2014. október 31

Vasárnap rendezik a voksolás első fordulóját

Vasárnap rendezik az elnökválasztás első fordulóját: amennyiben a 14 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, akkor november 16-án második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerző jelölt részvételével. A második fordulóban az a jelölt kap ötéves elnöki mandátumot, aki megszerzi az érvényes voksok egyszerű többségét. A novemberben megválasztott államfő leghamarabb december 21-én veheti át hivatalát, ugyanis ekkor jár le a tisztségben lévő Traian Basescu államfő második ötéves mandátuma. A választói névjegyzékben 18 millió 300 ezer polgár szerepel. Számukra belföldön 18 500, külföldön pedig csaknem 300 szavazóhelyiséget rendeztek be. A belügyminisztérium útlevélosztálya szerint félmillió román szavazópolgárnak van állandó külföldi lakhelye, a külföldön tartózkodó román vendégmunkások számát azonban a hatóságok is ennek többszörösére, 2-3 millióra becsülik.
A közvélemény-kutatások szerint Victor Ponta miniszterelnök a voksok mintegy 40, és Klaus Johannis, a szavazatok mintegy 30 százalékával kerülhet a második fordulóba. A romániai összlakosság 6,5 százalékát kitevő magyarságnak két jelöltje is van: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje. Mivel a szavazólapok mindenütt azonosak, a választók bárhol leadhatják voksukat. Aki nem abban a szavazóhelyiségben szavaz, amelynek választói névjegyzékében szerepel állandó lakhelye alapján, annak adatait pótlistára írják, és nyilatkozatot kell aláírnia arról, hogy másutt nem voksolt. Szombaton reggel 7-től kampánycsend lép életbe. A voksolás vasárnap mindenütt 7 és 21 óra között zajlik. Az elnökválasztásokon hat közvélemény-kutató cég készít országos becslést a szavazófülkéből kilépők kikérdezése (exit poll) alapján. A becslést a vasárnap esti urnazáráskor, 21 órakor ismertetik. Az első részeredményeket hétfő délelőtt teszi közzé a központi választási iroda. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)

Traian Băsescu a kampányba való beavatkozással vádolja a titkosszolgálatokat

Az államfőválasztásba való beavatkozással vádolta meg a román és a francia titkosszolgálatokat Traian Basescu elnök. Románia elnöke azt követően nyilatkozott erről, hogy fényképek jelentek meg az interneten Elena Udrea államelnök-jelöltről, amint februárban Párizsban szabadidejét töltötte egy vezető ügyésznővel. A kiszivárogtatott képek mellett a két hölgy nevére kiállított szállodai számlák is megjelentek. A román média úgy értelmezte a képeket, hogy ezek a Basescu által támogatott Udrea és az ügyészek közötti szoros kapcsolatot akarják leleplezni. A Szociáldemokrata Párt (PSD) többször azzal vádolta az államfőt, hogy az ügyészség az ő utasításaira vizsgálja ki a korrupciós ügyeket. Traian Băsescu nem nevezte meg konkrétan, hogy melyik intézményekre gondolt, úgy fogalmazott, hogy egy román és egy francia titkosszolgálatot gyanít az ügy mögött, szerinte ugyanis a számlákat csak ők szerezhették meg. Traian Băsescu leszögezte, nem hagyja annyiban a dolgot, és hivatalos úton kér tájékoztatást, mert szerinte arról van szó, hogy egy román állampolgár kémkedési akció áldozatául esett.
Victor Ponta miniszterelnök szerint Basescu nem teheti meg államelnökként, hogy általánosít, és szerinte meg kellene neveznie, pontosan melyik titkosszolgálatokat gyanúsítja.
Titus Corlatean külügyminiszter is a külügy honlapján pénteken közzétett közleményben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az államelnök „nyilvánvaló” politikai megfontolásból a francia állam egyik intézményét gyanúsítgatja. Corlatean szerint Basescu súlyosan megsértette a diplomácia íratlan szabályait, és alaptalanul ártott a román-francia stratégiai partnerségi viszonynak.
Corlatean szerint Románia nemzeti érdekeinek hosszú távon ártanak azok a kijelentések is, amelyek az állambiztonsági szervek hitelrontására és megfélemlítésére irányulnak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)

Kétoldalú, román-magyar eszmecsere

Kétoldalú, román-magyar eszmecserére is alkalmat adott a Bukarestben megrendezett Kína – Közép-Kelet-Európa 9. Agrárkereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Fórum. A tanácskozás alkalmából a magyar Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Nagy István tárgyalt Daniel Constantin román agrárminiszterrel. A magyar fél az állategészségügyi hatóságok együttes fellépését szorgalmazta az állattenyésztési ágazatra veszélyt jelentő kéknyelv betegség terjedésének megállítása érdekében, és egy közös munkacsoport létrehozását kezdeményezte. Dumitru Botănoiu államtitkárral szóba került az orosz mezőgazdasági embargó problémája is. A román államtitkár jelezte, hogy a Visegrádi Négyek egységes fellépését jó kezdeményezésnek tartja, emellett bejelentette szándékát, hogy a közös tervezet kidolgozásában Románia is részt szeretne venni. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)

Oroszország újra szállítani fog gázt Ukrajna számára

Megállapodással zárultak a csütörtök esti EU-ukrán-orosz háromoldalú gázártárgyalások Brüsszelben. Az egyezség értelmében Oroszország újra szállítani fog gázt Ukrajna számára – közölték uniós források az AFP francia hírügynökséggel. A Gazprom még „kedvezményt” is ad Ukrajnának, így az idei év végéig ezer köbméterenként 378 dollárért szállít gázt Ukrajnának, a továbbiakban pedig, a jövő év március végéig 365 dollárért. Erre az időszakra nem lesz érvényes az előre történő fizetés rendszere, vagyis az Ukrajnába irányuló gázszállítások már november elsején megindulnak, Kijev pedig utólag fizet, amihez pénzügyi segítséget kap az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Kijev így az év végéig rendezi a 3,1 milliárdos hátralékát. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)