2014, november 25

2015 január 14-re halasztották Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyének tárgyalását

A Legfelsőbb Semmítő- és Itélőszék kedden elfogadta az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) fellebbezését, amelyet a gyulafehérvári táblabiróság döntése nyomán fogalmazott meg, amely érvénytelenitette az ANI döntését, mely szerint a nagyszebeni polgármesteri tisztséget betöltő Johannis megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsában is tagságot vállalt. A Legfelsőbb Semmítő- és Itélőszék döntése értelmében 2015 január 14-én tárgyalják Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.25)

Átszervezik a kormányt – Tăriceanu kormányzásra lép

Victor Ponta miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a jövő évi költségvetés-tervezet elfogadása után a parlament elé terjeszti a kormány átszervezésére hivatott elképzelést. A költségvetés-tervezetet jelenleg kormányszinten tárgyalják és miután megvitatják a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a Világbank képviselőivel is, jóváhagyás végett, a román törvényhozó fórum elé terjesztik, hangsúlyozta Victor Ponta, hozzáfűzve, hogy a koaliciónak a kormány átszervezését szándékszik javasolni, olyan formában, hogy kormányszerepet vállalhasson a Călin Popescu Tăriceanu vezette párt is, a Reformátor-Liberális Párt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.25)

Nem drágul a belföldi termelésből származó földgáz

Nem drágul a belföldi termelésből származó földgáz és nem modósul a hőközpontok (CET) által használt földgáz ára sem, közölte Răzvan Nicolescu, energiaügyi tárca nélküli miniszter. A kormány az Európai Bizottság jóváhagyását kérte a nem-háztartási fogyasztóknak (CET), illetve a kis- és közepes vállalatoknak szállitott földgáz ára liberalizálásának elhalasztásáért. A válasznak ezen e héten kell megérkeznie, fűzte hozzá a miniszter, reményének adva hangot, hogy az Európai Bizottság a hőközpontok esetében is helyben hagyja a gázár liberalizálásának hét évvel való elhasztását, azaz 2012 júlis 1-ig. Megjegyzendő, hogy a román kormány és az Európai Bizottság által megállapitott árliberalizálási menetrend szerint az ipari fogyasztók, melyek közé tartoznak a hőközpontok, a CET-ek is, 2015 január 1-tól kötelesek a földgázat a szabadpiacról vásárolniuk. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.25)

Az egészségügyi minisztérium jövő évi költségvetése mintegy 4,5 miliárd lej lesz

Az egészségügyi minisztérium jövő évi költségvetése valószinüleg mintegy 4,5 miliárd lej lesz, nyilatkozta Nicolae Bănicioiu tárcavezető, a kedden tartott szakértekezleten. Mint hozzáfűzte, kiegészitik a méhnyakrák időbenni felismerését elősegitő programra szükséges alapokat és bevezetik az öröklött rákbetegségek kiszűrésére alkalmas tesztet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.25)

Ferenc pápa az Európai Parlamenthez intézte szavait

Az Európai Parlament strasbourgi székházában mondott beszédében Ferenc Pápa az emberi méltóság fontosságára utalt. „Hogyan beszélhetünk emberi méltóságról egy olyan egyén esetében, aki rettenetes szegénységben él, nincs munkahelye és nem tudja biztositani a túléléshez szükséges körülményeket”, tette fel a kérdést a katólikus egyház vezetője. Ferenc Pápa üzenetét intézi az Európai Tanácshoz is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.25)

Az Egyesült Államok bukaresti külképviseletének megbizott vezetője üdvözölte Klaus Johannis megvállasztott államfőt

Az amerikai kormány nevében Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviseletének megbizott vezetője üdvözölte Klaust Johannist, Románia államfői tisztségében való megválasztásáért. Kedd délelőtti találkozójuk keretében a két magas rangú tisztségviselő véleményt cserélt közös érdekű témákról, a két állam között létező kitűnő egüttműködési kapcsolat és a kétoldalú stratégiai partnerség jegyében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.25)/ademeny