2015. december 30

A kormány elfogadta a minimálbér növelését

A kormány szerdai ülésén elfogadta, hogy májustól 1250 lejre emelkedjen a minimálbér. A minimálbér emelkedése több mint egymillió alkalmazottat érint és ezek közül mintegy 39 ezren a közszférában, mig a többiek a magánszektorban dolgoznak, közölte Dan Suciu kormányszóvivő, aki hozzáfűzte, hogy a kabinet mind a munkaadók, mind a szakszervezetek képviselőivel megegyezett a béremelésről. A kormányülés napirendjén szerepelt az Első Ház Program gyakorlatba ültetését szabályozó normák kiegészitése, valamint ama megállapodás megvitatásának befejezésére és aláirására vonatkozó memorandum is, amely a kormány és a Világbank között jött létre a közigazgatás modernizálására és a struktúrális reformok támogatására vonatkozó partneri kapcsolat megkötése érdekében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.30)

A Román Állami Vasúttársaság négy finanszirozási szerződést irt alá az Európai Bizottsággal

A Román Állami Vasúttársaság (CFR) négy finanszirozási szerződést irt alá az Európai Bizottsággal a vasúti infrastruktúra fejlesztésére. A társaság közleménye szerint a csaknem 690 millió euró értékű finanszirozást a vonatok sebességének és az utasok biztonságának növelésére, az utazási idő leröviditésére és környezetvédelemre forditják. A legfontosabb projekt egy modern vasúti kapcsolat létesitését irányozza elő Brassó és Segesvár között. Másik két szerződés a Craiova-Calafat és Craiova-Drobeta-Turnu Severin közötti vasútvonalak felújitására vonatkozik, mig a negyedik szerződés a vasúttársaság ama kapacitásának javitására utal, hogy átláthatóbban és hatékonyabban használja fel az európai alapokat.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.30)

Szilveszter éjszakáján több mint 12 ezer rendör örködik a közrend és nyugalom fölött

A Román Rendőrség pótintézkedésekkel készült fel szilveszter éjszakájára a közrend, a nyugalom és biztonság szavatolásáért. Igy, a szokásos rendőrségi állományon kivül több mint 12 ezer rendőr örködik decemebr 31 és január 3 között a közrend és nyugalom fölött. A Román Rendőrség közleménye szerint országos szinten – 40 megyében és Bukarestben -162 szilveszteri programra, rendezvényre (koncertek, hagyományokhoz kötődő előadások) kerül sor, amelyen mintegy 200 ezer ember vesz részt. Ezekben a napokban a rendőrség felügyeli a közúti közlekedés biztonságát és e célból több mint 400 radarkészüléket helyez működésbe közúti sebességhatárok betartására, illetve az ittas vezetés megelőzésére és kiszűrésére. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 102.30)

2015 a román állampolgárok magatartás-változtatásának éve volt, állitják egyes politikusok

2015-re jellemző a román állampolgárok magatartásbeli változása, állitják év végi üzeneteikben egyes politikusok, akik reményüknek adtak hangot, hogy 2016 egy jobb év lesz és az emberek gondolkodásában minőségi változás is tapasztalható lesz, úgy a politikai élet, mind a társadalom más szférája tekintetében. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke szerint 2015-ben az emberek összefogtak a közömbösség ellen és mélyreható változásokat követeltek. Alina Gorghiu reményének adott hangot, hogy 2016 meghozza ezeket a változásokat.Georgică Severin szociáldemokrata szenátor úgy vélte, hogy az idei esztendő nagyon nehéz év volt, úgy politikai, mind társadalmi szempontból, főleg a Colectiv szórakozóhelyen történt tragédia után. De ezzel szemben, ha a George Enescu fesztivál megrendezésére és a bukaresti Nemzeti Szinház épületének felújitására gondolunk – hogy csak néhány példát emlitsünk -, akkor elmodhatjuk, hogy 2015 egy nagyon jó év volt, fogalmazott a szociáldemokrata szenátor. Gigel Ştirbu liberális képviselő úgy véli, hogy a románoknak remélniük kell, hogy 2016 jobb év lesz a most záruló esztendőhöz képest. Márton Árpád RMDSZ-képviselő a maga részéről azt szeretné, ha jövőben a parlament nem lenne annyira a kormány és az elnökség befolyása alatt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.30)

Moldova Köztársaságnak egy stabil kormányra van szüksége

Moldova Köztársaságnak egy stabil kormányra és a lakósság szükségleteire érzékeny politikai osztályra van szüksége, nyilatkozta James Pettit, az Egyesült Államok kisinyóvi nagykövete a Szabad Európa Rádiónak adott interjúban. Az amerikai diplomata kihangsúlyozta a reformok folytatásának szükségességét és felhivta a figyelmet arra, hogy a „kormánynak a lakósság érdekeit kell szolgálnia és nem egyes kormánytagok meggazdagodásáért kell cselekednie”. Az amerikai nagykövet ugyanakkor megjegyezte, hogy függetlenül a kisinyóvi politikai helyzet fejleményeitől az USA továbbra is támogatja Moldova Köztársaságot.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.30)