2020. február 5

Megbukott az Orban-kormány

Ma a Képviselőház és a Szenátus együttes ülésén megvitatták a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ által benyújtott „PNL – a román demokrácia privatizációja” elnevezésű bizalmatlansági indítványt. A kezdeményezést mellett 261-en szavaztak – jelentette be Marcel Ciolacu a PSD ügyvezető elnöke. Ahhoz, hogy a parlament megbuktassa a Ludovic Orban vezette kormányt a honatyák abszolút többségének, a szavazatára volt szükség, vagyis 233 voksra. Tekintettel arra, hogy a bizalmatlansági indítványt annak kapcsán nyújtották be, hogy a kormány felelősséget vállalt a helyhatósági választások törvényét módosító törvény elfogadására, az alaptörvény értelmében a a kormány bukása egyben a szóban forgó törvény visszautasítását is jelenti.

Az Alkotmány értelmében amennyiben egyik párt sem rendelkezik abszolút többséggel a parlamentben, úgy a kormány bukása esetén az államfő konzultációra hívja a parlamenti pártokat és ezek nyomán 10 napon belül kijelöli az új miniszterelnök személyét. Ha a parlament kétszer egymás után nem fogadja el az államfő által kinevezett miniszterelnök-jelöltet, valamint kormányát és annak programját, úgy az állam elnöke feloszlathatja a parlamentet és új választásokat írhat ki. (Rador Hírügynökség)

Új szabályozásokat vezetett be a kormány az előrehozott választások lebonyolítására

A tegnapi kormányülésen a kabinet sürgősségi rendeletet fogadott el ebben a tárgyban. Az újdonságok között szerepel a választás kiírása és a lebonyolítása közötti időtartam csökkentése 90 napról 50 napra. Módosul a szavazás rendszere azok számára is, akik nem a lakóhelyükön kívánnak voksolni és a jogszabály előírja, hogy a külföldön élő román állampolgárok három napig szavazhatnak.

Mint ismeretes az alkotmány értelmében előrehozott választásokra akkor kerülhet sor, ha a kormány megbukik és a parlament legalább kétszer visszautasítja az államfő által kijelölt miniszterelnököt. A rendszerváltás óta Romániában nem volt példa az előrehozott választások kiírására.

A tegnapi meghosszabbított kormányülésen 20 sürgősségi kormányrendeletet és számos kormányhatározatot fogadtak el a miniszterek. Ezek között szerepel a magán-egészségügyi szolgáltatásokhoz történő hozzáférés újraszabályozása, amelyet az ellenzék bírált. A kormány azzal érvel, hogy az új rendszer lehetővé teszi azt, hogy a betegek maguk válasszanak a magán- vagy állami klinikák és kórházak között, s ez számukra nem jelent majd többlet-költséget. Szabályozták továbbá az elektromos rollerek használatát. Dr. Raed Arafat, a SMURD sürgősségi szolgálat létrehozója szerint az új szabályozás a tönk szélére fogja juttatni az állami egészségügyi szolgáltató rendszert. Az előírás értelmében ezeket a járműveket csak a 14 év fölöttiek használhatják, s a bukósisak viselete kötelező. Az elektromos rollerek maximális sebessége 25 km/óra lehet. (Rador Hírügynökség)

Midia kikötőjében folytatódik annak a teherhajónak a kiemelése, amelyik tavaly novemberben 14.000 juhval a fedélzetén felborult és elsüllyedt

A különleges feladat elvégzésével megbízott cég munkásai éjjel-nappal dolgoznak, s azt mondják, hogy a munkafolyamatokat az időjárási viszonyok figyelembevételével végzik el. Sorin Cealera, a közszolgálati rádió tudósítója arról számolt be, hogy az első kísérlet arra, hogy a hajót függőleges helyzetbe hozzák sikertelen volt, mert a kábelek elszakadtak a terhelés alatt. Másodszorra sikerült 40 fokos szöggel módosítani a hajó pozícióját, itt azonban a művelettel megálltak, azért, hogy a búvárok tudják betömni a merülési vonal alatt keletkezett réseket. (Radio România Actualităţi)

A Szabadalmi és Védjegy Hivatal (OSIM) bejegyezte a bátosi almát

A vevők előszeretettel vásárolnak helyi, hagyományosan ismert és elismert termékeket. Sok esetben azonban egyes kereskedők megtévesztik a vásárlókat és más forrásból származó termékeket adnak el hamis megjelöléssel. Ilyen veszélynek van kitéve a híres bátosi alma is. Ezért a Maros megyei község polgármesteri hivatal kérésére a bátosi almát, mint védett terméket bejegyezte az OSIM.

Amint arról Marcela Geamăn, a közszolgálati rádió tudósítója beszámolt Bátoson ma már csak tíz gazda foglalkozik almatermesztéssel, de a gyümölcs minősége változatlanul jó. A Maros Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szakemberei azonban úgy vélik, hogy az intézkedés önmagában nem elégséges, a polgármesteri hivatal embereinek ellenőrizniük kellene, hogy a piacokon bátosi alma megjelöléssel forgalmazott termék valóban a községből származik-e. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador