2015. februar 10

Klaus Iohannis államfő Francois Hollande francia elnökkel találkozott Párizsban

Klaus Iohannis román államfő franciaországi hivatalos látogatása alkalmából megbeszéléseket folytatot Francois Hollande francia elnökkel. Klaus Iohannis kihangsúlyozta, hogy megerősiteni óhajtja a Franciaországgal fenntartott kapcsolatokat és meghivta Francois Hollande elnököt egy romániai látogatásra. A román államfő Franciaország támogatását kérte országunk schengeni csatlakozásának megvalósulásáért. Franciország elnöke köszönetet mondott a román elnöknek, hogy ellátogatott Franciaországban. A két államfő az EU gazdasági helyzetének alakulásáról, a terrorizmus elleni küzdelemről, az ukrajnai helyzetről, illetve azon területekről tárgyalt, amelyeken a két ország együttműködési kapcsolatokat fejleszthet ki, mint például: az infrastruktúra, energia, szolgáltatások és védelem, tájékozatott a román közszolgálati rádió párizsi tudósitója. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.10)

A Forradalom Emlékezete emlékéremmel tüntették ki Gabriel Opreat

Gabriel Oprea belügyminisztert, nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettest a  Forradalom Emlékezete emlékéremmel tüntették ki. A Forradalom Emlékezete Egyesület e kitűntetéssel tisztelte meg Gabriel Opreat, mivel az évek során következetesen támogata az egyesület projektjeinek megvalósitását. Gabriel Oprea a maga részéről átadta az egyesület elnökének, Traian Orbannak, a Belügyminisztérium legmagasabb kitűntetését, a Becsület Plakettet.”Nekük köszönhetjük azt, ahova most mi eljutottunk és nem feledkezünk meg soha ezekről a hősökről. Az 1989-es Forradalom a jelenkori történelem vonatkozási mozzanata, a románok szabadságáért és méltóságáért vívott harc emblematikus pillanata”, hangsúlyozta Gabriel Oprea. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.10)

A szenátus jogi bizottsága jóváhagyta a bűnvádi eljárás megkezdését Ion Ariton és Varujan Vosganian ellen

A szenátus jogi bizottsága jóváhagyta a bűnvádi eljárás megkezdését Ion Ariton és Varujan Vosganian volt gazdasági miniszter ellen a „Gala Bute-” és a Microsoft-ügyben. Az ügyészek kérését a volt miniszterek esetében, a szenátus szerdai és csütörtöki plénumán tűzik napirendre. A szenátus állandó bürója hétfőn elhalasztotta a döntést a két volt gazdasági miniszter elleni bűnvádi eljárás megkezdéséről.A testület azzal indokolta döntését, hogy a két egykori tárcavezető nem fejtette ki álláspontját a bizottság előtt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.10)

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az RMDSZ két parlamenti képviselőjét

A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Máté András Leventét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakcióvezetőjét, és másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kerekes Károlyt, a szövetség parlamenti képviselőjét. Mindkettőjük esetében a bíróság megállapította, hogy törvényellenesen alkalmazták családtagjaikat a parlamenti képviselői irodájukban. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -02.10)

A fekete munka mintegy 20%-al csökkent az utóbbi évben Románia nyugati részében

Az utóbbi évben a fekete munka mintegy 20%-al csökkent Románia nyugati részében, azt követően, hogy száz vállalkozót ellenőriztek és birságoltak meg. Az ellenőrzések folytatódnak főleg az épitkezés és a szolgáltatások terén.”Az ellenőrök a tavaly  mintegy 400 esetben találtak rendellenességet, ami 100 esettel jelentett kevesebbet 2013-hoz képest. Pavel Kassai, a Temes megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség vezetője szerint a jelenség még mindig nagyon nagy. Több esetben a fekete munka az alkalmazó és az alkalmazott közötti kiegyezés következménye, s ez a helyzet általában akkor adódik, amikor a munkáltató nem fizeti a munkabéreket. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.10)

Az EB és az USA között a transzatlanti partnerségről folyó tárgyalások titkositás alóli mentesitését kérik

Több tucatnyi uniós, köztük romániai civilszervezet azon tárgyalások titkositás alóli mentesitését kérik, amelyek az Európai Bizottság és az USA között folynak a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről. A megállapodás az EU és az Egyesült Államok között a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre, amitől mindkét fél új munkahelyeket és gazdasági növekedést vár. Jurger Meier, a civiszervezeteket tömöritő fórum elnöke szerint azonban az uniós dokumentum lehetővé teszi olyan élelmiszertermékek és kozmetikai cikkek forgalmazását az EU piacán, amelyek az emberi szervezetre nézve káros anyagokat tartalmaznak, illetve génmodósitott növényeket, amelyeket jelenleg az amerikai piac megtűr, de erőtelejesen visszautasitanak az európai fogyasztók. A nemzetközi megállapodások kidolgozása teljes mértékben uniós kompetencia, ami azt jelenti, hogy az uniós országok nevében az Európai Bizottság tárgyal. Az USA és az EU tárgyalópartnerei február kezdetén felújjitották a megbeszéléseket az emlitett transzatlanti partnerségről. A tárgyalások első, idei fordulója már a nyolcadik forduló a projekt történelmében. A Bizottság és az Egyesült Államok között 2013 júliusa óta tartanak a megbeszélések. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.10)

Andrei Demeny