2015. május 25

Klaus Iohannis: Románia továbbra is eltökélt abban, hogy „biztonságot szolgáltató” országa legyen a térségnek

Románia továbbra is eltökélt abban, hogy „biztonságot szolgáltató” országa legyen a térségnek, és azon van, hogy a szabad, virágzó, biztos Európa eszméje az Európai Unió szomszédságában is valósággá váljon, hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő a Fekete-tenger térségének biztonságáról szóló, egyhetes oktatási program hivatalos megnyitóján, amelyet a román elnöki hivatallal, és a Román Hírszerző Szolgálattal közösen rendezett meg Bukarestben a Harvard Kennedy School of Government, és az amerikai Nemzeti Hírszerző Egyetem (NIU). „A Fekete-tenger az érdekek összefonódásának és ütközésének is a térsége a partján található országok számára”, mondotta, hozzáfűzve: „A regionális biztonság nemcsak a térség országainak gondja, hanem az egész nemzetközi közösség számára kihívást jelent, főleg, ha a konfliktusok rohamosan haladnak egy államon belüli, vagy államok közötti háború felé”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.25)

Klaus Iohannis államfő aláirta a Romániai Szinházi Szövetség kitűntetésére hivatott rendeletet

Klaus Iohannis államfő hétfőn aláirta azt a rendeletet, mely értelmében a Romániai Szinházi Szövetséget (UNITER) a Román Kulturális Érdemrend Tiszti Fokozatával tűntetik ki. Az Elnöki Hivatal közleménye szerint „a kitűntetést az UNITER 25 éves fennállásának évfordulója alkalmából, illetve  a román szinházi kreativitás ösztönzéséért tett erőfeszitésének elismerése jegyében adományozzák”. Az UNITER-dijak gáláját a bukaresti Nemzeti Szinházban, hétfő este tartják.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.25)

2016-ban a románok 38%-a nem szavazna a jelenlegi polgármesterekre

Az Adevărul napilap kérésére az INSCOP közvéleménykutató intézet által a múlt hónap végén készitett felmérés szerint a megkérdezettek 43,5%-a szavazna a jelenlegi polgármesterekre, amennyiben indulnak egy újabb mandátumért a 2016-ban sorra kerülő helyhatósági választásokon, miközben 38%-a határozottan nem szavazna rájuk. A lakósság nagyrésze egy független jelöltre voksolna, mig 22%-a elutasitja ezt az elképzelést.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.25)

Románia az afrikai országokkal való párbeszéd javitására törekszik

Románia az afrikai országokkal való párbeszéd javitására törekszik az oktatás, a mezőgazdaság, az infrastruktúra és turizmus terén, nyilatkozta hétfőn Angel Tîlvăr, a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter, aki szerint Románia megoszthatja az afrikai országokkal a biztonság, a választások, illetve a rendőrök és csendőrök képzése terén felhalmozott tapasztalatait.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.25)

Érvénytelenek a szabálytalanul parkoló autók elszállításáról szóló önkormányzati rendeletek

A legfelsőbb bíróság helyet adott a Nép Ügyvédje fellebbezésének és jogerős végzésben kimondta, hogy a szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállítása nem tartozik az önkormányzatok hatáskörébe, így a városi tanácsokban erről hozott határozatok érvénytelenek.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.25)

Rozália Gănciulescu