2023. március 29

Újabb mandátumra jelölteti magát Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke

Kelemen Hunor kedden iktatta jelölését egy újabb mandátumra.”Ebben az évtizedben, amikor példátlan fejlesztési lehetőségek állnak az ország rendelkezésére, nekünk többet, jobban, okosabban kell dolgozni közösségünkért, azért, hogy Románia leggyorsabban fejlődő régiójává tegyük Erdélyt”, nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ közleménye szerint. A szövetségi elnök a Facebookon is közölte: „A mai napon iktattam jelöltségemet egy újabb szövetségi elnöki mandátumért. 2011 óta kongresszusról kongresszusra jelöljük ki a teendőket, célt adva ezzel a munkának és a romániai magyar nemzeti közösségnek. Az RMDSZ nélkül nem lehet sikeres országot építeni, ma jobb magyarként élni Romániában, mint az elmúlt 40 évben bármikor. Innen indulunk ki, az újabb cél pedig az, hogy az évtized végére Románia leggyorsabban fejlődő régiójává tegyük Erdélyt”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -03.29)

A tanügyi szakszervezetek a kormány épülete előtt tűntettek

Az Oktatási Szabad Szakszervezetek Szövetségének és a „SPIRU HARET” Oktatási Szakszervezetek Szövetségének több száz alkalmazottja egy órán keresztül tiltakozott a bukaresti Victoriei téren,  követelve bérjogaik tiszteletben tartását és a kisegítő oktatási személyzet fizetésének növelését előmozdító megoldások felkutatását. A két szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy folytatja a tíltakozó megmozdulásokat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG 03.29)

Átment a szenátus plenáris ülésén a különnyugdíj-reform tervezete

A speciális nyugdíjak reformjának tervezete 79 igen szavazattal, illetve tüntetések közepette átment a szenátus plénumán. A szolgálati nyugdíjak a szakbizottságokban kedden elfogadott formában maradtak, mindössze a kormánypárti honatyák módosításaival. Egyes módosítások szerint túladóztatják az igen magas különnyugdíjakat. Az ellenzék szerint ez nem elégséges és azt állítja, hogy e rendszert teljes egészében meg kell szűntetni. „Az átlagkeresetnél magasabb nyugdíjra és a járulékmentes jugdíjrészre 15 százalékos adót kell fizetni, míg a többszörös foglalkoztatói nyugdíj már nem halmozható fel, és e tervezet a foglalkoztatói nyugdíjak akár 81%-os csökkentését is eredményezheti”, magyarázta a szenátusban Cristian Vasilcoiu munkaügyi államtitkár. A törvénytervezet a Világbank által javasolt megoldásokat alkalmazza és célja a rendszerben tapasztalható egyenlőtlenségek felszámolása, mutatott rá Radu Oprea, a Szociáldemokrata Párt szenátusi frakciójának elnöke. Az ellenzék részéről a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) hevesen bírálta a dokumentumot.Az USR minden nyugdíj esetében járulékalapú rendszert támogat, hangsúlyozta Ștefan Pălărie szenátor. A hadsereg szakszervezeti tagjai is tíltakoztak a szenátus plenáris ülésterme előtt, a katonai nyugdíjak eltávolítását követelve az Országos Helyreállítási Tervből. Virgil Guran liberális szenátor ismételten hangsúlyozta, hogy a katonai nyugdíjak nem speciális nyugdíjak, és felhívta a figyelmet a katonaság megfosztására. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) részéről Rodica Boancă szenátor a társadalmi méltányosságért és valamennyi nyugdíjnak a járulékalapú rendszerbe történő áthelyezését szorgalmazta. „A jelenlegi törvény mélyen diszkriminatív és a most napirenden szereplő dokumentum csak tovább mélyíti a társadalmi szegregációt”, fűzte hozzá Rodica Boancă. (RADOR HIRGYNÖKSÉG – 03.29)

Temesvár is megünnepli a Zongora Világnapját

Temesvár első ízben csatlakozott a világ azon városaihoz, amelyek március 29-én ünneplik a zongora napját. Az eseményt a lettországi Reinis Zarins zongoraművész koncertje fémjelzi az Új Ezredéves Református Központban, 19:00 órától. A Nemzetközi Zongoranapot minden évben a naptár 88. napján ünneplik és e napot a hangszer billentyűinek száma alapján választják ki.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.29)

Rozália Gănciulescu, RADOR