2014. december 22

Az első hivatalos Iohannis-Ponta találkozó, a Cotroceni palotában

Kalus Johannis román államfő és Victor Ponta miniszterelnök hétfőn, a Cotroceni palotában megtartották első hivatalos találkozójukat, amely mintegy másfélórás volt. A felek kötetlen beszélgetést folytattak a kormányzás prioritásairól, időszerű politikai és gazdasági eseményekről, valamint az intézményes – elnökség és kormány – együttműködés perspektiváiról. Az új államfő közölte, hogy mielőbb megbeszélésre hivja össze a politikai pártokat a nemzeti jellegű célkitűzések vállalásának kijelölésére és az akcióterv megállapitásáráért.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.22)

Klaus Iohannis államfő kitűntetést nyújtott át a Cotroceni palotában

„A napokban a román forradalom 25.-ik évfordulójára emlékezünk, de még mindig ellentmondásos vélemények hangzanak el erről az eseményről és a román társadalom múlt sebei még nem heggedtek be”, mondotta Klaus Iohannis román államfő azon a ceremónián, amelyen Octav Bjozát, a Romániai volt politikai foglyok egyesületének elnökét a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrenddel tűntette ki.”E kitűntetés átadásakor elismerem, itt és most, és tisztelettel adózok a nők és férfiak bátorsága és önfeláldozása előtt, amelyről egyaránt tanubizonyságot tettek, mi több életüket áldozták a kommunista rendszerben és 1989 decemberében”, mondotta Klaus Iohannis. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.22)

Klaus Iohannis román államfő részt vett az 1989 decemberi forradalom bukaresti megemlékezésein

Romániában folytatódtak hétfőn is az 1989 decemberi kommunistaellenes forradalom áldozatainak megemlékezése. A délelőtt folyamán virágkoszorúkat helyeztek el a Román Televizió épülete előtt és egyben megnyitották – első izben – a 4-es studót a közönség előtt, ahonnn 1989 decemberében egyenes adásban sugározták a román forradalmat. Virágkoszorúkat helyeztek el a Román Rádió koncertermbe előtt felállitott keresztnél, valamint az Egyetem téren, ahol jelen volt Klaus Iohannis elnök is, Andrei Muraru elnökségi tanácsos kiséretében. Az államfő virágkoszorút helyezett el a forradalmi hősök emlékére az Egyetem téren felállitott emlékműnél.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.22)

Tatiana Niculescu Bran az új államfő szóvivője

Tatiana Niculescu Bran az új államfő szóvivője kedden veszi át tisztségét.Tatiana Niculescu Bran cálja a médiával való jó együttműködés kiépitése és a lakósság minél pontosabb tájékoztatása az államfő döntéseiről, annál inkább, hogy 14 éven át a BBC rádió munkatársa volt. „Az államfő nagyon sok mindent megváltoztat, beleértve e területet is. Igyekszem majd igazodni az államfő követelményeihez. Drámai lenne, ha a szóvivő elferditi az államelnök üzenetét”, fűzte hozzá. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.22)

Egy felmérés szerint a románok egyharmada a nép akarataként értelmezi az 1989 decemberi eseményeket

Az Adevărul napilap kérésére az INSCOP Research közvéleménykutató intézet által november 27 és december 2-a között készitett felmérés szerint a románok több, mint háromnegyede nem ismeri az igazságot az 1989 decemberi forradalomról. A megkérdezettek egyharmada szerint a decemberi események a nép akaratának kifejezését jelképezték, és ugyancsak egyharmada véli úgy, hogy államcsinnyel távolitották el a hatalomról a Ceauşescu házaspárt, miközben a lakósság 20%-a azt állitja, hogy a 25 évvel ezelőtt bekövetkezett eseményekre a nagyhatalmak döntése nyomán került sor, a kommunista rendszer felszámolása céljából. A közvéleménykutatás szerint, a megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy a decemberi események hazai, mig több mint 35%-a szerint külföldi kezdeményezésre robbantak ki. Ugyanakkor az interjú alanyok csaknem 70%-a helytelen eljárásnak véli a Ceauşescu házaspár ellen inditott pert és csak 13%-a helyesli ezt. A román lakósság több mint 70%-a tekinti helytelennek a Ceauşescu házaspár ellen hozott itéletet, derült ki az INSCOP által végzett közvéleménykutatás adataiból. A 25 évvel ezelőtt történt eseményeken részvevő, nagy hirnévnek örvendő személyiségek közül, a románok előtt, a legnagyobb tekintélye Sergiu Nicolaescu-nak, Petre Roman-nak, Ion Iliescunak és Mircea Dinescunak van. A pólus ellenkező oldalán talalható: Gelu Voican Voiculescu, Victor Stănculescu, Virgil Măgurean és Dan Iosif.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.22)

Az Európai Bizottság elfogadott két programot, azok közül, amelyeket Románia a 2014-2020-as fejlesztési időszakban tervez megvalósitani

Az Európai Bizottság elfogadott két programot, azok közül, amelyeket Románia a 2014-2020-as fejlesztési időszakban tervez megvalósitani, ami európai finanszirozásból származó 1,53 miliárd euró befektetést jelent. Az első, az adminisztráció támogatására hivatott projekt célja az európai alapok lehivási ütemének a növelése. Ez irányban Románia 212 millió euróba részesül.A másik a Gazdasági Versenyképesség Operativ Porgram keretében benyújtott pályázatokra utal, de elsősorban az innováció ösztönzésére, s ez esetben az európai hozzájárulás 1,32 miliárd euró. Corina Creţu regionális fejlesztési európai biztos szerint e programok mielőbbi elfogadása erős jel arra, hogy az Európai Bizottság támogatja Romániát. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.22)