírálva, kijelentette, hogy a bizottsági viták jogszerűen zajlottak. Tekintettel arra, hogy a törvénytervezetet megvitatták, már csak a végső szavazás alá kell bocsátani. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.10)

Romániába látogat Adina Vălean közlekedéséért felelős európai biztos

Adina Vălean közlekedésért felelős európai biztos szerdán Romániába érkezik, ahol két támogatást ad át katonai mobilitási akciók finanszírozására a román kedvezményezetteknek. Pontosabban az ungheni híd tervezéséről és megépítéséről, valamint a konstancai kikötő vasúti infrastruktúrájának korszerűsítéséről van szó, amely az EU-Ukrajna szolidaritási folyosók egyik lényeges átkelőhelye. Adina Vălean kedden Moldova Köztársaságban járt, amely épp az Európa-napon csatlakozott az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközhöz, mely révén hatékonyabban juthat hozzá az energetikai és digitális közlekedési infrastruktúrákhoz szükséges forrásokhoz.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.10)

A román és a dél-koreai kormányfő a kétoldalú kapcsolatok több területen történő megerősitésében állapodott meg, Bukarestben

Katonai tiszteletadással fogadta szerdán Nicolae Ciucă kormányfő a Victoria palotában a hivatalos romániai látogatásra érkezett Han Dokszu dél-koreai miniszterelnököt. A két kormányfő megállapodott abban, hogy új, politikai és gazdasági jellegű prokjektek révén fellendíti és megerősiti a kapcsolatokat a beruházások, az ipar, ezen belül a védelem és a kiberbiztonság terén. A koreai fél kifejezte készségét, hogy hozzájárul a cernavodai Atomerőmű új 3-as és 4-es reaktorának megépítéséhez, valamint kis moduláris reaktorok fejlesztéséhez. Románia geostratégiai helyzetére utalva, Nicolae Ciucă miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy országunk az Európai Unió egyik legdinamikusabb és legversenyképesebb gazdaságával rendelkezik, amely erőforrásokat és sokféle befektetési lehetőséget kínál. „Mergősitettem támogatásunkat a dél-koreai zöldmezős beruházások növeléséért. Reményemet fejezem ki, hogy a magas szintű tárgyalásoknak köszönhetően újabb dél-koreai befektetéseket láthatunk majd Romániában. Elsősorban a zöldenergia, a digitális technológiák, az élelmiszeripar területén megvalósuló beruházási lehetőségekről, valamint a kkv-szintű kapcsolatok erősítéséről tárgyaltunk”, fűzte hozzá Nicolae Ciucă. Han Duck-soo a maga részéről leszögezte, hogy Románia és Dél-Korea a stratégiai partnerség 2008-as aláírása óta kölcsönösen előnyös, közös értékeken alapuló kapcsolatot ápoltak. Ugyancsak a Victoria palotában került aláirásra egy megállapodási nyilatkozat a konstancai és a dél-koreai Busan kikötők igazgatási szervei között. A dél-koreai Busan a világ ötödik legforgalmasabb kikötője űrtartalom szerint és a legnagyobb az átrakodási kapacitás szempontjából Északkelet-Ázsiában. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.10)
Rozália Gănciulescu