2023. január 3

A románok több mint fele pesszimistán vág neki az új évnek

A románok több mint fele pesszimistán vág neki az új évnek, derült ki a Román Értékelési és Stratégiai Intézet tanulmányából. A legtöbb válaszadó a politikusoktól, a politikai osztálytól és az ország vezetésétől várja a változást az idén, illetve a kormánytól vagy a kormánypártoktól. A elvárások sorában a harmadik helyen a fizetések, nyugdíjak és pótlékok emelése áll. Az IRES felméréséből az is kiderül, hogy a románoknak csak mintegy fele tudja, hogy idén kormányfőváltás lesz, a kormánykoalició megállapodása szerint. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)

Romániában 7,6 millió embernek van valamilyen foglalkozása, mig több mint 11 millió polgár inaktív vagy munkanélküli

Jelenleg Romániában 7,6 millió embernek van valamilyen foglalkozása, mig több mint 11 millió polgár inaktív vagy munkanélküli. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) tavalyi népszámlálása rávilágít arra, hogy tovább mélyült a demográfiai öregedési folyamat a 10 évvel ezelőttihez képest, és nővekszik a 65 éves és ennél idősebb népesség aránya is. Az INS szerint a lakosság összlétszáma valamivel több mint 19 millió. Az előző népszámláláskor az ország lakossága meghaladta a 20 milliót. Románia aktív lakossága 8,18 millió fő, ebből 7,68 millióanak van munkahelye, mig 496 ezren munkanélküliek, többségükben férfiak. Az inaktív népesség 10,8 millióra tehető, ennek kétötödét, azaz közel 40%-át a nyugdíjasok és a szociális segélyekbe részesülők teszik ki. A diákok és az egyetemisták az inaktiv lakosság egyharmadának, azaz 32%-ának felelnek meg. Az Országos Statisztikai Intézet által közölt adatok, tehát, azt mutatják, hogy az elmúlt 10 évben több mint egymillió fővel csökkent az ország aktív lakossága. Az INS elnöke, Tudorel Andrei pesszimistán nyilatkozott, ami a demográfiai helyzet alakulását illeti, úgy vélve – a legfrissebb adatok alapján -, hogy jelentős egyensúlyhiányok lesznek a munkaerőpiacon és az állami nyugdíjrendszerben. Ezzel szemben jó hír, hogy emelkedett a lakosság iskolázottsága. Az elemzés szerint a lakosság több mint 43%-ának van érettségi diplomája, illetve liceumutáni vagy valamilyen felsőfokú, szak- vagy műszaki képzésben részsült; ez az arány 10 évvel ezelőtt mindössze 37% volt. Romániában jelenleg 143 000 írástudatlan él, ami körülbelül a fele a 10 évvel ezelőtti adatnak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)

A Beruházási Minisztérium és az európai projektek mintegy tíz ezer román vállalatnak nyújtanak  támogatást az Országos Helyreállítási Terv révén

A Beruházási Minisztérium és az európai projektek mintegy tíz ezer román vállalatnak nyújtanak száz ezer euróig terjedő támogatást az Országos Helyreállítási Terv révén, tevékenységük digitalizálására. A projektek február elseje és március 30-a között nyújthatók be, mig a társfinanszírozás mértéke tíz százalék a kedvezményezettek számára. A jogosult társaságoknak a támogatási kérelem benyújtását megelőző pénzügyi évben nyereséget kell elszámolniuk. Az érdekeltek bővebb információt a minisztérium honlapján közzétett finanszírozási útmutatóban találnak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)

A Szállitásügyi Minisztérium több pályázatot hírdet meg Románia legrosszabb állapotban levő vasútvonalának korszerűsítésére

A Román Vasúttársaság Infrastruktúra részlege révén a Szállitásügyi Minisztárium több mint három milliárd euró értékű projekteket hírdet meg a Bukarest-Craiova-Temesvár vasútvonal korszerűsitésre, amely jelenleg Románia legrosszabb állapotban levő vasútvonala. A nemzeti helyreállítási tervbe foglalt első és legfontosabb finanszírozási szerződést már megkötötték, amely az Arad, Temesvár, és Karánsebes közötti 162 kilométeres vasútvonal modernizálására irányul. Ebben a hónapban meghirdetik azt a több mint kétmilliárd eurós szerződést is, amely a Craiova-Karánsebes szakasz korszerűsítésére vonatkozik és amelyet európai alapokból finansziroznak. A Craiova-Karánsebes szakasz egy hét kilométer hosszú alagútat is magába foglal majd a Mehedinţi megyei Balotánál.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)
Rozália Gănciulescu

A kereskedőknek el kell fogadniuk a kártyás fizetést

A kereskedők kötelesek elfogadni a kártyás fizetést, ha egy év leforgása alatt 50.000 lejnél nagyobb értékű pénztárbizonylattal rendelkeznek. Konkrétan a kis- és nagykereskedelmi tevékenységet lebonyolitó cégekről van szó, valamint azokról, amelyek különböző szolgáltatást nyújtanak. A hatóságok arra számítanak, hogy a január 1-én életbe lépett intézkedés hozzájárul az adócsalás csökkenéséhez és a költségvetési bevételek növeléséhez. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.03)
Rozália Gănciulescu