2023. június 8

Idén csökkent az APIA-támogatásokban részesülő gazdálkodók száma

Országos szinten csökkent a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által biztositott támogatásokban részesülő gazdálkodók száma és ez alól Hargita megye sem kivétel. Haschi András igazgató leszögezte, hogy ennek több oka van, és ezek között emlitette az iratbenyújtással kapcsolatos bürokráciát és egyes földterületek összevonását. Emellett csak Hargita megyében évente több száz gazdálkodóra szabnak ki pénzbírságot különféle szabálytalanságokért, például száraz növényzet elégetése miatt és ezért már nem kapnak támogatást. „Hargita megyében 24 954 kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók 179 970 hektár területre, ami 642 kérelemmel kevesebb, mint tavaly, mig a támogatásra feltett területek felülete 2 351 hektárral kevesebb”, fűzte hozzá az APIA igazgatója. Maros megyében pedig az a tendencia, hogy a földeket nagyobb birtokokba vonják össze, és ezáltal csökken a gazdálkodók APIA-hoz intézett kérelmeinek száma. Constantin Citirigă, az ügynökség szóvivője elmondta: 22 169 kérelmet regisztráltak, ami 900-al kevesebb, mint tavaly. A területet tekintve 261 785 hektárt vettek nyilvántartásba, ami elenyésző csökkenést jelent. Megjegyzendő, hogy május 31-én lejárt a szankciómentes pályázatok beküldésének időszaka. Jelenleg folyamatban van az 1%/munkanap büntetéssel sújtott gazdálkodók kérelmeinek regisztrálása, amely június 9-én ér véget.
Idén a gazdálkodók országszerte több mint 750 000 kifizetési kérelmet nyújtottak be az APIA-nak, csaknem 35 000-rel kevesebbet, mint 2022-ben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.08)

A közép-európai védelmi miniszterek bukaresti konferenciája

A honvédelmi minisztériumban és a szenátusban csütörtökön és pénteken konferenciát tartanak a közép-európai védelmi minsizterek. A megbeszéléseket Daniel Petrescu tábornok, a román hadsereg vezérkari főnök és az Egyesült Államok Hadserege Európai Parancsnokságának vezetője, Christopher G. Cavoli tábornok vezeti. A konferencia fő témája a régió stabilitását és biztonságát szavatoló katonai együttműködési kapcsolatok elmélyítése. A megbeszélésen részt vesznek Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország védelmi miniszterei, valamint az amerikai Nemzeti Gárda vezetői.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.08)

Román-görög üzleti fórumot szerveznek a bukaresti Kereskedelmi és Iparkamara székházában

A román üzletembereknek lehetőségük nyílik jobban megismerni a görög piacot és az üzleti lehetőségeket a Román-Görög Üzleti Fórumon, amelyre a bukaresti Kereskedelmi és Iparkamara székházában kerül sor. A rendezvényt a Kereskedelmi Kamara és a görög nagykövetség keretében működő Gazdasági Hivatal szervezte, tájékoztatott a román közszolgálati rádió tudósitója. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.08)

Közvélemény-kutatás a gyermekeket fenyegető veszélyekről, a román szülők szempontjából

A román szülők úgy vélik, hogy gyermekeik számára a legnagyobb veszélyt a technika és az internet túlzott használata jelenti, derült ki a csütörtökön közölt szaktanulmány adataiból. A szülők szerint a gyermekeket fenyegető veszély között szerepel a balesetekkel vagy sérülésekkel kapcsolatos fizikai biztonság. Végül, de nem utolsó sorban a szülők úgy gondolják, hogy a kicsiknek több időt kellene a szabadban tülteniük, folyamatosan kell felügyelni őket, illetve be kell állítani az internetes tartalomszűrőket. A felmérést online készitette májusban a Reveal Marketing Research.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.08)

Az egészségügyi alkalmazottak a Victoriei téren tűntetnek

A kormány épülete előtt több mint két ezer egészségügyi alkalmazott szervezett csütörtökön tűntetést, elégedetlenségüknek adva hangot a bértábla miatt és követelve a kormányzóktól, hogy minden egészségügyi dolgozó számára biztosítsák a 2022-es alapbért, valamint azt, hogy a munka körülményekért járó bérpótlékokat igazitsák az egészségügyi kisegítő személyzet – ápolónők, gondozókl és hordágyhordozók – alapfizetéséhez. A bukaresti Sürgősségi Egyetemi Kórház egyik tűntető ápolónője elmondta, hogy 3000 lejes fizetése van, mig a hordágyhordozó bére nem haladja meg a 2400 lejt. Megjegyzendő, hogy a Romániai Egészségügyi Szövetség szakszervezeti tagjait fogadták a kormányban és valószinüleg Nicolae Ciucă kormányfővel találkoznak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.08)

Dél-Korea adományt küld Romániának

Dél-Korea mintegy 48 millió lej értékű adománnyal segiti Romániát. Az adomány orvosi berendezésekből, informatikai eszközökből és 13 autóból áll. A döntés azután született, hogy hazánk 2021-ben közel 1,5 millió adag COVID-ellenes oltóanyagot adott el Dél-Koreának, és további 450 000 adagot adományozott, segélyként. A következő évben, cserébe Szöul 600 000 gyorstesztet adott Romániának a koronavírus kimutatására. A kormánynak döntést kell hoznia az újabb adomány elfogadásáról, amely az Egészségügyi Minisztériumhoz kerül. A kormányhatározat tervezete szerint a dél-koreai adomány laboratóriumi fagyasztókat, hűtőszekrényeket és mikrominta-inkubátorokat tartalmaz. A listán szerepelnek a többfunkciós PC-k, laptopok és színes lézernyomtatók is. A 13 autó egyenként 30 000 eurót ér.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.08)

Rozália Gănciulescu – RADOR