Fagy és havazás sújtja az ország nagy részét
Ey a helzyet legalábbis holnap reggelig áll fenn, amikor lejárnak a meteorológusok által kiadott sárga színű figyelmeztető jelzések. Az ország északi felén hideg, éjszaka és reggel fagyos az idő, a legalacsonyabb hőmérsékletek -17 és -10 fok között alakulnak. Ialomița, Călărași, Giurgiu, Teleorman, Ilfov, Olt, Argeș, Dâmbovița, Prahova megyékben. A fővárosban havazik és a szél is megerősödik. A meteorológusok szerint az újonnan lerakódott hóréteg vastagsága 10 és 15 centiméter között lesz. Egyelőre nincsenek lezárt utak vagy autópályák az időjárás miatt, de az A1-es autópályán egy közúti baleset miatt korlátozások vannak.
A közszolgálati rádiónak nyilatkozva Dalia State, helyettes rendőrkapitány, Infotraffic Centre munkatársa elmondta: Téli körülmények uralkodnak, hózáporokkal és havazással az utakon. Ugyanakkor a közúti forgalom főként a nedves utakon zajlik, a legtöbb megyéből hózáporokat jelentettek. Az időjárási viszonyok miatt lezárt országos utak és autópályák nincsenek. Forgalomkorlátozás van azonban érvényben egy közúti balesetet követően az A1-es Bukarest-Pitești autópályán, a Bukarest felé vezető irányban, a 84-es kilométernél, az Argeș megyei Teiu térségében, ahol egy személygépkocsi elvesztette uralmát a menetiránya felett, és a középső szalagkorlátnak ütközött, amit az ellenkező irányba vetett. A forgalmat mindkét irányban a második sávra korlátozták. A sofőröknek azt tanácsolják, hogy a helyenként csúszós, havas úton jelentősen lassítsanak, fokozottan figyeljenek, manőverezés előtt győződjenek meg a biztonságról, kerüljék a veszélyes előzéseket, és ne rángassák a kormányt.
A vasúti közlekedés zavartalan. Mindössze két vonat esetében jeleztek késéseket. (RADOR – Románia Rádió)
Diplomatákkal egyeztet az ideiglenes államfő
Ilie Bolojan ma, hivatalba lépése óta először találkozik a Romániába akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőivel. A találkozót 12 órára tervezik a Cotroceni-palotában, az ideiglenes elnök ebből az alkalomból beszédet mond. (Radio România Actualităţi)
Az Alkotmánybíróság ma tárgyalja a nép ügyvédjének a katonai nyugdíjak emeléséről szóló, a parlament által tavaly novemberben elfogadott törvénnyel kapcsolatos beadványát
Az új törvény értelmében a volt katonák, rendőrök és börtönőrök jogosultak lennének nyugdíjuk emelésére, ha rangjuk vagy fizetésük emelkedik. Az ombudsman azonban több alkotmányossági kifogást is felhozott a törvénnyel szemben, például azt, hogy nem tartja tiszteletben az egyenlő jogok elvét, vagy hogy a költségvetési kiadásokat nem lehet jóváhagyni a finanszírozási forrás megjelölése nélkül. (Radio România Actualităţi)
Marcel Ciolacu miniszterelnök ma elnököl Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez való csatlakozást előkészítő országos bizottság ülésén
Az ország tagsága a fejlett gazdaságoknak ebben az elit klubjában a gazdaság zavartalan működésével kapcsolatos számos célkitűzés teljesítésétől függ. Hétfőn a Cotroceni-palotában Ilie Bolojan ideiglenes elnök az elkövetkező időszak kockázatairól és kihívásairól tárgyalt a Román Nemzeti Bank (BNR) vezetőségének képviselőivel. Ugyancsak hétfőn Mugur Isărescu jegybankelnök azt mondta, hogy az úgynevezett „vonatocska-rendelet” (költségvetési megszorításokat tartalmazó jogszabály-csomag sz. m.) nélkül a költségvetési hiány elérte volna a 10%-ot. Hozzátette, hogy a recesszió elkerülése érdekében idén elengedhetetlenek a beruházások és az európai alapok felhasználása.
Mugur Isărescu: Ha a gazdasági növekedés elsősorban a beruházásokra és különösen az uniós pénzek abszorpciójára épül, akkor szerintünk ez elkerülhető. Tehát, hogy csökkenő infláció és gazdasági növekedés legyen, nem magas, de gazdasági növekedés mindenképpen.
Mugur Isărescu azt is elmondta, hogy 2025-ben a BNR nagyobb rugalmasságot ad az árfolyamnak, és az év végén az inflációs ráta 3,8% lesz, ami az eredeti előrejelzés felett, de a 2024 decemberében mért 5,1% alatt lesz. (Radio România Actualităţi)
Székely Ervin