2021. szeptember 21

Ma kezdődik New Yorkban az ENSZ Közgyűlésének 76-is ülésszaka

A kétnapos értekezleten részt vesz Klaus Iohannis államfő, aki Románia küldöttségét vezeti. A világjárvány kirobbanása óta első alkalommal tartják meg a rendezvényt a tagok és meghívottak fizikai jelenlétében. A most kezdődő ülésszak a „Helyreállási képesség építése, a Covid-19-es világjárvány utáni talpra állás reménye, tartós újjáépítés, a bolygó szükségleteinek kielégítése, az emberi jogok tiszteletben tartása és az ENSZ tevékenységének élénkítése” címet viseli.

A magas szintű tárgyalások ma kezdődnek meg az általános vitán, ez az sokoldalú diplomácia ez évi legfontosabb eseménye. A közgyűlésen ma hazánk nevében felszólal Klaus Iohannis. A rendezvényen részt vesz Bogdan Aurescu külügyminiszter is. (RADOR Hírügynökség)

Ma van a halálos közúti balesetek nélküli európai nap

Az esemény kapcsán a közúti rendőrség a fokozottan ellenőrzi a nagyvárosok és az országos utak forgalmát. Az elmúlt hét végén a rendőrök országosan 20.000 büntetést róttak ki különböző kihágásokért. Ezek közül mintegy 7000 esetben a megengedett sebesség túllépése miatt, 3500 esetben pedig a biztonsági öv becsatolásának elmulasztása miatt büntettek. 2000 esetben bevonták a gépjárművezetők jogosítványát a megengedett sebesség több mint 50 km/h-val történt túllépése miatt – tájékoztatta a közszolgálati rádió hallgatóit Alex Lancuzov riporter. (Radio România Actualităţi)

Javítják a vasúti síneket – több szakaszon szünetel a forgalom

A CFR vasúttársaság közlése szerint ebben az időszakban több pályaszakaszt is felújítanak az országban, ami a forgalom ideiglenes felfüggesztésével jár. Így a 900-as, Bukarest – a Temesvár vonalon szeptember 24-ig bezárólag az Orsova és Valea Cernei közötti szakaszon 7.00 és 17.00 óra között a Regio és Interregio vonatok nem közlekednek, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. Suceava megyében mától kezdve egy hónapig szünetel a forgalom Suceava és Moldvahosszúmező (Câmpulung Moldovenesc) között. Az ezen a vonalon közlekedő két Regio vonat csak Kisilva (Ilva Mică) és Moldvahosszúmező között közlekedik – áll a vasúttársaság közleményében. (RADOR Hírügynökség)

Napi szinten tartják nyilván az intenzív terápiás osztályokon az ágyak helyzetét

Az erről szóló miniszteri rendeletet ma írta alá Cseke Attila, megbízott egészségügyi miniszter. A szabályozás értelmében az Állami Egészségügyi Felügyelőség naponta nyomon követi a terápiás osztályokon kezelt Covid-19-ben szenvedő betegek által elfoglalt kórházi ágyak számát. Több mint 180 felügyelőnek a megyei egészségügyi igazgatóságok részéről folyamatosan naprakész információval kell rendelkeznie a szabad és az elfoglalt ágyak számáról, annak érdekében, hogy minél optimálisabban használják ki az intenzív osztályok kapacitását. (RADOR Hírügynökség)

6789 új koronavírusos megbetegedést igazoltak

A legutóbbi tájékoztatás óta 6789 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, közel 60 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A tájékoztatás szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel 1.158.841-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, 1.082.701 személyt gyógyultnak nyilvánítottak. Eddig 9.418.799 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 2.921.127 antigén gyorstesztet végeztek.

Az elmúlt 24 órában 23.056 RT-PCR tesztet végeztek el (10.728-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 12.328-at pedig kérésre), és 36.630 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az új igazolt esetek mellett 580 személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje. (Marosvásárhelyi Rádió)