2015. október 28

Victor Ponta miniszterelnök Mexikóban tesz látogatást

Victor Ponta miniszterelnök Mexikóban tesz látogatást, Enrique Pena Nieto elnök meghivására, amely a két ország között fentartott diplomáciai kapcsolatok megkötésének 80.-ik évfordulójának megünneplése alkalmából hangzott el. Megjegyzendő, hogy 25 év után, ez az első, egy román miniszterelnök által tett mexikói látogatás. Victor Ponta részt vesz a „A nyitott kormányzásért” elnevezésű , két napos csúcstalálkozón és megbeszéléseket folytat a mexikó hatósgokkal, tájékoztatott a kormányközlemény.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

Tiltakoztak az Agrostar szakszervezet tagjai

A mezőgazdasági és élelmiszeripari dolgozókat tömöritő szakszervezetek tagjai szerdán sztrájkőrséget álltak a mezőgazdasági minisztérium székháza előtt. Stelian Căpăţână, az Agrostar Szakszervezeti Szövetség elnöke követeléseik között emlitette meg a mezőgazdaságban dolgozók béremelését ösztönző, illetve új munkahelyeket teremtő agrárpolitikai intézkedések hiányát, a kutató állomásokon dolgozók bérezésével kapcsolatos problémákat, amelyek már hosszú ideje megoldatlanok, és a mezőgazdasági egyesületek és szövetkezetek konszolidálására hivatott stratágia hiányát. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

Vasile Păduraru, a loneai Bányász Szakszervezet elnöke éhségsztrájkba lépett

Vasile Păduraru, a loneai Bányász Szakszervezet elnöke, aki keddtől éhségsztrájkba lépett, azzal vádolja a Hunedoara Energetikai Komplexumot, hogy nem közli a szociális partnerekkel a meghozott döntéseket, illetve a vállalat átszervezési programját, amelyet a múlt héten terjesztettek az Európai Bizottság elé. A szakszervezeti vezető a miniszterelnök helyszinre való kiszállását kérte a bányászok sorsának megvitatásáért. „Tudnunk kell, hogy mi lesz velünk a jövőben, a következő 2-3 évben, mi több 10-20 év múlva”, hangsúlyozta Vasile Păduraru. ((RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

A Román Kereskedelmi és Iparkamara több, mint négy ezer vállalkozást dijaz

Több, mint négy ezer vállalkozást dijaz a Bukarestben működő cégek alapján összeállitott ranglista keretében a  Román Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezők szerint a különböző területen – mezőgazdaság, turizmus, halászat, szolgáltatások, kereskedelem, ipar és épitkezés- működő, dijazott vállalatokat üzleti forgalmuk és a humán források hatékony felhasználása alapján jelölték ki.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

Romániában először állítják ki Brâncuşi Végtelen oszlopának eredeti vázlatát

Először állítják ki szülőhazájában Constantin Brâncuşi román szobrászművész Végtelen oszlop című alkotásának egy eredeti vázlatát.A szervezők szerint a 9 centiméterszer 6 centiméteres tintarajz annak a zsilvásárhelyi (Târgu Jiu) parknak a fotójára készült, ahová a szobrot 1938-ban felállították. A vázlat a központi darabja egy temesvári kiállításnak, amelyet a világhírű szobrász munkásságának szenteltek. A rézzel bevont szobrot az első világháború román hőseinek emlékére készítette a művész. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)/rganciu