2023. március 27.

Bukarestbe látogat az Európai Tanács elnöke

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke ma Bukarestbe érkezik. Találkozik Klaus Iohannis államfővel, majd a tervek szerint a megbeszélések után közös sajtónyilatkozatot tesznek. Holnap a hivatalos program részeként Charles Michel Chişinăuba utazik. A látogatásra a múlt heti brüsszeli csúcstalálkozó után kerül sor, amelynek végén az EU-tagállamok vezetői megerősítették a Moldovai Köztársaság, annak biztonsága és európai útja iránti támogatásukat. (Radio România Actualități)

Munkálatok és korlátozások nehezítik a közlekedést a Bukarest – Konstanca autópályán a Május 1-jei kisvakáció idején

A sztrádán a Fetești-híd főjavításait végző kivitelező nem tudja befejezni a munkálatokat április 30-ra, és hosszabbítást fog kérni. A normális közlekedés helyreállása valószínűleg akár Pünkösd utánig is eltart – közölték az útügyi vállalat hivatalos forrásai a Radio Romania Actualități rádióval. A kivitelező szerint a késlekedés oka az, hogy előre nem látható problémákat észlelt a viadukt födémével kapcsolatban, ezért a híd egyik irányát lezárták, a forgalmat pedig a fennmaradó szabad irányba terelik. Szerencsére az A2-es autópálya Cernavodă hídjának helyszínén sincs gond, a munkálatok a szerződés szerint a jövő hónapban fejeződnek be. A fetești-i és a cernavodăi Duna-hidat az 1980-as években helyezték üzembe, az első nagyjavítások 2021 tavaszán kezdődtek. (Radio România Actualități)

Több száz kerékpáros kirándult Szerbiába, a hétvégén

Közel háromszáz ember lépte át a határt az ideiglenesen megnyitott határátkelőhelyen, hazánk leghosszabb kerékpárútján. Ez Temesvárt és Zrenjanint köti össze. A Bega-csatorna mellett futó 80 km-es bicikliút megépítését egy határon átnyúló projekt tette lehetővé. A Temes Megyei Tanács vezetősége szerint a kerékpárosok részéről nagy az érdeklődés, ami azt mutatja, hogy az emberek vágynak a természetben való időtöltésre, az egészséges életmódra és a közeli turisztikai területek felfedezésére. Az Újvár környéki határátkelőhely októberig, a „Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa” rendezvények keretében havonta egyszer hétvégenként nyitva lesz, a következő időszak április 29-30. – közölte a közszolgálati rádió tudósítója, Arina Bujancă. (Radio România Actualități)

Beidézte a Szenátus a versenytanács elnökét

Bogdan Chirițoiu várhatóan ma jelenik meg a törvényhozás felsőházának gazdasági bizottsága előtt, hogy magyarázatot adjon a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon történt csődökre amelyek megduplázták a gépjármű-felelősségbiztosítási díjakat.

A tisztségviselő meghallgatására a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőinek kezdeményezésére kerül sor, akik tudni akarják, hogy a tisztességtelen verseny visszaszorításáért felelős intézmény miért engedte meg, hogy a két csődbe ment kereskedelmi társaság a piac közel 80 százalékát megszerezze. A Versenytanács elnöke nemrég azt mondta, hogy a hatóságok évek óta tudták, hogy a gépjármű-biztosítási jogszabályok hibásak, és lehetővé teszik az olyan biztosítók működését és profitszerzését, mint a City Insurance és az Euroins. (Radio România Actualități)

Eva Garet 16 évesen Csajkovszkij zongoraversenyét játssza

A mindössze 16 éves fiatal zongoraművésznő, Eva Garet már elkápráztatta a román és a külföldi közönséget, számos versenyt nyert Spanyolországban, Csehországban, Oroszországban, Romániában és másutt. 2018-ban, 11 évesen debütált a Rádió Kamarazenekarával, a Radio Romania Muzical által élőben közvetített koncerten. Ötéves kora óta tanul zongorázni, és a „George Enescu” Nemzeti Zeneművészeti Főiskolán tanul (Mihaela Zamfirescu professzor osztályában).

A fiatal művésznő 2023. március 31-én, pénteken 19.00 órai kezdettel a Rádió Hangversenytermében a Román Rádió Szimfónikus Zenekarával együtt Csajkovszkij első zongoraversenyét fogja előadni.

A koncerten Christian Badea a több mint 40 éves nemzetközi karrierrel rendelkező karmester vezényel. Badea olyan zenekarokat vezényelt, mint a Royal Philharmonic és a BBC Symphony – London, az Amszterdami Filharmonikusok, a Beethovenhalle Zenekar – Bonn, az Orchestra Santa Cecilia – Róma, a Szentpétervári Filharmonikusok, a Spanyol Nemzeti Zenekar, az Orchestre Philharmonique de Paris, a Tokyo Philharmonic stb.

A koncertet a Radio România Muzical éa a Radio România Cultural is közvetíti. Jegyek a Rádió hangversenytermének pénztáránál, vagy interneten a iabilet.ro honlapon korlátozott számban vásárolhatók. (Radio România Actualități)

Székely Ervin