2025. január 3.

A számítási módszerek kidolgozása után hatályba helyezik az úgynevezett oszlopadót

Tánczos Barna pénzügyminiszter ismételten kihangsúlyozta, hogy úgynevezett oszlopadó, amelyet az ipari létesítmények után kell befizetni, a számítási módszerek kidolgozása után lép hatályba, melyre 90 napos határidőt tűzte ki ezen adót újra bevezető „kisvonat”-rendelet elfogadásától számitva. Egy televiziós interjúban a miniszter elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak az illető területek képviselőivel, a távközléstől az állami igazgatás alá tartozó speciális építményekig – például közút vagy vasút.”Úgy gondolom, hogy egyes területek, amelyek mentesültek a különleges építmények adófizetése alól, jelentősen hozzájárulhatnak a nemzeti szolidaritás elvéhez, mert ezek továbbra is olyan speciális építmények, amelyek jelentős bevételt és profitot termelnek a cégek számára. A kis- és középvállalkozások, a vidéki vagy városi mikrovállalkozások adót fizetnek ezekre az épületekre. Meg kell vizsgálni, hogy a gazdaság kiszáradása nélkül milyen mértékben vezethetők be ezek az adók a speciális építményekre, amelyek egyes cégek számára bevételt és nyereséget jelentenek”, magyarázta a miniszter.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)

A határrendészet kiterjedt ellenőrzést végez a Bulgáriával és Magyarországgal közös határátkelőhelyek közelében

A határrendészet és más struktúrák pénteken kiterjedt ellenőrzési akciókat bonyolitanak le a Bulgáriával és Magyarországgal közös határátkelőhelyek közelében, amelyek már három napja mint Románia teljes jogú schengeni ország határátkelőiként működnek.A határon már nincs ellenőrzés, de az országon belül, a határhoz vezető útvonalakon több száz rendőr és csendőr szúrópróbaszerűen ellenőrzi az okmányokat és árukat az illegális migráció és csempészet megelőzése és leküzdése érdekében. Olimpia Ceară rendőrfelügyelő, a Konstanca Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta: 2025. január 1-jétől, Romániának a schengeni övezetbe való teljes integrációjával a határrendészet rendszeres ellenőrzése megszűnt, ami nem jelenti  azonban azt, hogy lemondunk a közösség biztonságának garantálására irányuló küldetésünkről. Éppen ellenkezőleg, fokozzuk a közös akciókat és éberen figyeljük a törvénysértőket. Ugyanakkor fokozzuk együttműködésünket a külső partnerekkel is a transznacionális bűnözés elleni küzdelem érdekében, legyen szó migránscsempészetről, gazdasági vagy igazságügyi bűncselekményekről.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)

Az USR az úgynevezett oszlopadóról való lemondást kéri a kormánytól

A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) a „kisvonat”-rendelet révén nemrég bevezetett, úgynevezett oszlopadóról való lemondást kéri a kormánytól, mivel – véleménye szerint – az intézkedés az energia és ezt követően valamennyi termék árának növekedéséhez vezet. Radu Miruţă parlamenti képviselő szerint az energiaárak csökkentésének egyetlen módja a beruházások ösztönzése e területen. „Az úgynevezett oszlopadó egyaránt kihat az energetikai infrastruktúrára, a hőerőművektől a vízerőművekig, a víztározók gátakig és a fekete-tengeri gázkitermelésig. Végül is ezt az adót belefogalják majd az árba. A romániai energiarendszernek beruházásokra van szüksége, mivel az energiaárak csökkentésének egyetlen módja a több energia-termelés. Azáltal, hogy mindezeket a beruházásokat új adók korlátozzák, valójában nem lesz lehetőségünk nagyobb mennyiségű energia megszerzésére”, vélekedett a parlamenti képviselő. Megjegyzendő, hogy január 1-től hatályba helyezték az úgynevezett „kisvonat”-rendeletet, amely többek között az informatika, az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén dolgozók számára mostanig folyósitott kedvezmények felszámolását, illetve egész sor intézkedést irányoz elő a cégekre nézve. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)

Országos viszonylatban több mint 74 ezer cég szűnt meg

Országos szinten több mint 74 ezer céget töröltek a cégjegyzékből 2024 első 11 hónapjában, csaknem 25 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, derül ki az Országos Cégjegyzéki Hivatal adataiból. A legtöbb cég Bukarestben, valamint Kolozs, Temes, Konstanca, Iaşi és Dâmboviţa megyében szűnt meg, mig a legkevesebb Ialomiţa, Călăraşi, Giurgiu és Teleorman megyében.Tevékenységi körök szerint a legtöbb törlést a nagy- és kiskereskedelemben, a gépjárműjavításban és a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és a halászatban regisztrálták.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)

RADOR – Rozália Gănciulescu