2016. október 13

A bukaresti hatóságok gyorssegélyeket küldenek több mint ezer galaci lakósnak

A heves esőzések hatására keletkezett áradásokban több száz lakóház került víz alá Galac megyében és több mint ezer lakóst kellett kimenekiteni otthonaikból. Raed Arafat orvos, belügyi államtitkár csütörtökön a Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottságában részletbemenően elmondta, hogy mivel segitik a galaci károsultakat. „Tekintettel arra, hogy az áradások sújtotta településeken több ivóvizforrás megtelt hordalékkal, három ivóviztisztitó berendezést küldtünk a helyszinre, Bukarestből, Brăila-ból és Tulcea-ból. Ugyanakkor jóváhagyták, hogy a károsultakat az állami tartalékból 18.000 liter ásványvizzel, 12.000 húskonzervvel és 15. 000 pástétommal segitsük”, fűzte hozzá Raed Arafat.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.13)

Alkotmányos a „Big Brother” törvény

Az Alkotmánybiróság csütörtökön elutasította a személyes adatok feldolgozására vonatkozó törvénnyel kapcsolatos óvásokat, amelyek azt kifogásolták, hogy a távközlési társaságok kötelesek három éven keresztül megőrizni előfizetőik vagy felhasználóik forgalmi adatait. A tavaly szeptemberben elfogadott jogszabály értelmében a távközlési szolgáltatók kötelesek azonnal, de nem később, mint 48 órán belül kérésre a bíróságok, a bűnügyi kivizsgáló szervek vagy a nemzetvédelmi és nemzetbiztonsági állami szervek rendelkezésre bocsátani a forgalmi adatokat, a felszerelés azonosítási és helymeghatározási adatait, ha a bíró jóváhagyta azt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.13)

A liberálisok az Alkotmánybiróságon támadják a plágium-törvényt

A liberálisok az Alkotmánybirósághoz fordultak azon törvény előirása miatt, mely szerint plagizálás esetén az egyetemek és nem az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Diplomákat Érvényesítő Országos Tanács (CNATDCU) szakértői bizottsága mondja ki az itéletet, nyilatkozta Eurgen Nicolăescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakciójának vezetője. Nicolăescu ugyanakkor aláhúzta, hogy a liberálisok által észlelt, alkotmányos előirásokba ütköző elem az is, hogy a törvény nem tartja tiszteletbe a bikameralizmus elvét. Mint hozzáfűzte, a liberálisok e törvényt hatálytalanitó tervezetet szándékoznak a parlament elé terjerszteni. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.13)

Több mint 300-an meneteltek a szörényvári Közigazgatési Palota körül

Több mint 300-an meneteltek a szörényvári (Drobeta Turnu Severin) Közigazgatási Palota körül, a massziv elbocsátások ellen tiltakozva. A tiltakozók között voltak a Nukleáris tevékenységeket ellenörző önálló ügyviteli egység, valamint a Huşnicioara bánya alkalmazottjai is, akik a bérek kifizetését követelték. Megjegyzendő, hogy Mehedinţi megyében az utóbbi időben számos gazdasági társaságot bezártak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.13)