2022. augusztus 5

Jogerősen elítélték azt a német állampolgárt, aki nemzeti kincsnek minősülő lopott tárgyakat birtokolt és adott el

A szóban forgó aranytárgyakat – amelyek között volt egy több mint 1 kg-os karperec is a Szászvárosi-hegyekben lévő dák erődítményekből lopták el. A bíróság a német állampolgárságú férfit három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 80 nap közösségi munkára ítélte. Mellékbüntetésként 72.000 euró kártérítést kell fizetnie a Művelődésügyi Minisztériumnak. A rendőrség öt évvel ezelőtt közel 500 dák ezüstérmét, hét ezüst karperecet és egy nyakláncot kobozott el a most elítélt orgazdától. (RADOR Hírügynökség)

Megkezdődött az Untold

A nyár kétségtelenül legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja tegnap óta várja a látogatókat Kolozsvár központi parkjában. Nyolc színpadon több mint 200 művészt hallgathat meg a közönség. A fellépők különböző zenei stílusokat – úgymint rap, pop, house, dubstep, reggae stb. – képviselnek. Az első este már több tízezer ember gyűlt össze a koncertekre. A fesztivál hétfő hajnalig fog tartani.

A kolozsvári sajtóban és a közösségi oldalakon ugyanakkor sokan sérelmezik, hogy a város központjában zajló fesztivál zavarja a környéken lakók pihenését. Szakemberek úgy vélik, hogy a fesztivált a jövőben a városon kívül kellene megszervezni, ahol a környék lakosai nem lennének kitéve az erős zajszennyezésnek. (RADOR Hírügynökség)

A Buzău – Focşani autópálya első és negyedik szakaszára kiírt közbeszerzési pályázatot a legerősebb hazai ilyen profilú cég nyerte meg

Ezt ma közölte a közszolgálati rádió.  A két szakasz összesen 15 km hosszú, s a tervek szerint 20 hónap alatt fog elkészülni. A Buzăi – Focşani autópálya-szakasz a moldovai Ploieşti – Paşcani sztráda második része, amelyet teljes egészében az Országos Helyreállítási Alapból finanszíroznak. Ugyanakkor a szerződéseket mindaddig nem lehet aláírni, amíg az esetleges óvásokat el nem bírálták. A közeljövőben bejelentik további, összesen 68 km hosszúságú autópálya-szakaszokra kiírt közbeszerzési pályázatok nyerteseit is. (Radio România Actualităţi)

Kivizsgálnák az üzemanyag-árak alakulását

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) és a Versenytanács (CC) közösen készülnek kielemezni az üzemanyag-piacon kialakult árakat. A hatóságok összevetnék a töltőállomásokon alkalmazott árakat és a kőolajnak a nemzetközi tőzsdéken jegyzett hordónkénti árait – jelentette be ma Horia Constantinescu, az ANPC elnöke. Gyakorlatilag a két intézmény szakemberei arra kíváncsiak, hogy az üzemanyag-forgalmazók milyen gyorsan követik a világpiaci ármozgásokat, legyen szó olcsóbbá válásról, vagy drágulásról.

„Az érdekel minket, hogy hogyan számolják ki egy liter üzemanyag árát, meg szeretnénk érteni, hogy minden esetben ugyanazt az algoritmust követik-e, hogy összefügg-e ez az ár a kőolaj világpiaci árával, illetve ez utóbbi áringadozásai milyen gyorsan jelentkeznek a hazai fogyasztói ár alakulásában akkor, ha árcsökkenésről és akkor, ha áremelkedésről van szó. Nyilvánvalónak tetszik, hogy ha nő a hordónkénti kőolaj-ár, akkor ez nagyon gyorsan megmutatkozik a töltőállomásokon is, de nem ugyanaz mondható el az árcsökkenés esetében. Ezt tisztázni kell, a literenkénti ár kialakításának módszertanából kiindulva” – magyarázta a közszolgálati rádióban Horia Constantinescu.

A helyszíni ellenőrzéseket végző 360 ANPC ellenőr testkamerákkal lesz felszerelve, amelyekkel rögzítik az ellenőrzés során tapasztaltakat – tette hozzá a fogyasztóvédelem vezetője. (RADOR Hírügynökség)

Székely Ervin, RADOR