2021. május 5

Néhány nap múlva kezdődik a mezőgazdasági összeírás

A program keretében mintegy 17 ezer táblagéppel felszerelt összeíró látogatja meg egyenként a gazdaságokat, azért, hogy adatokat gyűjtsenek az egyes termőterületeken termesztett növények megoszlásáról, az állatállományról, illetve az alkalmazottak számáról. Ezeknek az információknak a birtokában határozzák meg az Európai Uniós támogatások mértékét, illetve próbálják meg bátorítani a gazdák társulásait. Ugyanakkor a kormány ezen adatok felhasználásával próbélja meg felvázolni az elkövetkező évek mezőgazdasági stratégiáját. Az eddigi felmérésekből az derül ki, hogy az EU-ban Románia rendelkezik a legtöbb mezőgazdasági vállalkozással, ezek száma eléri a 3,4 milliót, ám 97%-uk 5 hektárnál kisebb területen gazdálkodik. A mezőgazdasági összeírásra május 10 és július 31-e között kerül sor. (RADOR Hírügynökség)

A Szenátus elfogadta a büntetőeljárási törvénykönyv módosítását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a PLUS nevű politikai alakulat (USR-PLUS) kezdeményezésének a lényege az, hogy kötelezi a bírói tanácsokat arra, hogy az ítéletet csak az indoklással együtt hirdessék ki. A parlamenti vita során a parlamenti többség képviselői azt hangsúlyozták, hogy a tervezett módosítás összhangban van az Alkotmánybíróság döntésével és felgyorsítja a bírósági ügymenetet. Ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc volt igazságügy-miniszter azt hangsúlyozta, hogy a jogszabály elfogadásának parlamenti eljárása szabályellenes volt, ugyanakkor fennáll a szabályozás alkotmányellenességének a kockázata is, tekintettel arra, hogy a hivatkozott alkotmánybírósági döntés indoklása még nem jelent meg. (Radio România Actualităţi)

Ma a vakáció előtti feltételek mellett újra megnyiltak az iskolák

Azokon a településeken, ahol az új típusú koronavírus fertőzöttségi rátája egy ezrelék alatti, ott minden tanuló fizikailag is jelen lesz a tanórákon. Ahol az említett arány három ezrelék alatti, ott az alsó tagozatos gyerekek, illetve a végzős osztályok (5-ik 8-ik és 12-ik osztályok) mennek iskolába. Ahol viszont három százalék fölötti fertőzöttségi ráta van, ott az alsó tagozatosok kivételével mindenütt online tanításra állnak át. Az Oktatásügyi Minisztérium azt szeretné, hogy a végzős osztályok diákjai a járványhelyzettől függetlenül legyenek jelen az iskolákban, azért, hogy felkészülhessenek a vizsgákra. Erről a tárca e héten fog egyeztetni az Egészségügyi Minisztériummal. (RADOR Hírügynökség)

Románia és Magyarország rövidesen kölcsönösen elfogadhatja az egymás országaiban kiállított védettségi igazolványokat

Florin Cîțu kormányfő nyitott egy olyan megállapodás elfogadására, amely kölcsönösen elismeri a magyar, illetve román oltási igazolásokat a karanténmentes, szabad utazás érdekében – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint akár napokon belül döntés születhet az ügyben.

Jelenleg az üzleti céllal utazók és a 24 óra alatt átutazókon kívül csak azok a magyar állampolgárok léphetnek be karanténmentesen Magyarországra, akik a magyarországi hatóságok által kibocsátott védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, azaz Magyarországon oltották be őket koronavírus ellen. A kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok túlnyomó többsége viszont Romániában kapott oltást. A helyzetet egy olyan magyar–román államközi megállapodás oldaná meg, amely kölcsönösen elfogadja a vakcinálást igazoló dokumentumokat.

Magyarország eddig Montenegróval, Szerbiával, Szlovéniával és Bahreinnel kötött az egymás vakcinaigazolásait kölcsönösen elismerő, szabad utazásról szóló egyezményt. Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában beszélt arról, hogy számos állammal folynak tárgyalások a vakcinaigazolványok kölcsönös elfogadásáról, a szomszédos országok pedig prioritást élveznek ebben a kérdésben.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a Krónika megkeresésére kedden elmondta: a múlt heti, gyulai magyar–román külügyminiszteri találkozón a felek jelezték egymásnak, hogy van egy ilyen megállapodási szándék. Magam is jeleztem Florin Cîțu miniszterelnöknek az egyezmény kérdését, de Bogdan Aurescu külügyminiszter is beszélt ez ügyben a kormányfővel, aki nagyon nyitottan állt az ügyhöz” – tájékoztatta lapunkat az RMDSZ-elnök. Hozzátette: néhány napon belül véglegesíteni lehet a megállapodást. Mint mondta, néhány testülettel egyeztetni kell a kérdés kapcsán, például a Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár által vezetett országos vészhelyzeti bizottsággal. A politikus szerint még nem egyértelmű, hogy milyen formában születik döntés: tárcaközi megállapodással, kormányhatározattal, memorandummal, vagy belügyi jegyzék révén. (RADOR Hrügynökség – Krónika)